2014. március 7., péntek

II. 11. Mi van közted es a nővérem között?


Sziasztooooook!
Megjöttem a következő résszel, hatalmas vigyorral az arcomon, ugyanis az előző fewjezethez 15(!!!) megjegyzés érkezett*-*-*-*-* Nagyon szépen köszönöm, tényleg! Fantasztikusak vagytok, nagyon hálás vagyok<333
Erről a részről annyit, hogy nem lett a legjobb, tudom, nincsen benne sok leírás, nem éreztem szükségesnek! Következő fejezetben viszont Liam szemszög lesz olvasható! Remélem, hogy tetszeni fog ez a kis átvezető rész, jó olvasást! Megjegyzéseiteket, véleményeiteke nagyon várom!

ZAYN MALIK


Ahogy belépünk Ellie és Alexis szobájába, úgy kap el a hányinger. Fintorgok, miközben szemezgetek egy kisasztallal, ami tele van Harrys poszterekkel, könyvvel, körülötte gyertyák, illetve fölötte jó nagy betűkkel a Harold Malik felirat szerepel. Összehúzom a szemöldökömet, majd kényelmetlenül elfordítom a tekintetem és felmérem a szoba többi, szebb részét. Rózsaszín falak, tele énekesek posztereivel, köztük jó magam is megtalálom. A helység két felén egy-egy ágy, mellette egy barna éjjeliszekrénnyel. Lányos, de a maga módján egész aranyos. 
- Merre van a testvéred? – érdeklődöm mosolyogva. Ellie a hajába túr, majd egyik tincset kiválasztva birizgálni kezdi azt.
- Nem tudom, szerintem Jeremy-nél van – ránt vállat, majd az ágyához siet és felkapja a telefonját. Nyomkodja pár pillanatig, aztán egy ezer wattos vigyorral ajándékoz meg. - Csinálunk képeket? 
- Persze, csinálhatunk – sóhajtok, és mellé lépek. Ellie a magasba tartja a telefont, ahogy különböző arckifejezésekben lekap minket. Két kép között kíváncsiságom feltör belőlem. – Amúgy ki az a Jeremy? A barátja, vagy mi?
- Nem, Ő a bátyánk. – Ó, erre nem számítottam, bár Tara említette, hogy több kistesója van. 
- Ja, értem – bólintok, mire Ellie az ágyához invitál, és int, hogy üljek le. Elhelyezkedem a fekhelyen, és a lányra szegezem tekintetem. - És most?
- Vannak remek ötleteim – kacsint csábosan, mire pupilláim kitágulnak és felugrom előbbi helyemről. Hé, na, álljon meg a menet! Ez most ki akar velem kezdeni?
- Tudod én nem szoktam tizennyolc éven aluliakkal szexelni – jelentem ki, mire Ellie felnevet, és legyint egyet. Tehát nem gondolta komolyan – fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Mi van közted es a nővérem között? – fonja keresztbe karjait melle alatt, és számon kérően pislog felém. – Kétlem, hogy hozzánk jöttél volna, na meg amúgy is, a konyhából jöttél ki. Mit csináltatok Ti ott ketten? – jön közelebb hozzám, s összehúzott szemekkel szuggerál.
- Beszélgettünk, mi csak barátok vagyunk, vagyis azt hiszem, hogy azok.
- Akkor nem veszed el feleségül? – görbíti le ajkát bánatosan, mire megrázom a kobakom, és felkacagok.
- Nem valószínű, hogy ilyenre sor kerül.
- Kár, na, mindegy – húzza el a száját, és indul vissza az ágyához. Hogy juthat ilyen eszébe egyáltalán? Semmi félreérthetőt nem tettem még Tarával szemben, azt hiszem. Mondjuk nem is hagyná, hiszen Ő teljesen más, mint a többi lány. Másokat egyetlen cuki pillantásommal ágyba tudom csábítani, Őt viszont sehogy sem sikerült, így feladtam. Nekem nem célom többé Tara Wilson megdugása, egyszerűen csak a barátja akarok lenni. Amikor egy órája beléptem ide, már akkor tudtam, hogy ezt akarom. Életemben először normális, illedelmes leszek egy lánnyal bármiféle hátsó szándék nélkül. És tudom, hogy sikerülni fog, mert nagyon szeretném ezt az egészet.
- Figyelj, Zayn – szakítja meg gondolatmenetemet Ellie. – Énekelnél nekem?
- Mi? Miért?
- Ha már itt vagy, gondoltam… - harap bele ajkaiba, és elfordítja tekintetét. Zavarban van, ojaj. – Inkább hagyjuk – rázza meg buksiját végül.
- Hé, mit énekeljek? – foglalok helyet mellette, és veszem elő a „cukifiúvagyok” modoromat, mert szándékomban áll boldoggá tenni ezt a kiscsajt, ha már ilyen hívatlanul kikötöttem náluk. Mondjuk Tara adós volt nekem egy éjszakával, úgyhogy…
- Komolyan énekelni fogsz? Ú, a Kiss you-t, kérlek. Várj, kapcsolok zenét – és már újra kezei között van iPhone-ja, amit veszettül nyomkod, majd beindul a dallam.
- Miért szereti mindenki annyira ezt a számot? – tárom szét karjaim reménytelenül, majd vigyorodom el, és énekelni kezdek. 

