2014. március 27., csütörtök

II. 13. Már jó kezekben van!

Sziasztok, ááááááá! Elindult a gépem, fogalmam sincs hogyan, lehet mágikus energiákkal bírok, de beindult, fú. Szóval igen, a gép volt a probléma forrása, ugyanis a kis rakoncátlan pofátlanul nem akart bekapcsolni, így a részt sem tudtam hozni sajnos. De mivel szerencsére, most elindult, ezért gyorsan feldobom a megírt részt! :) Remélem, hogy tetszeni fog, várom a véleményeiteket! :) <33333

Tizenhárom perc elteltével sikerül összegyűlnünk a nappaliban, mondhatni elfogadható módon, ami nálunk elég meglepő.
Egyik fotelben ülök, míg Liam, Niall és Louis a jobb oldalamon a kanapén, Harold pedig velem szemben a másik fotelben, így pont egy szabályos kört alkotunk. Remekül helyezkedtünk el, a két fél, kik közt ellentét feszül egymással szemben, pont, mint a cowboyok a csatatéren – oké, tegyük hozzá, ők állnak, és pisztolyt szegeznek a másikra - középen, pedig a tanúk.
Liam megköszörüli a torkát, majd megszólal:
- Kinek köszönhetjük ezt a fantörpikus ötletet? – érdeklődik apró mosollyal az ajkán. Igen, engem is boldogsággal tölt el, hogy talán végre rendeződnek a dolgok köreinkben, és visszaállnak a már évek során megszokott rendbe.
- Harry ötlete volt – bökök bátyám felé, majd folytatom. – Tehát, arról lenne szó, hogy rendezzük a nézeteltéréseket, és szabályokat hozzunk létre, illetve megszabjuk a határokat. 
- De ez hülyeség! – csattan fel Louis. – Testvérek vagyunk, teljesen felesleges ez az egész felhajtás! Mindössze annyit kéne tisztázni, hogy mostantól Harry megpróbál bírni a vérével, azaz felhagy a felesleges féltékenykedéssel és vádaskodással. Liam nem kezdeményez verekedést, és Te Zayn, javítasz a magatartásodon, és megpróbálsz nem depresszióba esni, csak úgy, mert éppen kedved tartja.
- Nem is szoktam depresszióba esni! – tiltakozom hevesen. Mit képzel ez magáról, hogy ilyenekkel vádol? Tény, és való, hogy vannak rosszabb, nyűgösebb napjaim, van, hogy borzalmasabban hisztizem, mint egy újszülött, de akkor is! Sosem voltam még depressziós, túl erős ez a kifejezés! 
- Ó, na kussolj, öcsi – int le Louis. – Ne kezd a hisztit.
- Mi van tesó, menstruálsz? – löki meg Niall Louist, mire mind felnevetünk. Olyan bolond ez a gyerek. 
- Tudod Niall, én nem szoktam, de majd szerzek neked tampont, csak szólj, hogy mikor jön meg – pacskolta meg szőke bátyám vállát Louis, s visszafordult felénk. – Tehát… - kezdett volna bele újabb mondandójába, de szavát félbeszakította a zsebemben megcsörrenő telefon. Elnézést kérem, majd kisasszézok a nappaliból, át a konyhába, és kiemelem nadrágomból a mobilt. Felhúzott szemöldökkel húzom végig hüvelykujjam az érintőképernyőn, és emelem fülemhez a készüléket, ugyanis a szám ismeretlen számomra.
- Halló? – szólok bele.
- Csá – szól bele egy ismerős hang, majd köhint egyet, s folytatja. – Zayn, ugye?
- Igen – felelek. – Kihez van szerencsém?
