2014. augusztus 29., péntek

ÚJ BLOG! - ZAYN&LIAM

DON'T YOU WORRY, CHILD!

Sziasztok! Semmi egyébbel nem érkeztem, csak egy  kis hirdetéssel, mivel megnyitott az új blogom, ami egy Zayn&Liam Fanfiction. Nem kell megijedni, semmi drámai, csak egy újabb sztori, amiben felhasználtam a két fiú nevét!
Remélem, hogy lesztek oylan rendesek, és benéztek, illetve hagytok néhűny megjegyzést, avgy feliratkoztok! :)





2014. május 26., hétfő

Köszönetnyilvánítás! - KÖSZÖNÖM


Sziasztok! Most a köszönetnyílvánítással érkeztem, mivel eljutott a tudatomig, hogy tényleg vége....
Az elején, az első évadnál, még imádtam ezt a blogot írni, minden percét élveztem annak, ahogy begépeltem a betűket, és közzétettem a részeket nektek. Imádtam, hogy mindenki leírta a véleményét, és aranyos, cuki votl. Persze akadtak kisebb-nagyobb viták is, egy-egy őszinte megnyilvánulás miatt, amit így utólag nem bánok, mert minden embernek fontos a saját meglátása. 


Köszönöm mindenkinek, aki valaha itt járt, gyarapította a rendszeres olvasók, oldalmegjelenítések, vagy a fejezeteknél a kommentárok számát! Köszönök mindent, de itt és most bejelenteném, hogy lezártam a One Directiont. Én már egy ideje úgy érzem, hogy kinőttem belőlük, egyszerűen már nem hoz lázba a répa, a kanál, a göndör, cuki, bolyhos fürtök, ahogy a csíkos nadrág, galambok (utálom őket, olyan csúnyák), és a féktelen zabálás sem. Sajnálom, de ezt a korszakot áén lezártam, mind önmagamban, mind a blogok terén!
Statisztikák:


Azonban nem győzöm hangoztatni, hogy mérhetetlenül hálás vagyok nektek, amiért végig velem voltatok/vagytok. Lassan két éve itt vagyok, ahogy ti is, és egyszerűen elmondhatatlan, amit értem tettetek/tesztek.
Ezért kérnék egy újabb dolgot. Mi lenne ha megpróbálnánk újra? Ezt egy párkapcsolathoz tudnám hasonlítani, ugyanis körülbelül én egy jó hónapja szíktottam veletek, gonoszul, és nagyon bánom, mert tényleg nem tehettem róla, hogy nem volt internetkapcsolatom. A free wifi nagyon nem szeret engem. Ezért kezdjük újra, és nézzetek be a legújabb blogomba:

Köszönöm annak, aki megteszi! :)

2014. május 23., péntek

II. 18. Nem célba érni nehéz, hanem eljutni a rajtig!

Sziasztok! 
Rendben, ez most talán nagyon hosszú lesz, de kötelességemnek érzem ezeket megosztani veletek.

Mint, ahogy az utóbbi időben észrevehettétek a részek egyre ritkábban jöttek, volt, hogy kimaradtak hetek, azért mert nem volt netem, és kedvem sem ehhez. Én már nem szeretem az 1D-t egy jó ideje, és nem lelem örömömet ennek a blognak az írásában. Zaynről szól, aki 1D tag, és nem megy. Nem érzem magaménak ezt a második évadot, ugyanis erőltetett, unalmas, vontatott, és nem illik hozzám. Sosem éreztem még úgy, hogy sablon, amit írok, viszont ennél a 2. évadnál csak ezt érzem. Egyszerűen nem megy nekem ez a "love story" dolog, sajnálom. Majd biztos beletanulok idővel, de jelenleg nem megy. Mindegy, a lényeg az, hogy ez lesz a blog utolsó fejezete. Remélem, hogy megértitek a gondomat, hiszen úgy írni, hogy nem élvezem, nem jó, mert akkor nincs benne a szívem/lelkem... Ez így nem igazi, szinte olyan, mintha folyamatosan hazudnék.. meghazudtolom önmagam. Szóval... ennyi volt.. jöjjön a záró rész. Várom a véleményeket......

ZAYN MALIK
Ha keresztülmész a poklon poklán...MENJ TOVÁBB!


Színpadiasan a magasba emelem a szemöldökömet, ahogy az ajtóban álló magas, göndör, barna hajú lányra pillantok, majd vissza Tarára. Próbálom felidézni magamban, hogy mikor hívtam ide, de valahogy nincs róla információm. Tara csak pislog, egyáltalán nem érti a kialakult helyzetet, ahogy jelenleg egyikőnk sem Rebekah-n kívül. 
- Tudnád, milyen istenien csókol, kislány – nyalja meg duzzadt, vörös ajkait Becca, majd Tarára kacsint. Kínosan érzem magam, kétségtelen, de valahogy nem tudom hova tenni a hirtelen felbukkanását. Én nem kerestem, ahogy Ő sem engem. Talán az lenne a legjobb, ha távozna.
- Te meg mit keresel itt? – teszem fel az első, és egyben legfontosabb Rebekah-hoz idézett kérdésemet. A nő egyik lábáról a másikra áll, majd az ajtófélfának támaszkodik. 
- Jöttem megnézni, hogy hogy van a kedvenc pajtikám – kacsint rám egy önelégült vigyorral az arcán. – Erre mit találok itt? Ő is valami alkalmi partnered? Úgy tudtam, egy ideje leálltál ezzel valami lányka miatt. – Égő, kimondottan égő a helyzet. Szegény _Tara csak kapkodja a fejét köztem és Rebekah között, nem tudja eldönteni, hogy mi a történet lényege, bár ahogy Őt ismerem, hamarosan feláll és távozik, kijelentve, hogy soha többé nem akar látni.
- Egyáltalán nem alkalmi partner, Becca – jelentem ki ellenkezést nem tűrő hangnemben. Sőt, szinte parancsnak hangozhatott. 
- Szóval miatta nem hívtál már több, mint egy hónapja? – idegeskedik a nő ajkait harapdálva. 
- Biztos lehetsz benne, hogy nem is foglak, az következő…hmm, hatvan évben – intek felé egészséges kezemmel. – Szerintem egyedül is megtalálod a kijáratot.
- Ennyit ért nekem az elmúlt félév?
- Végig tudtad, hogy nem alkotunk egy párt – magyarázom már kiesve az előbbi nyugalmas állapotomból.
- Pedig azt mondtad, szeretsz – emeli fel a hangját Rebekah, és szorítja ökölbe tenyerét. Mérgesen szuggerálja Tarát, aki csöndben, összehúzott szemöldökkel mered a földre, s hallgatja az eseményeket.
- Tényleg? – tágulnak ki a pupilláim. – Jó részeg lehettem – húzódik gúnyos mosolyra a szám, mire Rebekah szemei felszikráznak, és eszeveszett ordibálásban tör ki.
- Te ostoba, álszent, kétszínű féreg! Döglöttél volna meg abban a balesetben – rikácsolja nyávogós, ribanc hangján. 
- Rendben, ideje távozni – pattan fel mellőlem Tara, és indul meg az ajtó felé. Őszintén megrémülök, amikor futólépésben szalad a szobám kijárata felé, mert azt hiszem, hogy egy rémálmom válik valóra, ám amikor megragadja Rebekah csuklóját és kifelé kezdi taszigálni a szobából mélységes nyugalom önti el a testemet. A nagy izgalmakban szinte meg is feledkezem a végtagjaim sajgásáról, s tudom, hogy tartozom Tarának egy hosszadalmas beszámolóval. Valószínűleg utolér a sorsom perceken belül, és Tara Wilson végleg kiszáll az életemből. 
Talán tíz perc telik el, mikor Tara újra belép a szobámba és visszaül eredeti helyére az ágyam szélére.
- Akarom tudni? – érdeklődik csöndesen. Elmosolyodom kérdésén.
- Nem hinném – motyogom. – Viszont muszáj elmondanom, hogy ki volt. Tartozom neked ennyivel – sóhajtok. – Voltam vele párszor, mielőtt megismertelek – forgatom barna tekintetem. – Egy hisztis, idegesítő kurva, de az ágyban kimagasló, és…
- Zayn, nem érdekel! – állít le Tara, majd elmosolyodik és közelebb hajol hozzám. A szívem ezerszeres tempóra kapcsol, ahogy ajka egyre közelebb kerül az enyémhez, végül rásimul s, egy lágy puszit kapok tőle. Ahogy elhajol tőlem, azonnal megragadom a kezét, és mélyen csodálatos íriszeibe nézek. 
- Te megcsókoltál engem – jelentem ki, mint egy idióta. 
- Nem igazán nevezném csóknak – nevet fel, arca csak úgy derül.
- Oké – bólintok, majd nemes egyszerűséggel elkezdem ülő helyzetbe tornázni magam. 
- Hé, hé, hé, ne olyan hevesen! Hova készülsz? – értetlenkedik Tara, de még mindig mosolyog.
- Nem igazán szeretek fekve csókolózni – görbülnek felfelé ajkaim, majd bátran közelebb húzom magamhoz, s magabiztosan puha ajkaira tapasztom enyémet, s nem eresztem, míg levegővételre nem szorulunk. Igazán boldog vagyok, mert amikor először találkoztam ezzel a lánnyal, úgy gondoltam, hogy egy buta, de dögös kis liba, de aztán kiderült, hogy tévedtem, szerencsére. Imádtam Őt első pillanattól kezdve, mert kihívásnak bizonyult. Imádom őt jelenleg, mert még mindig vonz a titokzatossága. Imádni fogom őt a jövőben is, hiszen rengeteg mindent tartogat számunkra a holnap, s holnapután. 

***

FÉL ÉV ELTELTÉVEL - ZAYN MALIK

- Nem teheted ezt velem – nyelek nagyokat, miközben próbálom eltakarni a szememet tenyeremmel. Ahogy a napok követik egymást, egyre jobban kínoz engem Tara Wilson, a szexi, tüzes meztelen testével az átkozott törölköző alatt. Sokszor megfordult a fejemben, hogy egy óvatlan pillanatban letépem róla, mikor kibilleg a fürdőszobából, a pizsamájáért, majd vissza a fürdőbe, hogy felöltözhessen. Fél éve vagyunk együtt hivatalosan, és pontosan ennyi ideje nem voltam nővel. Őszintén? Egy kínzás, de szó szerint, de Tara miatt, bármit kibírom. Várok rá, mert nem szeretnék erőszakos faszfejnek tűnni. Sosem volt még ennyire komoly kapcsolatom, és valamiért egyáltalán nem szeretnék változtatni a kialakult helyzeten.
- Hidd el, élvezem, édesem – ragadja meg erősebben a törülköző szélét, még ujjai is elfehérednek. Biztos vagyok benne, hogy tart tőlem, hisz’ tudja, hogy bármire képes vagyok, mellesleg még kiszámíthatatlan, illetve javíthatatlan is.
- Odamegyek! – húzom fel huncutul a szemöldököm, és villantok egy ezer wattos vigyort. – De, ha ez megtörténik, akkor több, mint valószínű, hogy menekülnöd kell, és eközben leeshet a formás kis testedről az a rongy, amit szívem szerint már negyed éve eltávolítottam volna.
- Türelmetlen vagy – jelenti ki apró, sunyi kis mosollyal.
- Kemény vádak egy ilyen csodálatos, aranyos, kedves, jó, helyes fiatalembernek, mint én – kacsintok csíntalanul, majd megiramodom felé.
- Zayn! – sikít fel lányosan, amikor megragadom a dereka két oldalát és közelebb húzom magamhoz, majd lágy csókot nyomok a nyakára.
- Ne – mormolja. – Ne, hagyd abba, most! – próbál eltolni magától, azonban nem hagyom magam. Jelenleg nincsenek perverz szándékaim, de ha továbbra is ellenkezik, még előbújhatnak belőlem a huncut tevékenységek, cselekedetek. – Zayn… - kérlel édesen.
- Miért? – lehelek újabb apró csókot füle mögé, majd óvatosan végig puszilom a nyakát a válláig. – Mit kapok cserébe?
- Engem – fordul velem szembe, és nyomja ajkát az enyémhez, végül beviharzik a fürdőbe.
- Ez negatív diszkrimináció – viccelek kiabálva. – Te már az enyém vagy!
- Tehát ez azt jelenti, hogy nem élsz az egyéb szolgáltatásaimmal? – jön pár perc múlva, gyönyörű hajzuhatagát fésülgetve.
- Milyen egyéb szolgáltatásokra célzol, ha szabad érdeklődnöm? – emelgetem a szemöldökömet kacéran.
- Tudod mit? Inkább megmutatom – villant egy csodálatos mosolyt, majd magától értetődően tapad szája az enyémre, s forrunk össze egy tökéletes csókban.
Úgy érzem, hogy végre megtaláltam a boldogságot, ami éveken át elkerült, s sikerült elűznöm emellett a lány mellett az összes démonomat, akik egészen pici korom óta kísértettek engem. Azt hiszem, teljesen nyugodtan kijelenthetem, hogy legyőztem a múltamat. Nyertem a képzeletbeli futóversenyen, ugyanis nem célba érni nehéz, hanem eljutni a rajtig. 
Engem többé nem kísért a múltam, csak a jövőm, hiszen elég nehéz eldönteni, hogy hány karátos arany gyűrűvel lepjem meg a barátnőmet a hamarosan bekövetkező születésnapján. Meg fog ölni, tény, de nem az ajándék ára a lényeg, hanem az eszmei értéke, és az, hogy tiszta szívemből fogom az ujjára húzni, majd oltárhoz vezetni, majd leélni vele az olykor nehézkes, máskor felhőtlen életemet.