TARA WILSON

- Sziasztok – lépek be Jeremy szobájába, hogy feltérképezzem, mit csinál másik két testvérem. 
- Csá – állítja le az Xbox-ot Jeremy, majd mindketten rám emelik kék szemüket.
 - Hol hagytad Ellie-t? – teszi fel első, számára legfontosabb kérdést Alexis. Amúgy nem értem, hogy miért kérdezi mindig. Az ikreknél nincs valami telepátia izé? Vagy éppen belőlük hagyták ki ezt a tulajdonságot? – Jaj, azt hiszem hallom, hogy mit csinál – teszi hozzá, mielőtt válaszolhatnék. 
Rendben, hát akkor nem fogsz találkozni Zayn Malikkal, nekem oly mindegy – nevetek magamban gúnyosan. És ugyanekkor meghallom.
Zayn teli torokból énekel a másik szobában olyan angyali hangon, amitől az embernek egyből jó kedve lesz, és táncra akar perdülni.
- Ez meg mi?  - fintorog Jeremy, majd talpra kászálódik és kicsörtet az ajtón.
- Tara, miért gondolom úgy, hogy Ellie nincs egyedül most?
- Talán mert tényleg nincs egyedül? – nevetek fel húgomon.
-  Ki a franc van itt?  - suttogja izgatottan.
- Átjött az egyik barátom, menj, nézd meg! – mutatok az ajtó felé, mire Alexis felpattan és kiszalad azon. Ajkaim felfelé görbülnek, úgy követem kistesóm, ki mikor belép Eliie-vel közös szobájukba halkan felsikkant, tenyereit pedig szájára szorítja.
- Te vagy Harry – néz rá Jeremy tátott szájjal, miközben mutatóujjával hevesen mutogat felé. Ó, de lefényképezném ilyenkor az arcát! Most persze nem azzal kezdi, hogy „mit keres ez a mocskos buzi a házunkban”, mint minden egyes képnél, és zenénél. Vicc, az öcsém.
- Nem, szerencsére nem vagyok Harry – felel Zayn felhúzott szemöldökkel.
- Akkor Louis!
- Nem, de minden bizonnyal, Te Jeremy vagy – áll fel, jön Jeremy elé, és nyújt kezet.
- Liam? – próbálkozik ismét félnótás kisöcsém, mire Zayn csak megrázza a fejét. – Akkor Niall.
- Na, még egyet találhatsz – szólok közbe már kuncogva. Olyan szerencsétlen egy öcsém van. Jeremy segélykérően pillant Ellie, Alexis, majd felém.
- Zayn Malik – bólint egyet Zayn, hogy minden oké, nincs harag. 
- Csak, hogy tudd, ez lett volna a következő tippem.
- Lényegtelen, haver, minden esetre tök jó volt, hogy valakinek bemutatkozhattam. Régen tettem már ehhez hasonlót, ugyanis a legtöbb ember tudja, hogy mi a nevem, úgyhogy, köszi – pacskolja meg a vállát, mintha ezer éve legjobb barátok lennének. Milyen közvetlen ez a srác!
- Akkor oké – csapja össze tenyereit Jeremy, majd int egyet és távozik. Hülye kocka, nem bír ki két percet az idióta játékai nélkül.
- Ugye énekelsz még egyet? – susogja megszeppenve Alexis. Nem értem, hogy miért kell úgy viselkedni, mintha szellemet látna. Igen Zayn Malik, és? Ő is ember, Ő is pontosan ugyan olyan, mint mi.  Vannak érzései, álmai – habár a legnagyobb talán már megvalósult -, testvérei, szülei, pont, ugyanúgy, mint a legtöbb embernek.