- Jeremy vagyok, Tara bátyja, és azért hívlak, mert történt egy kis baleset, és kéne egy kis segítség – hangja kétségbeesett, hadarva beszél végig.
- Először is nyugodj meg, utána szép lassan mondd el, hogy kivel történt baleset, és milyen – próbálom nyugtatni a rémült srácot nem sok sikerrel, ugyanis lélegzete felgyorsul és ismét hadarni kezd
- Ellie, lépcsőn.. úgy értem, hogy leesett, és így a térdéből kiáll egy csont – motyogta suttogva.
- Jézusom! Hát hívjatok mentőket! – utasítom azonnal.
- Már nem áll ki, te barom! – hallom a háttérből a kiabáló Tara hangját. – Amúgy meg kivel beszélsz? 
- Izé, megtennéd, hogy idejössz, és hozol egy autót? Anya nincs otthon, elhúzódott a munka, csak gyere, kérlek.
- Repülök – sóhajtok fel, majd leteszem a telefont, és már rohanok is a nappaliba. – Srácok, le kell lépnem, helyzet van!
- Milyen helyzet? Zayn, mit jelentsen ez? – kérdezi Harry kezét színpadiasan széttárva.
- És miért kell hívni a mentőket? – vág közbe Niall.
- Esküszöm, később elmagyarázom, de most rohanok! – Mutogatok értelmetlenül, majd se szó, se beszéd elhagyom a helységet, és futok az előszobába, hogy felkapjam a dzsekim, utána a kocsi kulcsot, aztán pedig igyekezzek az autóhoz. Odaérve bepattanok, megragadom az ülés háttámláját, tekintetem az útra szegezem, és kitolatok. Azonnal a gázba taposok, s már száguldok is Tara-ék felé. A nagy száguldásban alig veszem észre, hogy elhajtok a ház mellet. Cifrán káromkodom, miközben a kuplungra lépek, és ismét tolatni kényszerülök. Beállok a Wilson ház felhajtójára, majd kipattanok a kocsiból, és az ajtóhoz sietek, ahol becsöngetek. Tara nyit ajtót, és azonnal megragadja kezemet, hogy beráncigáljon a házba. Lenézek apró ujjaira, amivel szorongatja tenyerem, és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag elmosolyodom.
- Nem tud lábra állni, én pedig nem bírom el – panaszkodik gondterhelt hangon Tara, miközben a kanapén kuporgó, térdét szorongató Ellie-re pillant. 
- Akkor irány a kórház – kacsintok a kiscsajra, majd nemes egyszerűséggel mellé lépek, utasítom, hogy karolja át a nyakamat, ezután pedig tenyeremet becsúsztatom combja alá, s óvatosan megemelem. – Nagyon fáj? – kérdezem tőle kifelé menet.
- Eléggé – húzza el a száját, mire én csak legörbítem az ajkam, szomorúan pislogok rá. Gyengéden beültetem a személygépjármű hátsó ülésére, közlöm vele, hogy kösse be magát, majd beülök a volán mögé. Tara kiront a házból, közben másik két testvérével veszekszik, arról, hogy ők bizony nem tarthatnak velünk erre az izgalmas „kirándulásra”. Alexis megsértődik, így hát melle alatt összefont karral, felhúzott orral vonul be a házba. Jeremy szint úgy, csak Ő egy kicsi férfiasabban teszi mindezt.
- Menjünk – vágódik be mellém a legidősebbik Wilson, és rám emeli hatalmas barna szemeit. Önkéntelenül is, de nagyot kell nyelnem átható tekintete láttára. Összeszorítom a szemem, majd felkapom a kobakom, s keményen a gázba taposok. 