Úgy tűnik, a mi kicsi Zayneenk-nek sikerült megtalálnia a boldogságot Tara Wilson mellett, és végleg elköteleznie magát, mint egy igazi férfinek. Őszintén bevallhatjuk, hogy a kicsi Zayn, akit megismerhettünk az első évadban megváltozott, és megnyerte az önmagával folytatott kemény harcot a saját boldogságáért. Ismétlem önmagam, mert még mindig úgy gondolom, hogy nem célba érni nehéz, hanem eljutni a rajtig!

2014. május 10., szombat

II. 17. Hello, kistesó!


Hello everyone! 
Túléltem Olaszországot, túléltem egy 11 órás utat hazafelé. Megbírkóztam a Vámpírnaplókkal, illetve a Teen Wolfal, and now i'm here. - Bocsi, csak angolul nézek sorozatot, és tökre mindent el akarok modani angolul, még azt is, amit nem tudok. És igen, a fele tök értelmetlen általában, de próbálkozom. - 
Nos, a lényeg annyi, hogy jelen vagyok. Hozom a részt is!
Várom a megjegyzéseiteket csajok, komolyan számítok rátok még ennyi idő után is! :)

ZAYN MALIK


Sokak tartják úgy, hogy az élet rohan. Megszületünk, tengődünk az unalmas hétköznapjainkban, majd meghalunk, eltemetnek, és boldog emlékként élünk tovább szeretteink szívében. Őszintén? Szerintem ez a világ legnagyobb hülyesége. Az élet egyáltalán nem siet sehova, csak egyesek annyira unalmasan, eseménytelenül élik, hogy az utolsó napjaikon nincs mire visszaemlékezniük. Persze! Nyugodt kerti parti a barátokkal, édes vacsora hetven évesen a feleségeddel, aki megcsalt a lelkésszel. Ugyan már! Ez az, ami unalmas! Minden második embert megcsalja a felesége a postással, a gyógyszerésszel, kertésszel, vagy mindenekfelett a lelkésszel. Ezért kell jól választani, figyelni az apróbb részletekre, na meg, ha ez nem sikerül, egyszerűen lekérni az asszony híváslistáját.
Nos, nézzük most meg egy kicsit az én szemszögemet. 
Óvodában én voltam a gondozók kedvence, a bájos kis mosolyommal és az ellenállhatatlanul édes személyiségemmel és pofimmal. Még én is úgy vélem, hogy kimondhatatlanul tündéri kisfiú voltam, példás magatartással. Aztán általános iskolás lettem, és elkezdtem élni. Először utáltam emiatt Harry-t, ugyanis Ő tette pokollá az életem annak a részét, most pedig csak vigyorgok, mert ebben is más voltam, mint a többiek. Nem különc, egy különlegesség! Tudom, tudom, ego megvan nálam is, de végre sikerült megtalálnom a dolgok pozitív oldalát, magát a megtestesült jót az egészben, illetve a helyes gondolkodást.
Melyik átlagos huszonegy éves mondhatja el magáról, hogy a világ egyik legutáltabb személyéből híres bandataggá nőtte ki magát? 
Oké, és tegyük hozzá, hogy túléltem egy halálos balesetet, amiben egy gyengébb személyiség elpatkolt volna. 
- Hogy érted, hogy nem rám tartozik? – ordít torkaszakadtából Harryvel. – Miközben Te otthon meresztetted a seggedet, én hordtam be neki az ételt, a tiszta ruhát. Te maximum ötször voltál bent meglátogatni! Én nő létemre kikísértem a mosdóba! – Úgy érzem, ismét kezdődik a Tara Harry ellen küzdelem. Mióta hazajöttem, egyfolytában ölik egymást, mivel Harry-t zavarja Tara jelenléte, azonban Tarának esze ágában sincs itt hagyni engem az Ő szavait idézve: „védtelenül.”
- Akkor sem a Te házad! Semmi közöd ahhoz, ami itt történik.
- Megtennétek egy szívességet, és halkabban ordibálnátok? – emelem fel a hangomat. – Valaki pihenni szeretne, mert nem érzi a lábát! Köszönöm!
- Jól vagy? – lép be nagyot sóhajtva a szobába Liam. Ő a legnormálisabb mindenki közül. Tara folyton aggódik, vagy Harryvel kerül összetűzésbe. Niall mindig levest szeretne nekem főzni, Louis pedig orvost hívna hozzám minden egyes másodpercben. hiába mondom, hogy semmi bajom, ami van, csak látszat, egyedül Liam fogja fel a szavak értelmét, és nem baszogat 0-24-ben.
- Igen, köszi. – felelek nyugodtan. Liam elmosolyodik, majd helyet foglal a gurulós székemen, kezét az asztalomra támasztva.
- Nem tudom eldönteni, hogy ki az idegesítőbb – kezd bele. – A barátnőd folyton beleköt Harrybe, Harry viszont direkt csinál rosszat szegény csaj ellen – rázza a fejét. – Most is. Tara lepucolta a nappaliban lévő dohányzóasztalt, Harry három másodpercre rá betrappolt sáros cipővel, és feldobta az asztalra.
- Én sem tudom, mi baja vele Harrynek – rántok vállat megszokásból, de a pillanat múlva leesik, hogy rossz ötlet volt, ugyanis törött karomba rettenetes fájdalom nyilall. 
- Szerintem tök jó fej, hogy itt van. Nem kell mosogatni, főzni, és még takarítani sem. Egy Isteni ajándék. Egész nap lustálkodhatunk, semmi dolgunk.
- Harry sosem bír a vérével, tudod – mormolom fintorogva még mindig a karomba igencsak érezhető fájdalom miatt. – Felküldenéd? Beszélek vele!
- Persze – bólint bátyám, majd felpattan és elindul az ajtó felé, de még mielőtt a kilincsre csúsztatná kezét rám néz, és így szól: - Azt hiszem küldök neked vele néhány pirula fájdalomcsillapítót is – kacsint, majd távozik.
Ép karommal megigazítom a kobakom alatti párnát, majd megpróbálkozom feljebb tornázni magam az ágyon. Elég kényelmetlen egyhelyben feküdni napokon keresztül. Egyszerűen gyűlölök ülni, feküdni, nyugton lenni. Alig várom, hogy felállhassak, és elmehessek sétálni, futni, vagy akármi emberit csinálni.
- Hello, kistesó – csapja be maga mögött az ajtót. – Itt van a dili bogyód – adja a kezembe, majd színpadiasan a számhoz tartja a poharat, mintha meg akarna itatni.
- Bunkó vagy, Harry – forgatom a szememet, utána elveszem tőle a pirulát, és beveszem.
- Most miért? – tátja el a száját sértődötten.
- Mindegy – intem le. – Figyelj, szabad megkérdeznem, hogy mi bajod Tarával?
- Á, szóval itt van a kutya elásva.
- Nem, Te leszel elásva, ha nem válaszolsz.
- Jó, csigavér! Nem kell harapni, elmagyarázom.
- Feszülten figyelek – húzom össze a szemöldökömet, és meredek rá a lehető legsötétebben, ahogy csak tudok.
- Nem bírom Őt – rázza meg fejét „nemtörődöm” módon. – Idegesítő, hogy parancsolgat, és rendezkedik a mi házunkban – hangsúlyozza ki az utolsó két szót.
- Baszki Harold! Segíteni szeretne! Nem vetted észre, hogy mióta itt van egyszer sem kellett kimosnod a szaros alsónadrágjaidat, mert megtette helyetted? Nem csak velem törődik, hanem veletek is. Nem kivételezik, csak megcsinálja. – török ki. – Arra kérlek, hogy ne csinálj neki felesleges munkát, így is az adósai vagyunk, amiért szobalányt játszik, már több, mint egy és fél hete.
- Mit kapok cserébe azért, ha békén hagyom?
- A tudatot, hogy valami jót is cselekedtél az életedben.
- Hé, ezt úgy mondod, mintha valami híres sorozatgyilkos lennék, aki pszichopata módjára találomra öldököl.
- Bocsi, nem akartam beletiporni az érzékeny lelkedbe, csak megkérni rá, hogy hagyd Őt békén! Oké?
- Talán, meggondolom.
- Még csak azt sem kértem, hogy kérj bocsánatot, tehát kussolsz és eltűröd. Nem teszel megjegyzést, nem szólsz be neki. Leszállsz róla, és hagyod, hogy tegye, amit akar.
- Oké, bocsáss meg nekem öcskös. Nem is szólok mostantól a csajodhoz, de akkor beszéld meg vele is, hogy pattanjon le rólam – fordul meg és ront ki az ajtón. – Ja, és közölhetnéd vele, hogy ott hagyom szét a ruháimat a házban, ahol akarom! – hallatszik még messziről a hangja.
Kikészít ez a csávó, legszívesebben megfojtanám, és azt kívánnám, hogy vasmérgezésben haljon meg, na de mégis csak a bátyám, és szeretem.

***

- Szia – simít végig puha tenyerével az arcomon, majd lágy csókot nyom a homlokomra. Sosem gondoltam volna, hogy egy baleset ennyire megváltoztatja Tarát, és hirtelen mindent megtesz azért, hogy velem lehessen. De mindenesetre szörnyen édes, hogy törődik velem.
- Hány óra van? – mormogom rekedt hangon.
- Délután fél hat – nevet. – Megint bealudtál, miután kioktattad a bátyádat. Nem fárasztó már kicsit?
- Mi? Hogy szentbeszédet tartok neki, majd szarik rá? Egy idő után hozzászokik az ember.
- Ne már – húzza el száját jobbra. – Amúgy… ne haragudj rám, amiért itt vagyok. Én azt hittem, hogy örülsz, de ha…
- Csönd – szólok közbe illetlenül, majd a jó kezemet rásimítom az övére. – Nem zavarsz, sőt… Ha nem lennél itt, fogalmam sincs, hogy mit kezdenék ezekkel a majmokkal, oké?
- Akkor maradhatok? – csillan fel rögvest tekintete, és ajka felfelé kezd görbülni. Ah, olyan jó boldognak látni Őt!
- Persze! Szükségem van egy önkéntes ápolónőre!
- Hát ez marhára romantikus, srácok! De nem tartjátok gáznak, hogy itt romantikáztok, szinte már egymásnak esnétek, de még egy rohadt csókot sem sikerült váltanotok három hét alatt?

2014. április 25., péntek

II.16. Nem bírod ki nélkülem...


Sziasztok! Bocsánat a rengeteg késést, tudom, már nagyon kihúztam a gyufát nálatok. Nos, ez amolyan rövidebb átvezető rész lett. Nem sokára jönnek majd az izgalmas dolgok itten:) Várom a megjegyzéseket, illetve véleményeket! :) xx