***

- Hol fogok aludni? – kérdezi Zayn, amikor megszabadul felspannolt húgaim társaságától, és kettesben maradunk a folyosón. 
- Hát, izé… - nagyokat pislogok, s közben töröm a fejem, mi tévő legyek. Nekünk nincsen vendégszobánk, viszont Jeremynél sincs hely, húgaimhoz, ha fizetnének, se fektetném be, azonban az én birodalmamban a földön kényelmesen elférne. Megforgatom a szemem, és ráemelem tekintetem. Nincs más választásom, hozzám kell jönnie.
- Kövess! – sóhajtok, ahogy elindulok saját kuckóm felé, majd benyitok az ajtón. – Gyere – hívom magam után. 
Zayn megáll a helység közepén és felméri a terepet.
- Ez a Te szobád, igaz? – mosolyog rám. – Nagyon tetszik – közelebb somfordál a falamhoz, és a képeket kezdi nézegetni. – Ezek itt a barátaid?
- Igen, még általánosból ismerem őket, rég találkoztam velük – hajtom le kobakomat. Tényleg hiányoznak, sokszor velük minden annyival könnyebb lenne. Bár nem panaszkodhatok, hisz’ itt van nekem Lana, Ő pedig egyszerűen szuper!
- És Ő kicsoda? – húzza végig ujját a képen, amint apukámmal szerepelek, talán hét éves lehetek a fotón.
- Ő az apám. Tizenkettő voltam, amikor meghalt egy autóbalesetben – tördelem kézfejem zavaromban. Nem szeretek róla beszélni, még mindig hatalmas seb tátong a mellkasomban miatta. El sem köszönhettem tőle, még csak meg sem ölelhettem, annyira hamar elment.
- Nagyon sajnálom. Őszinte részvétem, Tara.
- Ne beszéljünk róla inkább, jó? 
- Ahogy akarod – és valóban nem erőlteti tovább a témát. Őszintén szólva, tetszik nekem ez az illedelmes, kedves Zayn Malik. Mennyivel jobb, mint a bunkó, taj paraszt!

10 megjegyzés:

  1. Vegre kezdi megkedvelni Zaynt. Kíváncsian várom a következő részt. Nagyon jo lett.

    VálaszTörlés
  2. Jujjciii :) Hozd hamar a kövit! Imádom :) Mi fog ott történni Tara szobájában? *perverz fej* :)

    VálaszTörlés
  3. IMÁDTAM!!!!! Eskuszöm egyik kedvenc. Imádom Zaynt, és végre Tara kezdi megkedvelni...
    Jajj annyira várom már a folytatást! xxx

    VálaszTörlés
  4. Mint a bunkó, taj paraszt :DD tetszik a fogalmazásmódod :DD bírom, ahogyan írsz, na mindegy szóóóóval nagyon tetszett az új rész*.*<33 Cuki volt a javából!:)
    xoxo L*encii.~

    VálaszTörlés
  5. De jó! Végre kezdi megkedvelni Tara Zaynt! *-* Várom a kövit! ;) :D

    VálaszTörlés
  6. Hum.... egy szobába az ellenséggel vagy mégsem az ellenséggel :))
    Remélem azért még jobban összebarátkoznak az éjszaka folyamán.
    Hozd az új részt gyorsan! :D

    VálaszTörlés
  7. Wáwáwáwáá:D Mekkora jófej tud lenni ez a Zayn, ha akar ;) Csak akarjon többször és jobban. Ez a barátság dolog meg nem jóó, akarjon többet annál!
    Jaj, és nagyon várom a következőt, mert Liaaam életeeem*.*<3 :D
    Jó volt a rész, big like!
    xoxo, L.

    VálaszTörlés
  8. Szia, drága L.T.P.~!

    Csodálatos - csodálatos - csodálatos! Szinte csak ez a szó kering a gondolataim közt, amikor eszembe jut a blog. Csodálatos a történet, a fogalmazásod, a stílusod, a szereplők! Igaz, vannak benne olyan kifejezések, amelyek ellentmondanak az értékrendemnek, de ezeket leszámítva a blogod valami fenomenális!
    Minden gratulációm, tiszteletem és szeretetem a tiéd, amiért újra megnyitottad a blogot és újra színt hozol a hétköznapokba :) (jó, ez egy kicsit nyálas volt...:D)
    Mivel még nem írtam neked megjegyzést, nem csak a friss részt "értékelném" Az egész második évad olyan lelki és olyan... olyan, nem is tudom.... olyan jó. Igen, ez a megfelelő szó. Az egész olyan jó! :) Nagyon köszönöm, hogy írod ezt a blogod, nagyon boldoggá teszel vele.
    Felvidító volt olvasni, ahogyan Zayn egyre közeledik Tara - hoz. Remélem, majd megváltozik a célja és több akar lenni, mint barát... :) Tara karaktere nagyon szimpatikus. Erős, határozott, mégis finom lány. Példakép lehet, mindenki számára! ;)

    Izgatottan várom a folytatást!

    Ölel,
    Louise <3

    VálaszTörlés
  9. U de imádom*--------* gyorsan siess a kövivel:)))) nem birok várni:(

    VálaszTörlés