***

Hogy lehetnek egy nőnek ennyire őszinte pillantása? Rám néz, és már tudom, hogy a rengeteg aggodalom a húga miatt van benne. Látszik rajta, hogy feldúlt és ideges. Egy órája várakozunk, és semmi. Ellie-t bevitték röntgenre, de ki már nem engedték. Szegény Tara teljesen ki van bukva, hogy miért pont az Ő kishúgával történik ilyen. Mondjuk jogos, senkinek sem kívánnám ezt. Rosszabb lehet, mint egy szülés, már nem mintha szültem volna már, csak gondolom, hogy így lehet.
- Ülj le! Feleslegesen idegeskedsz – kulcsolom tenyeremet Tara karjára, és húzom oda magam mellé a narancssárga kórházi székekre. – Ellie már jó kezekben van. Ennél nagyobb baja itt már nem történhet. Hidd el, hogy minden oké lesz. Mindjárt megyünk haza…
- Meg sem köszöntem még – vág szavamba Tara, miközben arcomat szuggerálja. – Nagyon rendes volt tőled, hogy azonnal jöttél segíteni. Ismét az adósod vagyok – fújja ki a levegőt szaggatottan. Mosolygok, aztán megrázom a buksim. Nem tartozik nekem semmivel ez a lány. Erre valók a barátok, nem?
- Bárki megtette volna! Nem vagy az adósom, ne is gondolj ilyesmire – mondom magabiztosan. 
- Dehogy tette volna meg bárki! – tördeli kézfejét. De irritáló ez a szokás, csak tönkreteszi az ízületeit, és öreg korára reumás lesz. Spontán rásimítom tenyerem az övére, mire Ő rám kapja tekintetét, majd vissza kezeinkre.
- Ne csináld ezt. Rossz hallgatni – figyelmeztetem kedvesen. Őszintén próbálok normálisnak mutatkozni. Fogalmam sincs, hogy sikerül, de mivel Tara elmosolyodik, úgy veszem, hogy sikerrel járok a „jó fiú lét” felé.
- Kifizetem a benzin pénzt, amiért idefurikáztál minket, na meg a visszafele utat is!
- Minek nézel Te engem? Szegény embernek? – háborodom fel mélységesen, s flegmán megemelem a szemöldökömet. Ez szinte sértés!
- Hát annak semmiképpen sem, Malik! Csak utálok tartozni!
- Már elmondtam, hogy nem tartozol semmivel, és erről nem szeretnék vitát nyitni. Megengedhetem magamnak, hogy önkéntes mentőst játsszak, rendben? Ha úgy tartja kedvem, akkor nyitok egy saját kórházat, érted, kislány?
- Átmentél gazdag seggfejbe – forgatja gyönyörű szemeit, majd ismét az ajtóra szegezi pillantását. Úgy sajnálom Őt, nem tudom mit tennék, ha egyik bátyám, vagy éppen a húgom törné ki a lábát. Ú, undorító lény vagyok, de valahogy a nagytesóimért nem aggódnék annyira, mint a kis Sammy-ért. 
Felsóhajtok, hátradőlök a széken, lehunyom a szememet és várok. Kerek huszonhét perc múlva a fehér ajtó kinyílik, a teremből meg kitipeg Ellie egy méretes  gipsszel a lábán.
- Önök Ellie Wilson hozzátartozói? – lép az orvos hozzánk. Tara rögtön ugrik, megragadja Ellie kezét, és megtámasztja húgát. 
- Mi vagyunk! – válaszolok Tara helyett, ki testvérével folytat megbeszélést. Hát persze, majd én beszélgetek Ellie-ről az orvossal…
- Remek! Dr. Miller vagyok! – nyújt jobbot. Elfogadom, megrázom.
- Zayn Malik – mutatkozom be. Az orvos egy pillanatra összehúzza szemöldökét, kérdően tekint rám, majd vállat ránt, és belekezd a szakszövegébe. – Szóval Ellie-nek, ahogy kiugrott a térdéből a csont, megrepedt, így begipszeltük neki. Jövő héten kéne visszajönni kontrollra, és ha úgy adódik, a gipszet is kicseréljük az ifjú hölgynek!
- Nagyon szépen köszönjük Dr. Úr! – biccentek az orvosnak, majd megragadom Elliet másik oldalról. – Szerintem mehetünk – vigyorgok a lányokra.