TARA WILSON


 A gép szüntelenül csipog az ágy mellett, ezzel jelezve Zayn ütemes szívverését. Lélegzet visszafojtva várok, hátha történik valami, de az egyenletes hangokon kívül minden csendes. Nagyot nyelek, majd körbenézek a helységben. A szoba falai fehérek, már-már vakítóak, tekintve, hogy a nap fényes sugarai áttörnek az ablaküvegen, és bevilágítják azt. Zayn ágya mellett egy kisebb polc helyezkedik, rajta egy pohár víz, illetve pár szem pirula. Az ágy végére pedig egy tipikus „gyógyulj meg” lufit kötöttek, gondolom a testvérei. 
Alig merek ránézni, ugyanis rettegek, hogy egyszer csak kipattan a szeme és kénytelen leszek farkasszemet nézni vele, illetve elmagyarázni, hogy mit is keresek itt. Hiszen szegénynek egyáltalán nem mutattam ki, hogy éreznék valamit iránta, s az a helyzet, hogy nagyon bánom. Ha tudná, több okból is könnyebb lenne. Például nem lenne hiányérzetem, tudnám, hogy Ő mit érez, és végül nem gyötörne bűntudat, amiért hallgattam a dolgokról, tudván, hogy elég válságos az állapota.
Mélyet sóhajtok saját magam megnyugtatása képpen, majd végre valahára megtalálom a nyelvem, és csöndben megszólalok. Nézzenek hülyének, nekem el kell mondanom neki, ha hallja, ha nem. Elvégre, nem kómában van, ha alszik is érti, mit beszélek.
- Figyelj – kezdek bele suttogva. – Fogalmam sincs, hogy hallasz-e, vagy érzékeled- e, hogy itt vagyok, de muszáj tudnod, hogy melletted vagyok, mindenben – mosolyodok el barátságosan, és két apró tenyerem közé veszem az Ő jóval nagyobb kézfejét. – Én nagyon sajnálom, hogy eleinte bunkó voltam veled, de Zayn, egy rohadt nagy köcsög voltál – nevetek fel szolidan. – De nyugi, már túl vagyok a sokkon, amit legelőször okoztál, na meg másodszor, és harmadszor… Ugyanis bebizonyítottad, hogy egy fantasztikus ember vagy! Mindenkinek szüksége lenne egy olyan segítőkész barátra, mint amilyen Te vagy nekem. Tudod, egyáltalán nem bántam meg, hogy megismertelek. Eleinte utáltam a gondolatát is, hogy a közelemben vagy, de most, el sem tudnám képzelni nélküled a napjaim. Ezért szeretném, ha minél hamarabb meggyógyulnál, és újra a régi lennél, mert egy igazán hosszú, személyes beszélgetés vár ránk a jövőben, és igen, tényleg elkerülhetetlen! – sóhajtok. – Ó, és még valami! Remélem, vágod, hogy rengetegen aggódnak érted. Hát tucat ember táborozik a kórház előtt, alig akartak beengedni. Na és a bátyáid! Látnod kéne őket. Nem is értem teljesen, amit elmeséltél a múltadról, mert amit jelenleg látok az az, hogy ennél erősebb családi köteléket életemben nem láttam még testvérek között. Jó, be is fejezem azonnal a vidám pofázást, és visszajövök, ha felébredtél – állok fel, megigazgatom a takarót rajta, majd egy óvatos puszit nyomok puha arcára. 
Ezután gyorsan száznyolcvan fokos fordulatot veszek, és elindulok lassú, nyugodt léptekkel kifelé, azonban, amikor a kezem a kilincsre siklik, majd lenyomom azt, egy rekedt hang szólít meg:
- Ne, ne menj el, Tara! – Szóval minden egyes szavamat hallotta. Éljen! Valószínűleg végleg leírtam magam a szemében. Titkon azért reménykedtem, hogy a falnak beszéltem, mert nem szokásom ennyire őszintének lenni az emberekkel, hiszen manapság lenézik azt, aki valóban a szívéből beszél.
Döntenem kell. Vagy eljátszom a süketet, és gyáván távozom, vagy tökös csaj leszek, s felvállalom a szavaimat, ezzel nem megsértve Zaynt. Megrázom a kobakom, miközben szememet az ég felé emelem, és visszasétálok Zayn fekhelye mellé. 
- Szia – állok mellé esetlenül. Nagyon kényelmetlenül érzem magam a helyzet kínossága miatt. Nem tudom, mit tegyek, vagy mondjak, totál nagy a káosz az agyamban.
- Nem ülsz le? – próbál arrébb csúszni, de mielőtt még komolyabban megmozdulhatna, megakadályozom benne.
- Hé, megtennéd azt a szívességet, és maradsz, ahol vagy? – foglalok helyet mellette, pont úgy, ahogy percekkel ezelőtt tettem, csak most nem érek hozzá egyáltalán.
- Nem tudod, hogy mikor engednek ki innen? – Legszívesebben megfojtanám egy párnával. Komolyan? Tényleg, Zayn? Ezt valóban megkérdezted? – szörnyülködöm magamban.
- Ma reggel kerültél be, így valószínűleg egy, vagy két hét múlva – rántok vállat, mire Ő elfintorodik.
- Utálom a kórházakat. Olyan idegen itt minden, ráadásul a kaja is rossz, a wc-ről meg inkább ne is beszéljünk. Jut is eszembe. Pisilnem kell. Nem akarsz segíteni? 
- Nem hinném, hogy járkálnod kellene, na meg szerintem az orvos sem díjazná, ha kiszednénk ezeket a csöveket belőled. – húzom el a szám.
- De ezek emberi szükségletek, nem tilthatják meg nekem! – fakad ki, szinte lányos hisztibe kezd.
- Látom agyilag teljesen a régi maradtál. Viszont lehet egy kérdésem? – vigyorgok, mert jó látni, hogy a kedve felhőtlen mindazok ellenére, hogy mozdulni nem igen tud. – Hogy vagy képes ennyit dumálni? Nem fáj semmid? Nem hiszem el, hogy ennyire jól vagy.
- Ez két kérdés volt, ha jól számoltam, és mocskosul fáj a fejem, ha erre céloztál, de mit tudok tenni? Ez van.
- Hívjak egy orvost, vagy… - de nem hagyja, hogy befejezzem.
- Ne, nem szimpi az öreg. Annyira csúnyán nézett rám fél órával ezelőtt is, azt hittem, hogy keresztbe lenyel.
- És? Nem az a lényeg, hogy Ő mit gondol, hanem az, hogy meggyógyulj.
- Ki vagy Te, és mit csináltál Tarával? – húzza fel a szemöldökét, de azonnal meg is bánja, mert pofija eltorzul, és lassan kifújja a tüdejében tartott levegőt.
- Most miért? – tátom el a számat sértődötten. – Tök rendes vagyok, nem csináltam semmit. És tegyük hozzá, hogy itt vagyok. 
- Te magad mondtad, hogy nem bírod ki nélkülem – fülig ér a szája.
- Életem végéig ezzel fogsz cikizni, igazam van?
- Nem – jelenti ki magabiztosan. – Csak alkalmakkor. Na, de komolyra fordítva a szót. Említettél valamilyen beszélgetést. Akár kezdheted is.
- Nem, nem! Annak még nincsen itt az ideje – kacsintok rá huncutul. – De most tényleg megyek, és hozok neked valami… ételt mondjuk? Sőt, sorozatot.
- Sorozatot?
- Nem, Tara, nem vagyok hajlandó megnézni a Seherezádé, mind a három évadját.
- Ki beszélt itt Seherezádéról?  - villantok egy ezer wattos mosolyt, majd intek neki, s elhagyom a kórtermet.

2014. április 16., szerda

II. 15.És ha meghal?

Sziasztok! Meg is érkeztem a következő résszel. Köszönöm az előzőhöz érkezett pipákat, illetve kommentárokat. Nagyon jól estek, komolyan :) Elnézést, ha valahonnan hiányoznak "c", vagy "k" betű, csak rossz a billentyűzetem.
Várom ide is a véleményeket! :)

TARA WILSON


 
Csak állok a garázs előtt, s nem tudom eldönteni, mi tévő legyek. Üljek biciklire, és tekerjek a kórházig? Odamenjek egyáltalán? Mi a bánatos kecskeszarért nem tudok én még vezetni? Késztetést érzek, hogy hasra vágjam magamat, és a fejemet addig csapkodjam a földhöz, amíg eszembe nem jut valami értelmes.
Végül erőt veszek magamon, beviharzom a lakásba, ott rögtön a konyhába, és megállok anyukámmal szemben. Furcsán néz rám, majd értetlenül oldalra dönti a kobakját.
- Anya! - jelentem ki remegő hangon. - Be kell vinned a kórházba! - veszek mély levegőt, hátha némiképp megnyugszom tőle, de hasztalan, ugyanis percről percre egyre idegesebb leszek, mert a tudat hogy én itt állok tétlenül, míg Zayn egy kórteremben haldoklik, egyszerűen felbecsülhetetlen.
Talán kellő rémület ül arcomon, mert anyu hirtelen szája elé kapja kezeit, és sűrűn pislog rám.
- Rosszul érzed magad, drágám? - kezd azonnal aggodalmaskodni. - Kimaradt  havid? Ugye nem vagy terhes? Azonnal mondj el mindent! - utasít ellentmondást nem tűrően, ökölbe szorított tenyerét szigorúan csípőjére téve.
- Anya, nem vagyok állapotos - fintorgok.
 Anyák - mindig rögtön a legrosszabbra gondolnak. Amúgy meg, mégis kitől lennék terhes?
- Pedig a húgod mesélte, hogy az a Malik fiú nagyon sündörög körülötted - méreget vádló tekintettel, majd hozzáteszi. - Talán van köztetek valami?
- Történetesen ez a bizonyos Malik fiú, jelenleg a kórházban küzd az életéért. Mellesleg, igen, levegő az van köztünk, nem is kevés - Ha meg itt tartunk, elmondatnám azt a pici tényt is, hogy sikerült ismét beleszeretnem egy olyan emberbe, akibe nem igazán kellett volna, de ezt egyenlőre rajtam kívül nem szükséges tudnia senkinek sem.
Nagyot sóhajtok, majd felpillantok anyukámra, ki apró mosollyal az arcán lép mellém, s szorítja meg a vállamat.
- Induljunk - sétál ki a konyhából sietősen. Még hallom ahogy felkapja a kocsikulcsot és kitárja a bejárati ajtót. Nem habozok, azonnal utána rohanok még mielőtt meggondolná magát. Ő kiáll a gépjárművel, míg én zárom a garázst, s még gyorsan felkiáltok kistestvéreimnek, hogy elmentünk.
Alig csukom be az ajtó magam mögött, anya már a gázba is tapos, s megkezdődik a száguldás a megadott helyszín fel.
Az ajtó kapaszkodóját szorongatom feszülten, ujjaim teljesen elfehérednek a kifejtett erőtől, ha nem vigyázok, hamarosan letöröm.
A gyenge, de mégis fényes napsugarak apránként törnek elő az őket óvó felhő közül, hogy bevilágítsák az emberek szürke hétköznapjait. Általában észre sem venném ezt a jelenséget, de ezennel mégis úgy érzem, hogy az égiek reflektorfénnyel világítanak meg engem, csak, hogy jobban lássák borzasztó aggodalmam jeleit.
Én nem akarom elveszteni ezt a fiút főleg nem most, amikor végleg megnyílt előttem... ugyanis nem hinném, hogy minden első, szembejövő embernek elmeséli a siralmas gyermekkorát. Elképzelni sem merem, hogy mekkora erőfeszítésébe kerülhetett mindent felidézni, és részletesen kifejteni nekem.
Arra a két hatalmas, őszinte szempárra gondolok, és önkéntelenül is szomorú mosoly fut át arcomon. Vajon mihez kezdenék ha soha többé nem láthatnám többé?
Észre sem veszem, de valamikor lefejtem ujjaim előző helyükről, s a karfa szorongatása helyet tördelni kezdem kezemet.
- Drágám - simítja anyu puha tenyerét az én görcsös ujjaimra, és szétfeszíti kezeimet. - Minden rendben lesz oké?
- És ha meghal? - emelem fel a hangom és váltok nyávogós, kislányos, tőlem nem megszokott hangnemre. - Én abba egyenesen beleőrülök. Anya, én azt hiszem, hogy...
- Szereted őt, vágom - kacsint rám vigyorogva. - Utoljára John mellett láttalak ennyire izgatottnak.
- John egy utolsó undorító, visszataszító, köcsög, hányingert keltő szemérmetlen, a női nemet nem tisztelő paraszt, akit legszívesebben kilöknél egy szálloda legelső emeletéről - felelek komolyan. - Ne hasonlítsd hozzá Zaynt! Oké,  elsőre egy utolsó bunkó volt, de sikerült úgy igazán megismernem a kedves normális énjét - mormolom csalódottan, mert már tudatosult, hogy talán örökre elvesztettem.
 - Jaj, kincsem!
- Anyu, én nem is vagyok izgatott, inkább ideges. Egy kétségbeesett agyhalott, aki nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen ebben a szar helyzetben.
- Ugyan édesem, csak higgy benne, és minden jóra fog fordulni - pacskolja meg combom, miután leállítja az autó motorját már a kórház pakolójában. - Menj! - bök fejével az épület felé, mire én elmotyogok egy halk "köszönömöt", majd kiugrom a kosiból, és futólépésben igyekezem a bejárat felé.
Beérve azonnal a portára sietek, az ott helyet foglaló nő mogorván néz rám, szinte gyilkol tekintetével. Bár tudnám, hogy mivel érdemeltem ki ezt a nézést.
- Jó reggelt - próbálok barátságosan rámosolyogni a nőre, de az Ő ajkai ennek ellenére sem szeretnének fölfelé görbülni.
- Szia! - kapok unott választ, lenéző pillantással megspékelve. - Miben segíthetek?
- Zayn Malikot keresem - jelentem ki, mire a csaj csak szemet forgat, és felpattan.
- Én meg hamarosan egy új állást! Kifelé! Ez egy kórház, nem közönségtalálkozó, kislányom! Csatlakozz a többiekhez, akik kint állnak.
- Na, de, kérem! Én személyesen ismerem, és...
- Nem igazán hat meg az sem, ha vázolod az álomvilágod. Nem engedhetek be senkit, ez van előírva - csapja össze tenyereit, majd hosszan kifújja a levegőt, s a számítógépébe merül. Dühöngve rontok ki az épületből, közben már keresem a híváslistámban a számot, miről egy órával ezelőtt a testvére hívott. Mérgesen bökök a kis zöld telefon jelre a képernyőn, és várom, hogy valaki végre felvegye. Három másodperc sem telik el, mire Liam felveszi a mobilt, és beleszól.
- Izé, szia - nyögöm ki az első értelmes mondatot, ami eszembe jut hirtelen. Nem szokásom sztárocskákkal telefonálgatni, fogalmam sincs mit kell nekik mondani, hogy ne harapják le az ember fejét.
- Tara? - kérdez vissza azonnal. Nagyban bólogatni kezdek, de pár pillanaton belül eljut az agyamig, hogy ezt Ő nem látja, így megszólalok:
- Igen. - mondom. - Figyelj, nem engednek be, mert...
- Ó, tényleg, máris megyek! - sóhajtja, majd köszönés nélkül kinyomja. Zsebre vágom a készüléket, miközben újra becsoszogom a klinikára. A recepciós ismét felnéz, látszik rajta, hogy robbanni készül, ám ugyanekkor Liam megjelenik, belém karol, míg én gúnyos mosolyt villantok az ellenszenves nőre, ki jelenleg  tátott szájjal, illetve kidülledt pupillákkal mered az irányba, mely felé Liammel haladunk.
- Most már elmondod, hogy mi történt pontosan? - kezdek faggatózni, de Liam csak megrázza a kobakját, és szó nélkül húz tovább maga után. - Nem tudhatom, vagy mi? Mondanál valamit?
- Kérlek, maradj csöndben. Türelem, rózsát terem, szívem  - Ahogy az alma sem esik messze a fájától általában. Le sem tagadhatná a kisöcsét. Szarkazmus, nyers modor, gúny, idegesítő pillantás - érdemes sorolnom a többit? Nem, szerintem sem. Pedig azt hittem van normális srác is a családjukban, hát tévedtem.
Liammel beszállunk a liftbe, amivel a negyedik emeletig utazunk. Ott kiszállunk, majd sétálunk még két folyosónyit, végül megáll, és tesóira mutat.
- Sziasztok! - intek bátortalanul. A fiú rám néznek, egyszerre felugranak, ijesztő gyorsasággal sereglene körém, és megragadnak, ahol épp tudnak, majd Liam kitárja a kórterem ajtaján, engem meg belökne rajta. Furcsa érzésem támad, pont, mint amikor az ember érzi, hogy közeleg valami, de, hogy mi arról fogalma sincsen. Bizonytalanul lépe egyet előre, és ekkor meglátom Őt, ahogy ott fekszik mozdulatlanul az ágy közepén. Arcán apróbb karcolások, bal keze begipszelve, míg felsőtestét, nyaka aljától takaró rejti el a kíváncsi tekintetek elől. Nagyot nyelek, bólintok egyet, csak úgy magamnak és leülök az ágya szélére. Az aggodalom, a félelemmel karoltva súlyos teherként nehezedik vállamra, ahogy óvatosan tenyere alá csúsztatom ujjaim, és hüvelyujjammal végigsimítom kézfején. Édes Istenem!

2014. április 7., hétfő

II. 14. Fontos vagyok neki...


Sziasztok! Nos, végre megszereztem a kishúgom gépét, így tudtam hozni az új részt. Sajnálom, ha nem lett valami jó, se hosszú, de hirtelen így sikerült, kérlek ne haragudjatok. Próbálkozom, komolyan, de borzalmas, hogy nincs saját gépem, és nincs meg a saját kis nyugamam. Na mindegy, túlteszem magam valahogy ezen, és megpróbálom majd többször kölcsönvenni (ahaaha elopni jogtalanul) a húgom laptopját. Elnézést a helyesírási hibákért, s elgépelésekért, próbáltam figyelni nagyjából. Vélemények fontosak számomra, most főleg! :)

ZAYN MALIK

A nappaliba belépve szinte azonnal letámadnak bátyáim értelmetlen kérdéseikkel, illetve furcsa, már abszurd feltételezéseikkel. Valóban ennyire tragikus végkimenetele van annak, hogy eljöttem egy családi megbeszélésről? Értem én, hogy a dolgoknak következménye van, de ez enyhe túlzás, amit Ők művelnek. Egymás szavába vágnak, ordítanak, lökdösik egymást, a cél, hogy minél közelebb kerüessenek hozzám, s választ kaphassanak. Végül Liam kihúzza magát, és megpróbálja kezelésbe venni az eldurvult helyzett.
- Kuss legyen! Majd én kikérdezem - próbálja csillapítani a kedélyeket, habár nem sok sikerrel, ugyanis Louis megragadja a karomat, és lelök egy fotelba. Először hárman tornyosulnak felém, végül Liam is csatlakozik a trióhoz, így már négyen hajolnak felém, és élesen szuggerálnak, mint vérfarkasok az áldozatukat. Kicsit meg is ijedek a hirtelen támadástól, de megprbálom összeszedni magamat, hogy ne jöjjünk ki kellemetlenül a dolgokból.
- Hol voltál? - jön Louis felől a kérdés.
- Tudod, Zaynee, beletiportál az érzékeny lelki világunkba, amiért így elhagytál minket - folytatja Niall gyilkos tekintetével méregetve engem. Csak forgatom a szemem, s várom, hogy befejezzék a drámai zagyvaságaikat, mert inkább jobb ilyenkor csöndben maradni. Pont, ahogy a mondás tartja: Türelem, rózsát terem.
- Csaj? Persze, hogy csaj! - vonja le a következtetést Harry, bár fogalmam sincs, hogy miből. De Ő Harry, nála nincsenek miértek, csak kész tények.
- Megígérted, hogy elmondod! - mutat rám bólogatva Liam. - Hallani akarjuk, mi volt ennyire egetrengetően fontos?!
- Hé, srácok! Mi ütött belétek?  - tárom szét karjaim reménytelenségem kifejezéséül. - Először is, szeretnék evegőt kapni, úgyhogy, amint egy méter távolságba kerültök tőlem, elmesélem, hogy mi volt - jelentem ki nemleges választ nem tűrően. Nehogy már a nyúl vigye a puskát. Felháborító, hogy behatolnak a személyes terembe. Legalább az aurámat had tartsam meg magamnak.
 Mindannyian összehúzzák a szemöldöküket, majd sóhajtva, illetve kelletlenül nyögve leteszik a feneküket a kanapéra, míg én kényelembe helyezem magam a fotelba, hova két perccel ezelőtt taszítottak bele.
- Mesélj, öcsi! - utasít Louis, várakozó tekintete már szinte az agyamig hatol.
- Taránál voltam - rántok vállat, mintha szimplán szórakozni mentem volna, majd nemes egyszerűséggel hozzáteszem. - A kishúga lebukfencezett a lépcsőről, és valakinek muszáj volt bevinni Őt a kórházba.
- Mi vagy Te? Önkéntes mentőszolgálat? - fintorog Harry. Tessék? Hitetlenkedve, kidüllett pupillákkal nézek végig testvéreimen, és várom a többiek reakcióját is. Komolyan, megáll az ész! Végre nem baszni voltam, hanem egy tök értelmes, jó dolgot tettem egy másik élőlényért, erre ki vagyok gúnyolva. Néha elgondolkodom rajta, hogy én vagyok itt az egyetlen intelligens, normális kommunikációra, és az emberi értékrend elfogadására képes hím.
- Lassan szentté avatnak, kicsi Zayn! - röhög fel Niall.
- Nem jut el az agyamig! - védekezem. - Eddig nem az volt a probléma, hogy szexelni jártam, kurvákat hoztam haza, ráadásul nem volt egy elfogadható cselekedetem? Most, hogy végre megembereltem magam, és kitűztem magam elé újabb, jobb célokat, ki vagyok nevetne? Nem érzitek ezt szánalmasnak? - csak rázom a kobakomat, mert ez az, ami mélységesen felháborít. Teljes mértékben igazam van, és büszke vagyok magamra, amiért ingyen, s bérmentve elmentem, segítettem azon a kislányon. Emberségből minimum tízből nyolcat érdemelnék már a képzeletbeli skálán. Valószínűleg, még Tara is feljegyezte valahol legbelül, hogy "igen Zayn végre intellektusra képes személy lett".
- Én büszke vagyok rád! - mondja Liam mosolyogva. - És jogos a felháborodás, gyhogy hagyjátok békén. Mondjátok csak, Niall, Harry, Ti elmentetek volna Zayn helyébe, hogy két órát üljetek a kórházban egy lány miatt, akit alig ismertek még?
- Ha fülig szerelmes lennék a csajba, akinek a húga lepotyogott a lépcsőn, a válasz igen. Nézz már rá! - csapja össze tenyereit Harry, s mered rám. - Nem látsz a két szemedtől, ha azt hiszed, hogy nem érez semmit Tara iránt.
- Barátok vagyunk - jelentem ki csöndesen
- Extrákkal? - kuncog fel Louis.
- Nem, nem extrákkal. - váltok sértődött hangnemre. - Hagyjatok már, na.
- Tehát, ha jól szemlélem a szituációt, azt tagdod, hogy barátság extrákkalt játszotok, de azt nem, hogy beleestél - ragadja meg ismét a lényeget Harry.
- Nem vagyok szerelmes, jó?  Kedvelem, nagyon is, de semmi több.
- Sosem értettem, hogy a pasik miért  mindig azokba a lányokba esnek bele, akik meg sem érdemlik igazán, hogy ilyen fantasztikus fiú szeresse őket. Amiket eddig hallottam, abból csak azt szűrtem le kisfiam, hogy ez a lány magasról tesz rád - Anyu halálos lelki nyugalommal sétál ki a konyjából Sammy-vel karjai közt, s foglal helyet az egyik szabad fotelban. Ölébe ülteti húgunkat, és rám emeli szemeit.
- Épp ez az, ami vonzóvá teszi őket, hogy gátat emelnek maguk köré, és időbe telik, míg a pasi lebontogatja azt. Én pedig szeretem a kihívásokat - kacsintok anyura, mire Ő csak megrázza a buksiját, és belepuszil Sammy hajába.

TARA WILSON

- Siettem, ahogy tudtam, drágáim, de nagyon elhúzódtak a tárgyalások - magyarázkodik anya, amint beront az ajtón, s egyből a kanapén fekvő Ellie-hez siet. Természetesen végig tájékoztattam a probléma alakulásáról, de úgy igazán semmit sem tudott tenni több száz kilóméter távolságról. - Ugye minden rendben van már? Tara?
- Igen anya, kezeltük a helyzetet - sóhajtok fáradtan - Tudod, hogy mindig találok megoldást.
- Persze kicsikém, tudom. Nagyon büszke vagyok rád, amiért ennyire jó nővérük vagy a kistestvéreidnek. Nem is tudnám mihez kezdenék, ha Te nem lennél, Tara.
- Ja - mormolom semleges hangnemben, ugyanis a lelkem mélyén tudom, hogy a mai menet egyáltalán nem az én érdemem, hanem Zayn Maliké, aki mindent eldobva idesietett, hogy bevigye a sürgősségire a húgomat. Azt hiszem, ezzel hatalmasat nőtt a szememben a srác, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez az igazi énje. Nem az a bunkó, felszínes köcsög, amivel bemutatkozott nekem. Kemény maszkot hord, de ha nagyon akarja az ember, egész könnyen megolvaszthatja, átláthat rajta, hiszen az álarc mögött egy tiszta szív, barátsgos mosoly, na meg  gyermekként megbántott kisfiú rejtőzik. Zaynben megvan még a védekező ösztön, ami a hosszú nyomorúságos évek alatt kialakult benne, és valahogy nem tudja lerázni ezt magáról. Azonban nem értem miért, mivel a világon több millióan szeretnének a felesége lenni, lefeküdni vele, meg a többi intim, huncut dolgot művelni a személyével. Néha megrémít, amiket a közösségi oldalakon olvasok róla, meg a testvéreiről.
- Mondtam már, hogy egyre jobban bírom a pasidat? - huppan le mellém Jeremy, s villant rám ezer wattosvigyort.
- Nem a pasim.
- De összetennéd a két kezed, ha az lenne - löki meg a vállamat gyengéden. - Amúgy, ha engem kérdezel, akkor hódítsd meg.
- Mert? - Az öcsém első értelmes mondata hozzám. Változnak az idők, mint látom.
- Egyrészt full gazdag a csávó, mellette arany életed lenne, másrészt, meg a személyisége. Nem veszed észre, hogy mennyire türelmes? Múltkor is, hogy leállt Ellie-vel énekelgetni. Ért a gyerekek nyelvén, és szeret veled lenni.
- Hülyeség...mármint, hogy szeret velem lenni - rázom a fejem. - Annyiszor nemet mondtam szegénynek, és elküldtem a fenébe... nem is értem, hogy miért van m,ég mindig itt. Vagyis, érted.
- Pasi, Tara. Istenem, a férfiak imádják az olyan nőket, akiket nehezen lehet megszerezni.
- Úgy gondolod?
- Nem. Én ezt tudom - forgatja kék szemeit lenézően.
***
2017.01.29. 
Békés nyugalmamat a telefon idegesítő csörgése szakítja meg. Még csukott szemmel tapogatózom a készülék után, majd amikor meglelem találomra nyomom meg az érintőképernyőt, s emelem a fülemhez a mobilt.
- Igen? - mormolom bele még igazán álmos hangon.
- Te vagy Tara Wilson, igaz? - kérdezi egy udvarias férfihang a vonal túlsó végén.
- Ő, igen - meglepetésemben még az ágyon is felülök.
- Nos, én Zayn bátyja vagyok, és csak azt szeretném mondani, hogy Zaynt ma reggel kórházba szállították
- Mi?  Mi történt? Ez most valami hülye reggeli vicc? - értetlenkedem. Egyáltalán ezzel miért engem hív fel? Oké, mellékes tény, hogy szívrohamot kapok, ha valami történik ezzel a pasival, na de mégis.
- Még ha vicc lenne - felel bánatosan a fiú. - Ne haragudj, hogy ezzel zavarlak, de fontosnak tűnsz az öcsémnek, így kötelességemnek éreztem, hogy szóljak. Tudod, elég válságos az állapota.
- De mégis mi történt? - Végem van. Nem jutnak el, - ha jól gondolom Liam Malik - szavai az agyamig. Csak ülök, és ezzerrel pörög bennem három rövidke szó: fontos vagyok neki.