2014. március 15., szombat

II. 12. Mi szállt meg téged?

Hey, hey! Itt is vagyok az új részel, igaz, egy kis késéssel, de most megérkeztem! Köszönöm az előző részhez írt tíz megjegyzést, nagyon aranyosak vagytok*-* Köszönök mindent, de komolyan! Cserékre hamarosan válaszolok, ahogy a díjakat is kiteszem! :) Várom ehhez a részhez is a véleményeiteket, illetve megállapításaitokat! Tetszik/elolvastam gonmbok is vannak ám :)

LIAM MALIK
2017.01.27.

Nem veszi fel a telefont, nem hív, nem jelentkezik. Mi a faszomat művel már megint az én hülye kisöcsém? Tegnap elviharzott, azóta színét sem láttuk. Harryvel nem állok szóba, ahogy Ő sem velem. Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni, és göndör öcsém is elég makacs ez ügyben, így hát a háború folytatódik. Teljes mértékben Zayn pártján állok, ugyanis elegem van Harryből. Mi jogon bántja Ő Zaynt? Féltékeny? Mire? Mindene megvan, ami Zaynee-nek, mégis támadja baromságok miatt. Feleslegesen teszi, ugyanis ezek a cselekedetei, csak olaj a tűzre. Értem én, hogy unatkozik, de akkor inkább menjen, és égesse be magát nyilvánosan, akár futkosson meztelenül a ház körül, járjon színházba, moziba, szórakozni, de ne a másik rovására tegye azt, amit. Persze, oké, Zayn sem egy szent, sőt, amit az elmúlt évben művelt azt teljes mértékben elítélem. Kihasználni a lányokat, „csak szexre kellesz” című műsort előadni, majd eldobni őket a picsába, undorító dolog, viszont mióta ismeri ezt a Tara-t, javulást véltem felfedezni. Nem is akármilyet! Elkezdett felkapaszkodni a gödörből, melybe egy éve belezuhant.
- Megjöttem! – hangzik fel Zayn vidám hangja az előszoba felől, majd pillanatokon belül megjelenik, és lehuppan mellém a kanapéra. Mi a szarért van ennek ennyire jó kedve? Remélem, nem valami csajjal volt megint, rohadtul nem akarom, hogy visszaessen.
- Hol voltál? – támadom le azonnal, mire öcsém rám emeli barna tekintetét, s felhúzza szemöldökét. – Ugye nem valami csajjal?
- De – bólint vigyorogva. Nem tudom, de valahogy én nem találom ezt ennyire viccesnek. – Az igazat megvallva három csajjal és egy pasival. – Tessék? Kitágult pupillákkal szuggerálom Zayne-t, és csöndesen imádkozom, hogy ez az egész csak egy ártatlan tréfa legyen. Ennyire nem lehet fogyatékos, lehetetlen.
- Te… Zayn… tehát, Te azt akarod nekem beadni, hogy egyszerre feküdtél le négy emberrel? – erőltetem ki magamból a szavakat, mik a döbbenettől alig akarnak kitörni.
- Mi? Dehogy, én nem! – tiltakozik hevesen. 
- Akkor, mi van? – húzom fel szemöldököm furcsállva az egész kialakult helyzetet.
- Tara-éknál éjszakáztam – jelenti ki mosolyogva.
- Komolyan? De ugye nem csináltál semmi illetlenséget a lánnyal? – aggodalmaskodom azonnal, Zayn-t ismerve.
- Nem, és nem is fogok, ezt megígérhetem.
- Tehát Tara-val voltál, de mégis ilyen hamar hazajöttél. Mi történt?
- Semmi, hazaküldött, hogy béküljek ki Harryvel – bólogat elszántan, majd feláll és elindul a konyha irányába. Rögvest követem, ugyanis ki akarom deríteni, mit tett vele ez a csaj. Megáldotta, vagy mi az Isten? Ez nem az én öcsém, esküszöm, ez a Tara kicserélte, átmosta az agyát, ufó lett.
- Tessék? – kérdezek vissza értetlenkedve, hiszen az információ valahogy nem akar eljutni az agyamig.
- Hol van? – néz körbe színpadiasan, majd végül felsóhajt és rám emeli barna szemeit. Tátott szájjal bámulom, nem akarom elhinni, hogy valóban Ő akar bocsánatot kérni Harrytől.
- Most mi van? – érdeklődöm még mindig döbbenten.
- Beszélek Harryvel, mert ez így nem állapot, Liam – forgatja szemeit, majd hihetetlen komolysággal folytatja. – Nem vagyunk óvodások, hogy verekedéssel, felesleges vitákkal basszus szét a napjainkat. Lassan azon veszünk össze, hogy kié legyen a homokozóban a halacskás forma – És én csak hallgatom, és csodálkozom, mert ilyen összefüggő, normális mondatokat nem hallok sűrűn a kisöcsémtől. Teljesen elámulok ettől a pozitív gondolkodásmódtól. – Szóval felmegyek, és beszélek vele, ha fél órán belül nem jövök le, akkor keress az udvaron, közvetlen Harry ablaka alatt, vagy a szobájában, a ruhásszekrényben. Bár, ha hulláról van szó, én inkább az ágy alá tenném, tehát ott is nézz majd meg – vigyorodik el a végére, majd eltűnik, s hallom, ahogy jó hangosan feltrappol a lépcsőn. 