2014. március 27., csütörtök

II. 13. Már jó kezekben van!

Sziasztok, ááááááá! Elindult a gépem, fogalmam sincs hogyan, lehet mágikus energiákkal bírok, de beindult, fú. Szóval igen, a gép volt a probléma forrása, ugyanis a kis rakoncátlan pofátlanul nem akart bekapcsolni, így a részt sem tudtam hozni sajnos. De mivel szerencsére, most elindult, ezért gyorsan feldobom a megírt részt! :) Remélem, hogy tetszeni fog, várom a véleményeiteket! :) <33333

Tizenhárom perc elteltével sikerül összegyűlnünk a nappaliban, mondhatni elfogadható módon, ami nálunk elég meglepő.
Egyik fotelben ülök, míg Liam, Niall és Louis a jobb oldalamon a kanapén, Harold pedig velem szemben a másik fotelben, így pont egy szabályos kört alkotunk. Remekül helyezkedtünk el, a két fél, kik közt ellentét feszül egymással szemben, pont, mint a cowboyok a csatatéren – oké, tegyük hozzá, ők állnak, és pisztolyt szegeznek a másikra - középen, pedig a tanúk.
Liam megköszörüli a torkát, majd megszólal:
- Kinek köszönhetjük ezt a fantörpikus ötletet? – érdeklődik apró mosollyal az ajkán. Igen, engem is boldogsággal tölt el, hogy talán végre rendeződnek a dolgok köreinkben, és visszaállnak a már évek során megszokott rendbe.
- Harry ötlete volt – bökök bátyám felé, majd folytatom. – Tehát, arról lenne szó, hogy rendezzük a nézeteltéréseket, és szabályokat hozzunk létre, illetve megszabjuk a határokat. 
- De ez hülyeség! – csattan fel Louis. – Testvérek vagyunk, teljesen felesleges ez az egész felhajtás! Mindössze annyit kéne tisztázni, hogy mostantól Harry megpróbál bírni a vérével, azaz felhagy a felesleges féltékenykedéssel és vádaskodással. Liam nem kezdeményez verekedést, és Te Zayn, javítasz a magatartásodon, és megpróbálsz nem depresszióba esni, csak úgy, mert éppen kedved tartja.
- Nem is szoktam depresszióba esni! – tiltakozom hevesen. Mit képzel ez magáról, hogy ilyenekkel vádol? Tény, és való, hogy vannak rosszabb, nyűgösebb napjaim, van, hogy borzalmasabban hisztizem, mint egy újszülött, de akkor is! Sosem voltam még depressziós, túl erős ez a kifejezés! 
- Ó, na kussolj, öcsi – int le Louis. – Ne kezd a hisztit.
- Mi van tesó, menstruálsz? – löki meg Niall Louist, mire mind felnevetünk. Olyan bolond ez a gyerek. 
- Tudod Niall, én nem szoktam, de majd szerzek neked tampont, csak szólj, hogy mikor jön meg – pacskolta meg szőke bátyám vállát Louis, s visszafordult felénk. – Tehát… - kezdett volna bele újabb mondandójába, de szavát félbeszakította a zsebemben megcsörrenő telefon. Elnézést kérem, majd kisasszézok a nappaliból, át a konyhába, és kiemelem nadrágomból a mobilt. Felhúzott szemöldökkel húzom végig hüvelykujjam az érintőképernyőn, és emelem fülemhez a készüléket, ugyanis a szám ismeretlen számomra.
- Halló? – szólok bele.
- Csá – szól bele egy ismerős hang, majd köhint egyet, s folytatja. – Zayn, ugye?
- Igen – felelek. – Kihez van szerencsém?
- Jeremy vagyok, Tara bátyja, és azért hívlak, mert történt egy kis baleset, és kéne egy kis segítség – hangja kétségbeesett, hadarva beszél végig.
- Először is nyugodj meg, utána szép lassan mondd el, hogy kivel történt baleset, és milyen – próbálom nyugtatni a rémült srácot nem sok sikerrel, ugyanis lélegzete felgyorsul és ismét hadarni kezd
- Ellie, lépcsőn.. úgy értem, hogy leesett, és így a térdéből kiáll egy csont – motyogta suttogva.
- Jézusom! Hát hívjatok mentőket! – utasítom azonnal.
- Már nem áll ki, te barom! – hallom a háttérből a kiabáló Tara hangját. – Amúgy meg kivel beszélsz? 
- Izé, megtennéd, hogy idejössz, és hozol egy autót? Anya nincs otthon, elhúzódott a munka, csak gyere, kérlek.
- Repülök – sóhajtok fel, majd leteszem a telefont, és már rohanok is a nappaliba. – Srácok, le kell lépnem, helyzet van!
- Milyen helyzet? Zayn, mit jelentsen ez? – kérdezi Harry kezét színpadiasan széttárva.
- És miért kell hívni a mentőket? – vág közbe Niall.
- Esküszöm, később elmagyarázom, de most rohanok! – Mutogatok értelmetlenül, majd se szó, se beszéd elhagyom a helységet, és futok az előszobába, hogy felkapjam a dzsekim, utána a kocsi kulcsot, aztán pedig igyekezzek az autóhoz. Odaérve bepattanok, megragadom az ülés háttámláját, tekintetem az útra szegezem, és kitolatok. Azonnal a gázba taposok, s már száguldok is Tara-ék felé. A nagy száguldásban alig veszem észre, hogy elhajtok a ház mellet. Cifrán káromkodom, miközben a kuplungra lépek, és ismét tolatni kényszerülök. Beállok a Wilson ház felhajtójára, majd kipattanok a kocsiból, és az ajtóhoz sietek, ahol becsöngetek. Tara nyit ajtót, és azonnal megragadja kezemet, hogy beráncigáljon a házba. Lenézek apró ujjaira, amivel szorongatja tenyerem, és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag elmosolyodom.
- Nem tud lábra állni, én pedig nem bírom el – panaszkodik gondterhelt hangon Tara, miközben a kanapén kuporgó, térdét szorongató Ellie-re pillant. 
- Akkor irány a kórház – kacsintok a kiscsajra, majd nemes egyszerűséggel mellé lépek, utasítom, hogy karolja át a nyakamat, ezután pedig tenyeremet becsúsztatom combja alá, s óvatosan megemelem. – Nagyon fáj? – kérdezem tőle kifelé menet.
- Eléggé – húzza el a száját, mire én csak legörbítem az ajkam, szomorúan pislogok rá. Gyengéden beültetem a személygépjármű hátsó ülésére, közlöm vele, hogy kösse be magát, majd beülök a volán mögé. Tara kiront a házból, közben másik két testvérével veszekszik, arról, hogy ők bizony nem tarthatnak velünk erre az izgalmas „kirándulásra”. Alexis megsértődik, így hát melle alatt összefont karral, felhúzott orral vonul be a házba. Jeremy szint úgy, csak Ő egy kicsi férfiasabban teszi mindezt.
- Menjünk – vágódik be mellém a legidősebbik Wilson, és rám emeli hatalmas barna szemeit. Önkéntelenül is, de nagyot kell nyelnem átható tekintete láttára. Összeszorítom a szemem, majd felkapom a kobakom, s keményen a gázba taposok. 

***

Hogy lehetnek egy nőnek ennyire őszinte pillantása? Rám néz, és már tudom, hogy a rengeteg aggodalom a húga miatt van benne. Látszik rajta, hogy feldúlt és ideges. Egy órája várakozunk, és semmi. Ellie-t bevitték röntgenre, de ki már nem engedték. Szegény Tara teljesen ki van bukva, hogy miért pont az Ő kishúgával történik ilyen. Mondjuk jogos, senkinek sem kívánnám ezt. Rosszabb lehet, mint egy szülés, már nem mintha szültem volna már, csak gondolom, hogy így lehet.
- Ülj le! Feleslegesen idegeskedsz – kulcsolom tenyeremet Tara karjára, és húzom oda magam mellé a narancssárga kórházi székekre. – Ellie már jó kezekben van. Ennél nagyobb baja itt már nem történhet. Hidd el, hogy minden oké lesz. Mindjárt megyünk haza…
- Meg sem köszöntem még – vág szavamba Tara, miközben arcomat szuggerálja. – Nagyon rendes volt tőled, hogy azonnal jöttél segíteni. Ismét az adósod vagyok – fújja ki a levegőt szaggatottan. Mosolygok, aztán megrázom a buksim. Nem tartozik nekem semmivel ez a lány. Erre valók a barátok, nem?
- Bárki megtette volna! Nem vagy az adósom, ne is gondolj ilyesmire – mondom magabiztosan. 
- Dehogy tette volna meg bárki! – tördeli kézfejét. De irritáló ez a szokás, csak tönkreteszi az ízületeit, és öreg korára reumás lesz. Spontán rásimítom tenyerem az övére, mire Ő rám kapja tekintetét, majd vissza kezeinkre.
- Ne csináld ezt. Rossz hallgatni – figyelmeztetem kedvesen. Őszintén próbálok normálisnak mutatkozni. Fogalmam sincs, hogy sikerül, de mivel Tara elmosolyodik, úgy veszem, hogy sikerrel járok a „jó fiú lét” felé.
- Kifizetem a benzin pénzt, amiért idefurikáztál minket, na meg a visszafele utat is!
- Minek nézel Te engem? Szegény embernek? – háborodom fel mélységesen, s flegmán megemelem a szemöldökömet. Ez szinte sértés!
- Hát annak semmiképpen sem, Malik! Csak utálok tartozni!
- Már elmondtam, hogy nem tartozol semmivel, és erről nem szeretnék vitát nyitni. Megengedhetem magamnak, hogy önkéntes mentőst játsszak, rendben? Ha úgy tartja kedvem, akkor nyitok egy saját kórházat, érted, kislány?
- Átmentél gazdag seggfejbe – forgatja gyönyörű szemeit, majd ismét az ajtóra szegezi pillantását. Úgy sajnálom Őt, nem tudom mit tennék, ha egyik bátyám, vagy éppen a húgom törné ki a lábát. Ú, undorító lény vagyok, de valahogy a nagytesóimért nem aggódnék annyira, mint a kis Sammy-ért. 
Felsóhajtok, hátradőlök a széken, lehunyom a szememet és várok. Kerek huszonhét perc múlva a fehér ajtó kinyílik, a teremből meg kitipeg Ellie egy méretes  gipsszel a lábán.
- Önök Ellie Wilson hozzátartozói? – lép az orvos hozzánk. Tara rögtön ugrik, megragadja Ellie kezét, és megtámasztja húgát. 
- Mi vagyunk! – válaszolok Tara helyett, ki testvérével folytat megbeszélést. Hát persze, majd én beszélgetek Ellie-ről az orvossal…
- Remek! Dr. Miller vagyok! – nyújt jobbot. Elfogadom, megrázom.
- Zayn Malik – mutatkozom be. Az orvos egy pillanatra összehúzza szemöldökét, kérdően tekint rám, majd vállat ránt, és belekezd a szakszövegébe. – Szóval Ellie-nek, ahogy kiugrott a térdéből a csont, megrepedt, így begipszeltük neki. Jövő héten kéne visszajönni kontrollra, és ha úgy adódik, a gipszet is kicseréljük az ifjú hölgynek!
- Nagyon szépen köszönjük Dr. Úr! – biccentek az orvosnak, majd megragadom Elliet másik oldalról. – Szerintem mehetünk – vigyorgok a lányokra.

2014. március 15., szombat

II. 12. Mi szállt meg téged?

Hey, hey! Itt is vagyok az új részel, igaz, egy kis késéssel, de most megérkeztem! Köszönöm az előző részhez írt tíz megjegyzést, nagyon aranyosak vagytok*-* Köszönök mindent, de komolyan! Cserékre hamarosan válaszolok, ahogy a díjakat is kiteszem! :) Várom ehhez a részhez is a véleményeiteket, illetve megállapításaitokat! Tetszik/elolvastam gonmbok is vannak ám :)

LIAM MALIK
2017.01.27.