ZAYN MALIK

Kopogok egyszer, kétszer, háromszor, azonban válasz nem érkezik, ezért felbátorodva a kilincsre emelem kézfejem, és lenyomom azt, majd belépek az ellenség színterére. A szobában sötétség honol, mintha magának egy bérgyilkosnak a házában járnék, hozzáadva a helyzethez a büdös láb, illetve rohadt kajaszagot, mi a helységben terjeng. Harry az ágyon ül, a tévét bámulja, de amikor meglát engem, összehúzza a szemöldökét, és lekapcsolja a készüléket. Fintorgok, majd gondolkodás nélkül az ablakhoz rontok, ott elhúzom a függönyt, és kitárom az ablakot. Harry óriásira növekedett szemekkel figyeli mozdulataimat. Mikor végzek, halál nyugodtan leülök a párkányra, s Haroldra nézek. 
- Szóval… – kezdenék bele, azonban Harry a magasba emeli kezét és rám mutat, ezzel belém folytja a szót.
- Megtennél egy szívességet? – kérdezi. Most mi van? Szívességet? Teljesen összezavarodok ezen az emberen.
- Hm? – pislogok rá értetlenül.
- Gyere el onnan. Most! – külön kihangsúlyozza a „most „szót, és szikrázó tekintettel mered rám mindaddig, amíg fel nem sóhajtok, és fel nem állok a párkányról, s helyet nem foglalok pár koszos ruha lesöprése után a gurulós asztali székén.
- Hülyeség, de azt mondják, hogy a történelem ismétli önmagát, nekem meg nincs szükségem rá, hogy arról cikkezzen a média, hogy kilöktelek az ablakon.
- Ja, értelek – bólintok vigyorogva, mert eszembe jut, hogy egyszer már sikeresen kifordultam onnan, ráadásul hasonló szituációban.
- Amúgy meg, mit akarsz? – tér a tárgyra azonnal.
- Beszélgetni, mert ez így szar – mondom, miközben bólintok egyet. – Csak beszéljük meg, oké? Mert úgy viselkedünk, mint öt bölcsödés. Lassan nem fogjuk tudni eldönteni, hogy ki akarja az elefántos pelenkát, és ki a szarvasosat – élek egy hasonló példával, mint amivel Liamnek.
- Mi szállt meg téged? – dőlt hátra ágyán, karját mellkasán keresztezte. Tipikus flegma modor, de gyűlölöm ezt.
- Semmi – felelek semleges hangnemben. – Csak szeretnék úgy viselkedni, mint egy normális ember, nem úgy, mint egy elmebajos. Felnőttek vagyunk, baszki! – próbálom rávilágítani a dolgokra, és valahol mélyen tudom, hogy Ő is megérti, csak nem mutatja ki.
- Tehát, ha jól értem, békülni akarsz, és megelőzni a jövőbeli vitákat. Igaz?
- Nekem erről annyi a véleményem, Zayn, hogy ezt az egész ügyet együtt kéne megbeszélnünk. Ezzel annyit akarok mondani, hogy szerintem menjünk, és üljünk le a nappaliba beszélgetni. Mindenki elmondja a saját véleményét, álláspontját, és a végén kihozunk belőle valamit, aminek értelme is van.
- Megbeszéltük, szólok a srácoknak, hogy öt perc múlva találkozunk a nappaliban – ugrok talpra és már szaladok is az ajtó felé, mert egyszerűen felcsigáz a tény, hogy végre valahára történik valami. – viszont egy jó tanács, hagyd nyitva azt az ablakot, büdös van!