Nem veszi fel a telefont, nem hív, nem jelentkezik. Mi a faszomat művel már megint az én hülye kisöcsém? Tegnap elviharzott, azóta színét sem láttuk. Harryvel nem állok szóba, ahogy Ő sem velem. Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni, és göndör öcsém is elég makacs ez ügyben, így hát a háború folytatódik. Teljes mértékben Zayn pártján állok, ugyanis elegem van Harryből. Mi jogon bántja Ő Zaynt? Féltékeny? Mire? Mindene megvan, ami Zaynee-nek, mégis támadja baromságok miatt. Feleslegesen teszi, ugyanis ezek a cselekedetei, csak olaj a tűzre. Értem én, hogy unatkozik, de akkor inkább menjen, és égesse be magát nyilvánosan, akár futkosson meztelenül a ház körül, járjon színházba, moziba, szórakozni, de ne a másik rovására tegye azt, amit. Persze, oké, Zayn sem egy szent, sőt, amit az elmúlt évben művelt azt teljes mértékben elítélem. Kihasználni a lányokat, „csak szexre kellesz” című műsort előadni, majd eldobni őket a picsába, undorító dolog, viszont mióta ismeri ezt a Tara-t, javulást véltem felfedezni. Nem is akármilyet! Elkezdett felkapaszkodni a gödörből, melybe egy éve belezuhant.
- Megjöttem! – hangzik fel Zayn vidám hangja az előszoba felől, majd pillanatokon belül megjelenik, és lehuppan mellém a kanapéra. Mi a szarért van ennek ennyire jó kedve? Remélem, nem valami csajjal volt megint, rohadtul nem akarom, hogy visszaessen.
- Hol voltál? – támadom le azonnal, mire öcsém rám emeli barna tekintetét, s felhúzza szemöldökét. – Ugye nem valami csajjal?
- De – bólint vigyorogva. Nem tudom, de valahogy én nem találom ezt ennyire viccesnek. – Az igazat megvallva három csajjal és egy pasival. – Tessék? Kitágult pupillákkal szuggerálom Zayne-t, és csöndesen imádkozom, hogy ez az egész csak egy ártatlan tréfa legyen. Ennyire nem lehet fogyatékos, lehetetlen.
- Te… Zayn… tehát, Te azt akarod nekem beadni, hogy egyszerre feküdtél le négy emberrel? – erőltetem ki magamból a szavakat, mik a döbbenettől alig akarnak kitörni.
- Mi? Dehogy, én nem! – tiltakozik hevesen. 
- Akkor, mi van? – húzom fel szemöldököm furcsállva az egész kialakult helyzetet.
- Tara-éknál éjszakáztam – jelenti ki mosolyogva.
- Komolyan? De ugye nem csináltál semmi illetlenséget a lánnyal? – aggodalmaskodom azonnal, Zayn-t ismerve.
- Nem, és nem is fogok, ezt megígérhetem.
- Tehát Tara-val voltál, de mégis ilyen hamar hazajöttél. Mi történt?
- Semmi, hazaküldött, hogy béküljek ki Harryvel – bólogat elszántan, majd feláll és elindul a konyha irányába. Rögvest követem, ugyanis ki akarom deríteni, mit tett vele ez a csaj. Megáldotta, vagy mi az Isten? Ez nem az én öcsém, esküszöm, ez a Tara kicserélte, átmosta az agyát, ufó lett.
- Tessék? – kérdezek vissza értetlenkedve, hiszen az információ valahogy nem akar eljutni az agyamig.
- Hol van? – néz körbe színpadiasan, majd végül felsóhajt és rám emeli barna szemeit. Tátott szájjal bámulom, nem akarom elhinni, hogy valóban Ő akar bocsánatot kérni Harrytől.
- Most mi van? – érdeklődöm még mindig döbbenten.
- Beszélek Harryvel, mert ez így nem állapot, Liam – forgatja szemeit, majd hihetetlen komolysággal folytatja. – Nem vagyunk óvodások, hogy verekedéssel, felesleges vitákkal basszus szét a napjainkat. Lassan azon veszünk össze, hogy kié legyen a homokozóban a halacskás forma – És én csak hallgatom, és csodálkozom, mert ilyen összefüggő, normális mondatokat nem hallok sűrűn a kisöcsémtől. Teljesen elámulok ettől a pozitív gondolkodásmódtól. – Szóval felmegyek, és beszélek vele, ha fél órán belül nem jövök le, akkor keress az udvaron, közvetlen Harry ablaka alatt, vagy a szobájában, a ruhásszekrényben. Bár, ha hulláról van szó, én inkább az ágy alá tenném, tehát ott is nézz majd meg – vigyorodik el a végére, majd eltűnik, s hallom, ahogy jó hangosan feltrappol a lépcsőn. 

ZAYN MALIK

Kopogok egyszer, kétszer, háromszor, azonban válasz nem érkezik, ezért felbátorodva a kilincsre emelem kézfejem, és lenyomom azt, majd belépek az ellenség színterére. A szobában sötétség honol, mintha magának egy bérgyilkosnak a házában járnék, hozzáadva a helyzethez a büdös láb, illetve rohadt kajaszagot, mi a helységben terjeng. Harry az ágyon ül, a tévét bámulja, de amikor meglát engem, összehúzza a szemöldökét, és lekapcsolja a készüléket. Fintorgok, majd gondolkodás nélkül az ablakhoz rontok, ott elhúzom a függönyt, és kitárom az ablakot. Harry óriásira növekedett szemekkel figyeli mozdulataimat. Mikor végzek, halál nyugodtan leülök a párkányra, s Haroldra nézek. 
- Szóval… – kezdenék bele, azonban Harry a magasba emeli kezét és rám mutat, ezzel belém folytja a szót.
- Megtennél egy szívességet? – kérdezi. Most mi van? Szívességet? Teljesen összezavarodok ezen az emberen.
- Hm? – pislogok rá értetlenül.
- Gyere el onnan. Most! – külön kihangsúlyozza a „most „szót, és szikrázó tekintettel mered rám mindaddig, amíg fel nem sóhajtok, és fel nem állok a párkányról, s helyet nem foglalok pár koszos ruha lesöprése után a gurulós asztali székén.
- Hülyeség, de azt mondják, hogy a történelem ismétli önmagát, nekem meg nincs szükségem rá, hogy arról cikkezzen a média, hogy kilöktelek az ablakon.
- Ja, értelek – bólintok vigyorogva, mert eszembe jut, hogy egyszer már sikeresen kifordultam onnan, ráadásul hasonló szituációban.
- Amúgy meg, mit akarsz? – tér a tárgyra azonnal.
- Beszélgetni, mert ez így szar – mondom, miközben bólintok egyet. – Csak beszéljük meg, oké? Mert úgy viselkedünk, mint öt bölcsödés. Lassan nem fogjuk tudni eldönteni, hogy ki akarja az elefántos pelenkát, és ki a szarvasosat – élek egy hasonló példával, mint amivel Liamnek.
- Mi szállt meg téged? – dőlt hátra ágyán, karját mellkasán keresztezte. Tipikus flegma modor, de gyűlölöm ezt.
- Semmi – felelek semleges hangnemben. – Csak szeretnék úgy viselkedni, mint egy normális ember, nem úgy, mint egy elmebajos. Felnőttek vagyunk, baszki! – próbálom rávilágítani a dolgokra, és valahol mélyen tudom, hogy Ő is megérti, csak nem mutatja ki.
- Tehát, ha jól értem, békülni akarsz, és megelőzni a jövőbeli vitákat. Igaz?
- Nekem erről annyi a véleményem, Zayn, hogy ezt az egész ügyet együtt kéne megbeszélnünk. Ezzel annyit akarok mondani, hogy szerintem menjünk, és üljünk le a nappaliba beszélgetni. Mindenki elmondja a saját véleményét, álláspontját, és a végén kihozunk belőle valamit, aminek értelme is van.
- Megbeszéltük, szólok a srácoknak, hogy öt perc múlva találkozunk a nappaliban – ugrok talpra és már szaladok is az ajtó felé, mert egyszerűen felcsigáz a tény, hogy végre valahára történik valami. – viszont egy jó tanács, hagyd nyitva azt az ablakot, büdös van!

2014. március 7., péntek

II. 11. Mi van közted es a nővérem között?


Sziasztooooook!
Megjöttem a következő résszel, hatalmas vigyorral az arcomon, ugyanis az előző fewjezethez 15(!!!) megjegyzés érkezett*-*-*-*-* Nagyon szépen köszönöm, tényleg! Fantasztikusak vagytok, nagyon hálás vagyok<333
Erről a részről annyit, hogy nem lett a legjobb, tudom, nincsen benne sok leírás, nem éreztem szükségesnek! Következő fejezetben viszont Liam szemszög lesz olvasható! Remélem, hogy tetszeni fog ez a kis átvezető rész, jó olvasást! Megjegyzéseiteket, véleményeiteke nagyon várom!

ZAYN MALIK


Ahogy belépünk Ellie és Alexis szobájába, úgy kap el a hányinger. Fintorgok, miközben szemezgetek egy kisasztallal, ami tele van Harrys poszterekkel, könyvvel, körülötte gyertyák, illetve fölötte jó nagy betűkkel a Harold Malik felirat szerepel. Összehúzom a szemöldökömet, majd kényelmetlenül elfordítom a tekintetem és felmérem a szoba többi, szebb részét. Rózsaszín falak, tele énekesek posztereivel, köztük jó magam is megtalálom. A helység két felén egy-egy ágy, mellette egy barna éjjeliszekrénnyel. Lányos, de a maga módján egész aranyos. 
- Merre van a testvéred? – érdeklődöm mosolyogva. Ellie a hajába túr, majd egyik tincset kiválasztva birizgálni kezdi azt.
- Nem tudom, szerintem Jeremy-nél van – ránt vállat, majd az ágyához siet és felkapja a telefonját. Nyomkodja pár pillanatig, aztán egy ezer wattos vigyorral ajándékoz meg. - Csinálunk képeket? 
- Persze, csinálhatunk – sóhajtok, és mellé lépek. Ellie a magasba tartja a telefont, ahogy különböző arckifejezésekben lekap minket. Két kép között kíváncsiságom feltör belőlem. – Amúgy ki az a Jeremy? A barátja, vagy mi?
- Nem, Ő a bátyánk. – Ó, erre nem számítottam, bár Tara említette, hogy több kistesója van. 
- Ja, értem – bólintok, mire Ellie az ágyához invitál, és int, hogy üljek le. Elhelyezkedem a fekhelyen, és a lányra szegezem tekintetem. - És most?
- Vannak remek ötleteim – kacsint csábosan, mire pupilláim kitágulnak és felugrom előbbi helyemről. Hé, na, álljon meg a menet! Ez most ki akar velem kezdeni?
- Tudod én nem szoktam tizennyolc éven aluliakkal szexelni – jelentem ki, mire Ellie felnevet, és legyint egyet. Tehát nem gondolta komolyan – fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Mi van közted es a nővérem között? – fonja keresztbe karjait melle alatt, és számon kérően pislog felém. – Kétlem, hogy hozzánk jöttél volna, na meg amúgy is, a konyhából jöttél ki. Mit csináltatok Ti ott ketten? – jön közelebb hozzám, s összehúzott szemekkel szuggerál.
- Beszélgettünk, mi csak barátok vagyunk, vagyis azt hiszem, hogy azok.
- Akkor nem veszed el feleségül? – görbíti le ajkát bánatosan, mire megrázom a kobakom, és felkacagok.
- Nem valószínű, hogy ilyenre sor kerül.
- Kár, na, mindegy – húzza el a száját, és indul vissza az ágyához. Hogy juthat ilyen eszébe egyáltalán? Semmi félreérthetőt nem tettem még Tarával szemben, azt hiszem. Mondjuk nem is hagyná, hiszen Ő teljesen más, mint a többi lány. Másokat egyetlen cuki pillantásommal ágyba tudom csábítani, Őt viszont sehogy sem sikerült, így feladtam. Nekem nem célom többé Tara Wilson megdugása, egyszerűen csak a barátja akarok lenni. Amikor egy órája beléptem ide, már akkor tudtam, hogy ezt akarom. Életemben először normális, illedelmes leszek egy lánnyal bármiféle hátsó szándék nélkül. És tudom, hogy sikerülni fog, mert nagyon szeretném ezt az egészet.
- Figyelj, Zayn – szakítja meg gondolatmenetemet Ellie. – Énekelnél nekem?
- Mi? Miért?
- Ha már itt vagy, gondoltam… - harap bele ajkaiba, és elfordítja tekintetét. Zavarban van, ojaj. – Inkább hagyjuk – rázza meg buksiját végül.
- Hé, mit énekeljek? – foglalok helyet mellette, és veszem elő a „cukifiúvagyok” modoromat, mert szándékomban áll boldoggá tenni ezt a kiscsajt, ha már ilyen hívatlanul kikötöttem náluk. Mondjuk Tara adós volt nekem egy éjszakával, úgyhogy…
- Komolyan énekelni fogsz? Ú, a Kiss you-t, kérlek. Várj, kapcsolok zenét – és már újra kezei között van iPhone-ja, amit veszettül nyomkod, majd beindul a dallam.
- Miért szereti mindenki annyira ezt a számot? – tárom szét karjaim reménytelenül, majd vigyorodom el, és énekelni kezdek. 

TARA WILSON

- Sziasztok – lépek be Jeremy szobájába, hogy feltérképezzem, mit csinál másik két testvérem. 
- Csá – állítja le az Xbox-ot Jeremy, majd mindketten rám emelik kék szemüket.
 - Hol hagytad Ellie-t? – teszi fel első, számára legfontosabb kérdést Alexis. Amúgy nem értem, hogy miért kérdezi mindig. Az ikreknél nincs valami telepátia izé? Vagy éppen belőlük hagyták ki ezt a tulajdonságot? – Jaj, azt hiszem hallom, hogy mit csinál – teszi hozzá, mielőtt válaszolhatnék. 
Rendben, hát akkor nem fogsz találkozni Zayn Malikkal, nekem oly mindegy – nevetek magamban gúnyosan. És ugyanekkor meghallom.
Zayn teli torokból énekel a másik szobában olyan angyali hangon, amitől az embernek egyből jó kedve lesz, és táncra akar perdülni.
- Ez meg mi?  - fintorog Jeremy, majd talpra kászálódik és kicsörtet az ajtón.
- Tara, miért gondolom úgy, hogy Ellie nincs egyedül most?
- Talán mert tényleg nincs egyedül? – nevetek fel húgomon.
-  Ki a franc van itt?  - suttogja izgatottan.
- Átjött az egyik barátom, menj, nézd meg! – mutatok az ajtó felé, mire Alexis felpattan és kiszalad azon. Ajkaim felfelé görbülnek, úgy követem kistesóm, ki mikor belép Eliie-vel közös szobájukba halkan felsikkant, tenyereit pedig szájára szorítja.
- Te vagy Harry – néz rá Jeremy tátott szájjal, miközben mutatóujjával hevesen mutogat felé. Ó, de lefényképezném ilyenkor az arcát! Most persze nem azzal kezdi, hogy „mit keres ez a mocskos buzi a házunkban”, mint minden egyes képnél, és zenénél. Vicc, az öcsém.
- Nem, szerencsére nem vagyok Harry – felel Zayn felhúzott szemöldökkel.
- Akkor Louis!
- Nem, de minden bizonnyal, Te Jeremy vagy – áll fel, jön Jeremy elé, és nyújt kezet.
- Liam? – próbálkozik ismét félnótás kisöcsém, mire Zayn csak megrázza a fejét. – Akkor Niall.
- Na, még egyet találhatsz – szólok közbe már kuncogva. Olyan szerencsétlen egy öcsém van. Jeremy segélykérően pillant Ellie, Alexis, majd felém.
- Zayn Malik – bólint egyet Zayn, hogy minden oké, nincs harag. 
- Csak, hogy tudd, ez lett volna a következő tippem.
- Lényegtelen, haver, minden esetre tök jó volt, hogy valakinek bemutatkozhattam. Régen tettem már ehhez hasonlót, ugyanis a legtöbb ember tudja, hogy mi a nevem, úgyhogy, köszi – pacskolja meg a vállát, mintha ezer éve legjobb barátok lennének. Milyen közvetlen ez a srác!
- Akkor oké – csapja össze tenyereit Jeremy, majd int egyet és távozik. Hülye kocka, nem bír ki két percet az idióta játékai nélkül.
- Ugye énekelsz még egyet? – susogja megszeppenve Alexis. Nem értem, hogy miért kell úgy viselkedni, mintha szellemet látna. Igen Zayn Malik, és? Ő is ember, Ő is pontosan ugyan olyan, mint mi.  Vannak érzései, álmai – habár a legnagyobb talán már megvalósult -, testvérei, szülei, pont, ugyanúgy, mint a legtöbb embernek.

***

- Hol fogok aludni? – kérdezi Zayn, amikor megszabadul felspannolt húgaim társaságától, és kettesben maradunk a folyosón. 
- Hát, izé… - nagyokat pislogok, s közben töröm a fejem, mi tévő legyek. Nekünk nincsen vendégszobánk, viszont Jeremynél sincs hely, húgaimhoz, ha fizetnének, se fektetném be, azonban az én birodalmamban a földön kényelmesen elférne. Megforgatom a szemem, és ráemelem tekintetem. Nincs más választásom, hozzám kell jönnie.
- Kövess! – sóhajtok, ahogy elindulok saját kuckóm felé, majd benyitok az ajtón. – Gyere – hívom magam után. 
Zayn megáll a helység közepén és felméri a terepet.
- Ez a Te szobád, igaz? – mosolyog rám. – Nagyon tetszik – közelebb somfordál a falamhoz, és a képeket kezdi nézegetni. – Ezek itt a barátaid?
- Igen, még általánosból ismerem őket, rég találkoztam velük – hajtom le kobakomat. Tényleg hiányoznak, sokszor velük minden annyival könnyebb lenne. Bár nem panaszkodhatok, hisz’ itt van nekem Lana, Ő pedig egyszerűen szuper!
- És Ő kicsoda? – húzza végig ujját a képen, amint apukámmal szerepelek, talán hét éves lehetek a fotón.
- Ő az apám. Tizenkettő voltam, amikor meghalt egy autóbalesetben – tördelem kézfejem zavaromban. Nem szeretek róla beszélni, még mindig hatalmas seb tátong a mellkasomban miatta. El sem köszönhettem tőle, még csak meg sem ölelhettem, annyira hamar elment.
- Nagyon sajnálom. Őszinte részvétem, Tara.
- Ne beszéljünk róla inkább, jó? 
- Ahogy akarod – és valóban nem erőlteti tovább a témát. Őszintén szólva, tetszik nekem ez az illedelmes, kedves Zayn Malik. Mennyivel jobb, mint a bunkó, taj paraszt!

2014. március 1., szombat

II. 10. Nem is olyan rossz figura ez a Zayn Malik.

Sziasztooooooook! :) Hú, köszönöm szépen a 11 megjegyzést, nagyn jól estek, tényleg köszönöm! :) Remélem, hogy ide is szép számú komik gyűlnek majd! :) Akkor ha van kedvetek, nézzetek be az új blogomba: DON'T LET ME DOWN 


TARA WILSON
***

Elhelyezkedem a kanapén egy nagy tál pattogatott kukoricával, kezembe veszem a távirányítót, és kapcsolgatni kezdem a készüléket. Mindenkinek szüksége van néha egy kis esti kikapcsolódásra, főleg egy ilyen meglepő reggel után. A Malik rezidenciában ébredni, nem volt valami leányálom, helyesbítek, nekem nem volt az. Más lány a fél karját is odaadta volna, egy ilyen élményért, én viszont nem.  Minél előbb szeretném elfeledni a dolgot.
Sóhajtok, és hátradőlök, belesüppedek a puha szivacsba, miközben élvezem anyukám kedvenc szappanoperáját. 
Tíz perc sem telik el, mire valaki csönget. Összehúzom a szemöldököm, s az órára meredek. Este fél tízkor ki a franc jár erre? Mély levegőt veszek, és az ajtóhoz sietek, amit azonnal ki is rántok, azonban, amikor megpillantom esti látogatónkat késztetést érzek, hogy elájuljak. Kócos hajjal, pizsamában, és mezítláb állok maga Zayn Malik előtt. Ilyen a Te formád, Wilson, így van! 
- Te meg mit keresel itt? – nézek végig rajta döbbenten, mire Zayn felsóhajt, és tekintetét az ég felé vezetni.
- Nem maradhatnék itt estére? – Mi? Zayn Malik, a hatalmas popsztár, nálam, egy közönséges földlakónál akar megszállni az éjjel? Minő meglepetés!
- Kidobtak? – kuncogok fel halkan, de mikor leesik, hogy Malik nem nevet velem rögtön abbahagyom. Vajon mi történhetett, ami ennyire megviselte? Nem gúnyolódik, nem szól be, egyszerűen csak áll, és várakozik. – Gyere be, de ezzel kvittek vagyunk!
- Megbeszéltük – bólint, majd követ befelé. – És köszönöm. – Álmodok, minden bizonnyal ez valami rémálom, ahol Zayn kedves, illedelmes. Csak a képzeletem furcsa, abszurd játéka lehet. Egy olyan Zaynt mutat nekem, melyet valóban elviselnék.
- Izé, szabad megtudnom, hogy mi történt? Vagyis, úgy vélem, van valami a háttérben, amiért ide jöttél – puhatolózom, miközben beterelem a konyhába, és leültetem az asztalhoz. – Kérsz valamit? Inni, enni?
- Egy pohár vizet elfogadnék – húzza végig ujjait az asztallapon, végül felnéz rám átható, barna tekintetével. Nagyon nyelek, és elfordulok, hogy elővegyek egy poharat, és megtöltsem vízzel.
Elé helyezem, majd helyet foglalok vele szemben.
Megköszöni, s újra felsóhajt. Arcán szenvedéshez hasonló arckifejezés ül, szín tisztán látszik, hogy vívódik valamivel. Szinte megsajnálom, annyira hihetetlenül leolvasható arcáról a baj.
- Elmondod, hogy mi történt?
- Igazából ez egy nagyon hosszú történet...
- Időm, mint a tenger – dőlök hátra székemen.
- Tara, nem vagyok biztos benne, hogy bízhatok benned. Tudod, ezek olyan dolgok, amik elég személyesek, és nem szívesen beszélek róluk.
- Szerintem egyből a médiához fogok szaladni, hogy riportot adjak a nehéz gyerekkorodról, kis szívem?
- Honnan tudsz erről? – villan meg vádlón tekintete.
- Mármint miről? – rázom meg kobakom zavarodottan. Nem értem a dolgot, úgy gondolom nem mondtam még semmi rosszat.
- Nehéz gyerekkor, Te mondtad – húzza össze szemöldökét.
- Nehéz gyermekkorod volt? Izé, régen a töri tanárom mindig ezzel a szöveggel jött, ha valaki valami más házit írt órán, tudod, hogy ne most vesse papírra a nehéz gyerekkorát, bocsi. Én nem akartam semmi rosszat, hát honnan tudtam volna? – védekezem még mindig meghökkenve. Wow, egyszer ilyen ötösöm lenne a lottón...
- Jó, mindegy, akkor elmesélem. Előre szólok, hogy hosszú lesz, és szerintem meg fogsz érteni a végére.
- Hallgatlak – bólintok mosolyogva. Zayn Malik őszinte lesz hozzám, és kiadja a kis titkait. Mekkora előrelépés! 
 - Tehát akkoriban én voltam a legkisebb a családban. Mindössze hat éves kis pisis voltam, viszont Harry nem bírt elviselni engem. Féltékeny volt, konkrétan a semmire, így elhatározta, hogy megkeseríti az életem. Első iskolában töltött napomon megalázott, onnantól pedig elindultam lefelé a lejtőn. Nyolc év úgy, hogy nincsenek barátaid, lenéznek, csúfolnak, utálnak. Életem legrosszabb időszaka volt. Nem elég, hogy a suliban kaptam a megalázó pillantásokat, s a szívatást, otthon is jött ezerrel. Úgy éreztem, hogy ellenem szövetkezett az egész világ. A testvéreim, az osztálytársaim, mindenki gyűlölt. Aztán egy nap pálfordulás történt. Liamnek megjött az esze, és mellém állt. Csak rá számíthattam. Ekkora persze már tizennégy voltam, végzős az általánosban. És persze nem mondom, hogy egy tipikus jófiú lettem volna, mert nem. Amit kaptam, azt vissza is adtam. Cigiztem, verekedtem, igen. De melyik gyerek nem csinált ilyesmiket? Aztán kezdtek alakulni a dolgok. A srácok kitalálták, hogy jelentkeznek az x-factorba. Négyen, plusz egy buzi gyerek, hozzáteszem, szerintem az volt, nem csak lekicsinylő jelzőként vedd. Mindegy, tehát jelentkeztek az x-factorba, és elkezdődtek a próbák. Ezalatt, engem az egyik srác, aki ki nem álhatott, és ez fordítva is igaz volt, elhívott egy buliba. Átvertek, megaláztak, mint általában.  – Egy pillanatra megáll, rám néz, hogyan reagálok az elhangzottakra, majd folytatja. – Ott vesztettem el a szüzességemet is. Nem vagyok rá büszke, de így alakult, hülye voltam. Persze ez a kis akció felvételre került, amit el is küldtek drága édesapámnak, ki leszidott érte Liammel együtt. Liamnek eléggé neki estem, összevesztünk, elküldtem a picsába, de aztán másnap bocsánatot kértem tőle, ugyanis végig kiállt mellettem. Sosem tudnék elképzelni nála jobb testvért. Ma is, összeverekedett Harryvel miattam. Érted? Csak miattam – rázza meg a fejét, mintha Ő maga sem hinné el. – Na de vissza a múltba. A videós esemény után suliban is még jobban kinéztek, a srác, aki feltette a videót csak jóízűen kiröhögött. Szörnyű volt, aztán Liam ismét bevetette magát, elmentünk Londonba, persze oda már öten, vagyis hatan, mert a meleg srác is jött velünk. Harry nem örült a jelenlétemnek, szar alaknak tartott, mondjuk még most is annak tart. Mindegy. London után, pedig csak úgy pörögtek az események. Jártam a fiúk próbáira, és próbáltam normálisan viselkedni. Inkább csöndesen meghúzódtam a balhékat elkerülve. Aztán jött a sorscsapás, buzika fogta magát, és elment, kijelentve, hogy Ő nem fog többet énekelni a bátyáimmal. Itt jöttem be a képbe én. Nincs más, jó a hülye kistesó is alapon. Természetesen nemet mondtam, aztán a suliban találkoztam Conor öccsével, igen a buzi gyereket hívják Conornak. Tehát Conor öccse beszólt, és engem elkapott valami „jóindulat” hullám, ezért hazaszaladtam, és beleegyeztem. Innen pedig próbáltunk, alakult a kapcsolatunk. Még Harry is bocsánatot kért tőlem. Egy ideig minden oké volt, aztán megint elindultunk lefelé a lejtőn. De végül minden jól sült el, nem csak testvérek, hanem egy banda lettünk, már több, mint hét éve helyre jöttek a dolgok – csak rázza a fejét, én pedig szóhoz sem jutok. Észre sem veszem egy ideig, de még a számat is eltátom meglepettségemben. – De ma elbasztam. Igazából miattad.
- Mi? – düllednek ki pupilláim.
- Én nem értettem, hogy hogy kerültél hozzánk. Egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy Harryvel jöttél. Megvádoltam Őt pár dologgal, aztán kisült belőle, hogy utál, és kijelentette, hogy örökbe fogadott gyerek vagyok – vigyorodik el a végére. Felhúzom a szemöldököm, és úgy szuggerálom tovább már mosolygó arcát.
- Nem értem, ez rémisztő, komolyan örökbe vagy fogadva? – szörnyülködöm.
- Dehogy, Harry csak hozta a formáját. Tehát, most a család újra romokban hever – csapja össze tenyereit és végre kiissza a vizet, a poharat pedig felém löki. – Köszi.
- És mi volt ez a verekedés? Azt mondtad, hogy Liam és Harry?
- Igen, aztán szétszedtük őket, és Harry a fejemhez vágta, hogyha nem lennék, akkor a családunk nem enne ennyire elbaszva. Erre kurva ideges lettem, és megmondtam neki, hogy állok elébe a kihívásnak. Ha rosszban akar lenni, akkor legyünk  csak, de nem fogom hagyni, hogy újra megkeserítse az életem – fejezi be szónoklatát. Hangjában az eltökéltség lány hullámai fedezhetők fel.
- Értem, hát ez, durva… - harapdálom ajkaim. – És csak úgy eljöttél? Várj, most nem mersz hazamenni?
- Nem, hogy nem merek, nem akarok visszamenni még – helyezi összekulcsolt kezeit az asztalra. – Ismernek már eléggé ahhoz, hogy tudják, egy ideig nem fognak látni még.
- Tudod, én nem akarlak elküldeni, de holnap anyu hazajön, és kérdezősködni fog, hogy mit keresel itt – húzom el a szám, s emelem rá tekintetem.
- Esküszöm eltűnök, mire megjön, és még egyszer köszönöm, hogy itt maradhatok.
- Semmiség… habár eléggé meglepődtem, hogy itt talállak.
- Tara! Hol vagy? – hallom meg húgom hangját a nappaliból, és megrémülök. Amint meglátja Zaynt, fan girl rohamot kap, és lehetetlen lesz megállítani. Segélykérő pillantást küldök Zayn felé, mire Ő csak elvigyorodik.
- Mond neki, hogy vár rá egy kis meglepetés, aztán onnantól átveszem a helyzetet. 
- Kemény lesz – figyelmeztetem, majd felpattanok és szaladok a húgomért. Ellie csípőre tett kézzel áll a nappaliban, s engem figyel, ahogy bebotladozom oda. – Gyere, van itt neked valaki.
- Valaki? Tara, mégis..? - De mire befejezhetné mondandóját Zayn kilép a konyhából és apró mosollyal közelít Ellie felé. A húgom szívére kapja kezeit, s lélegzete felgyorsul.
- Álmodom – súgja megrökönyödve.
- Szia, mi már találkoztunk, azt hiszem – megy hozzá oda Zayn, és puhán húgom vállára fekteti kezét. – Fogalmam sincs, hogy melyik vagy, de tippelek... hmm, Ellie – csettint egyet, s mutat Ellire-re. A kiscsaj majdhogynem sír örömében. Reakciója láttán csak megrázom a buksim, s karom összefonom melleim alatt.
- Csinálunk valamit? – érdeklődik Zayn.  
- Mármint mi? – Ellie még mindig rémülten, lefagyva áll Malik előtt.
- Aha, ha már itt vagyok… - mosolyodik el, majd kettesben eltűnnek az emeleten. 
Hm, nem is olyan rossz figura ez a Zayn Malik, egyszerűen csak a múltja hat ki a mostani életére.
Ahogy elmesélte a történetét, s láttam a végtelen sok fájdalmat az arcán, úgy kezdett olvadni a szívemet borító jég a fiú felé. Hihetetlen, amin keresztülment. Annyira sajnálom…
Így, talán már világossá vált számorma a viselkedésének bunkó része, és adhatok egy esélyt neki mégis, mert mindenki meg tud változni, vagy előhozni magából a legjobbat, ha van kiért.

2014. február 23., vasárnap

II. 09. Így alakult...

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, végre! Remélem, hogy tetszeni fog! Várom a véleményeiteket. Mostanában egyre kevesebben írtok, úgy veszem észre, kérlek, hagyjatok magatok után valamit, annyira kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok! :) Köszönöm annak, aki megteszi! :)


ZAYN MALIK

Szeiet nézzétek itt. Jesus.
 Azt mondják, a féltékenység hatalmas úr. Egy ideig elvoltam ezzel a mondással, s tapasztalataim sem voltak. Éltem a siralmas kis életemet, egyedül, magányosan, aztán egyszer csak Liam a szárnyai alá vett, s mai napig nem enged ki onnan. Belátást nyertem bátyáim világszemléletébe, illetve Harry ősi gyűlöletének indokát is sikerült felfedeznek. Féltékenység… 
6 éve elástuk a csatabárdot, erre, történetesen egy lány miatt szakad meg a béke.
Pedig az elmúlt években teljesen helyre jöttek a dolgok, normális testvérek voltunk, és igyekeztünk bepótolni azt, amit kihagytunk a nyomorúságok tizennégy évem alatt. Talán sikerült, talán nem. Fogalmam sincs. Én csak abban vagyok biztos, hogy a család egy óriási változáson ment keresztül, mind külsőleg, mind belsőleg. Bölcsebbek, okosabbak, tájékozottabbak, világlátottak lettünk. Úgymond, felnőttünk… bár, lehet, hogy ez még túlzás. Életkorilag mind felnőttek vagyunk, de lelkileg szerintem örökre gyerekek maradunk. Mindenkiben ott él legbelül az a kisgyermek, aki egykor volt. Ám ilyenkor jön a következő kétségbeesett kérdés: Vajon a kisfiú, aki voltam, büszke lenne rám?
Elmélkedésemből egy kopogás szakít ki, fejemet az ajtó felé kapom, majd simán egy „gyere” szóval elintézem a dolgot. Liam csusszan be a fatákolmányon, és egyenesen lecsüccsen mellém az ágyra. Ülő helyzetbe tornázom magam, és kérdőn ránézek.
- Mit mondott neked Harry?
- Látom, terjednek a hírek – forgatom a szemem, majd színpadiasan felsóhajtok. – Igazából én kezdtem, nem az Ő hibája, mert csak védekezett a maga furcsa módján. Ha én nem megyek le, és kezdek el vele ordítozni, akkor nem vág a fejemhez ismételten furcsa dolgokat. De ne aggódj, nem okozott semmi mély lelki sérülést, és nem, nem fogok pszichológushoz menni.
- Nem is akartalak odaküldeni, egyszerűen csak kíváncsi vagyok a történtekre, öcsi. Ebben mi a rossz? – tárja szét karjait, s rántja meg vállait.
- Annyira lényegtelen az egész…
- Zayn, kérlek…
- Lementem, elkezdtünk veszekedni, hülye dolgokat vágtunk egymáshoz, aztán egyszer csak kijelentette, hogy örökbe fogadtak, mármint engem. Kisebb sokkot okozott, és azt hittem világgá szaladok, de aztán Niall és Louis közbeavatkoztak. Szerencsére Sammy végig fent volt, így lemaradt a dologról.
- Komolyan azt mondta neked, hogy örökbe fogadtak? – Liam szemei kidüllednek, majd megrázza buksiját, és mély levegőt vesz. Arcán ezer érdekesnél érdekesebb érzelem suhan át egy másodperc töredéke alatt, hirtelen pedig felpattan, és kiront az ajtón.
- Harold! Hol vagy? – ordítja, ahogy dübörög lefelé a lépcsőn. Szitkozódva ugrom fel, és rohanok bátyám után. Nem kell több balhé, felesleges az egész. Főleg miattam nem. Értem én, hogy Liam az én érdekeimet tartja szem előtt, és ez nagyon jól esik, meg minden, de nem akarom, hogy összevesszenek egy ilyen baromságon. Ha pedig megtörténik, újabb háború veszi kezdetét, de akkor már hármunk között. 
A nappaliba leérve kis híján szélütés végez velem. Liam torkaszakadtából kiabál Harryvel, míg Harry csak áll, tekintetében viszont düh táncol.
- Pofa be – löki meg vállánál Liamet, mire Liam felmordul és nekiesik. Harry a kanapéra esik, Liam pedig ráveti magát, és ott üti ahol éri. Harry azonban nem hagyja magát, letaszítja magáról Liamet, és ráugrik. Végig gurulnak a földön, végül Harry kerekedik felül, és földhöz szegezi Liamet. Liam rángatózik, végül kiszabadul és feláll. Harry is rögvest felpattan. Liam megragadja Harry két kezét és megpróbálja a göndör háta mögé szorítani őket. Harold Liam sípcsontjába rúg, így a sérült elesik. Harry elvigyorodik, és már felette is van. 
- Mi a fasz? – ront be Louis Sammyvel a karjaiban. Lerakja a kislányt, majd fut a verekedők közé. - Elég legyen már!  - rántja le Harryt, majd felém kapja tekintetét. – Zayn, ne csak állj ott! Fogd le Liamet.
Felocsúdok, és odaszaladok a már talpon lévő, támadásra kész Liamhez, és megfogom karjait, hogy hát mögé húzzam őket. 
- Engedj el – vonaglik Harry, míg Liam szerencsémre csak szaporán veszi a levegőt, és nagyokat nyel. Nem tesz semmit, hagyja, hogy satuba fogjam, illetve leszorítsam kezeit.
- Állj már le, kistesó. Vége, érted? – Louis próbálja lenyugtatni Harryt, de az csak tombol, és szabadulni akar. Félelmetes, ahogy trágár szavakat kiabál, és ismételgeti a „megölöm” kifejezést.
- Harry – indul meg felé Samantha, kis karjait felé nyújtja, és mosolyogva közelít.
- Pici lány, én nem mennék oda a helyedben – kapja fel Niall húgunkat, és szorítja magához kicsi testét. Hála a jó égnek! Harrynek rohama van, idegileg teljesen kész van. 
- Zayn engedj el – szólal meg Liam fáradt hangon. Ajkamba harapok és megrázom a fejem. Aztán rájövök, hogy Ő ezt nem látja, hisz’ a háta mögött állok, így hangosan is válaszolok:
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e.
- Nem csinálok semmi hülyeséget, csak fáj a lábam. Komolyan Zayn, esküszöm.
- Jó – mormolom, majd magam mellé ejtem karjaim, és Liam elé lépek. - Kérdezhetek valamit? – suttogom. Liam bólint.
- Ennek ki értelme volt? Miért kellett verekedni? Én nem akartam ezt. 
- Így alakult – feleli, majd odasántikál az egyik fotelhoz, és leül. Felhúzza nadrágját, majd a sípcsontján húzódó lila foltra nyomja ujjait, és felszisszen. Elhiszem, hogy fáj, hülye gyerek.
- Ha Ő nem lenne – fújtat Harry már egy szemernyivel nyugodtabban, miközben mutatóujjával felém mutogat. – Ez a család nem lenne ennyire elbaszva.
- Harry, Te álomvilágban élsz. Én nem mondom, hogy utállak, mert faszság, ugyanis nem lenne értelme. A bátyám vagy, és kurvára nem tehetsz ellene semmit. Nem én aláztalak meg téged éveken keresztül, nem én borítottam rád a vizes vödröt, nem én nyomtam fogkrémet a papucsodba, és nem is én fordítottam mindenkit ellened. Te vagy az, aki a legjobban elbaszta a családunkat, mindent! Ha Te nem csinálod meg velem ezeket, talán más lenne a helyzet – Halálos komolysággal beszélek hozzá, végig zöld szemeibe bámulva. – Fáj az igazság, ugye? Könnyebb a másikat, a kisebbet hibáztatni, igaz? Vicc vagy, tesó. Egyszerűen csak, baszódj meg, mert elegem van. Nekem Te soha többé nem fogod beszennyezni az életemet, mert nem fogom hagyni. Ha harc, hát legyen harc! Állok elébe, ha ezt a gyerekes játékot akarod űzni. Legyünk rosszban, csináljunk bohócot a másikból, majd meglátjuk, ki nyeri meg a csatát.
ezennel lezártnak tekintem a témát, és most elmentem – emelem meg hangom a mondandóm végére, majd drámaian lekapom kabátom a fogasról, kitrappolok a kijáraton, s elhagyom a házat.
Magam sem tudom, hova megyek, csak sétálok, és sétálok. Újra, meg újra lepörögnek lelki szemeim előtt a történtek. Vita, verekedés, újabb vita… Mikor leszünk normálisak? Mi miért nem vagyunk képesek testvérekként viselkedni? Harry hibája lenne? Liamé? Louisé? Esetleg Niallé? Vagy csak az enyém? De basszus, nem tehetek róla, hogy ide születtem. Senki sem választhatja meg, hova születik, én sem tudtam, hogy ez lesz, amikor világra pottyantam.
Szegény anyu, ha látná ezt a helyzetet! Sírna, amiért a gyerekei eljutottak egy olyan szintre, hogy már állatoknak sem lehet nevezni őket, hisz még az állatok sem bánnak így a sajátjaikkal, egymással, a testvéreikkel.

TARA WILSON

- Én úgy aggódtam, Tara! – jajveszékel a telefonba Lana. - Azt hittem, elraboltak, megerőszakoltak, és most vérbe fagyva fekszel valami sikátorban.
- Lana, élek, és virulok. Liam hazahozott.
- Várj, az meg kicsoda?
- Tudod, Zayn Malik testvére.
- Arról a nyál bandából? Te lespanoltál velük? Húgaid mit szólnak? Tudják, hogy ezzel a Leslie-vel voltál?
- Lana – kezdek bele lassan, érthetően. – Először is Liam a neve, másodszor, pedig Isten nyugosztalja azt az embert, aki elmondja a tesóimnak, hogy ismerem őket, és Zayn Malik rám hajtott, nem is egyszer. – Felsóhajtok, majd folytatom, Lana csak hallgat. – Egy bunkó, arrogáns, idióta, akinek hatalmas, bugyi szaggató tekintete van. Annyira szépek – sóhajtok fel, s azt veszem észre, hogy ábrándozom. Magam elé képzelem az érdeklődő barna, mesés pillantását, és egyszerűen…na álljon meg a menet! Miről is beszélek? Nekem nem tetszik Malik! 
- Tara, neked bejön ez a srác, sőt, mi több, szerintem beleszerettél.
- Elhitted – vágom rá talán gyorsabban a kelleténél. Nem normális, ez hülye, ez, ez… hú, nem, semmiképp sem lehet igaza. Nem akarok szerelmes lenni egy ilyen srácba. Ha meg is történne, biztos, hogy pofára ejtene, én pedig nem akarok többet csalódni. Nem fogok soha többé, egy könnycseppet sem ejteni egy fiú után. Soha…

U.I.: Új blogom nyílik, itt: DON'T LET ME DOWN