2014. március 7., péntek

II. 11. Mi van közted es a nővérem között?


Sziasztooooook!
Megjöttem a következő résszel, hatalmas vigyorral az arcomon, ugyanis az előző fewjezethez 15(!!!) megjegyzés érkezett*-*-*-*-* Nagyon szépen köszönöm, tényleg! Fantasztikusak vagytok, nagyon hálás vagyok<333
Erről a részről annyit, hogy nem lett a legjobb, tudom, nincsen benne sok leírás, nem éreztem szükségesnek! Következő fejezetben viszont Liam szemszög lesz olvasható! Remélem, hogy tetszeni fog ez a kis átvezető rész, jó olvasást! Megjegyzéseiteket, véleményeiteke nagyon várom!

ZAYN MALIK


Ahogy belépünk Ellie és Alexis szobájába, úgy kap el a hányinger. Fintorgok, miközben szemezgetek egy kisasztallal, ami tele van Harrys poszterekkel, könyvvel, körülötte gyertyák, illetve fölötte jó nagy betűkkel a Harold Malik felirat szerepel. Összehúzom a szemöldökömet, majd kényelmetlenül elfordítom a tekintetem és felmérem a szoba többi, szebb részét. Rózsaszín falak, tele énekesek posztereivel, köztük jó magam is megtalálom. A helység két felén egy-egy ágy, mellette egy barna éjjeliszekrénnyel. Lányos, de a maga módján egész aranyos. 
- Merre van a testvéred? – érdeklődöm mosolyogva. Ellie a hajába túr, majd egyik tincset kiválasztva birizgálni kezdi azt.
- Nem tudom, szerintem Jeremy-nél van – ránt vállat, majd az ágyához siet és felkapja a telefonját. Nyomkodja pár pillanatig, aztán egy ezer wattos vigyorral ajándékoz meg. - Csinálunk képeket? 
- Persze, csinálhatunk – sóhajtok, és mellé lépek. Ellie a magasba tartja a telefont, ahogy különböző arckifejezésekben lekap minket. Két kép között kíváncsiságom feltör belőlem. – Amúgy ki az a Jeremy? A barátja, vagy mi?
- Nem, Ő a bátyánk. – Ó, erre nem számítottam, bár Tara említette, hogy több kistesója van. 
- Ja, értem – bólintok, mire Ellie az ágyához invitál, és int, hogy üljek le. Elhelyezkedem a fekhelyen, és a lányra szegezem tekintetem. - És most?
- Vannak remek ötleteim – kacsint csábosan, mire pupilláim kitágulnak és felugrom előbbi helyemről. Hé, na, álljon meg a menet! Ez most ki akar velem kezdeni?
- Tudod én nem szoktam tizennyolc éven aluliakkal szexelni – jelentem ki, mire Ellie felnevet, és legyint egyet. Tehát nem gondolta komolyan – fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Mi van közted es a nővérem között? – fonja keresztbe karjait melle alatt, és számon kérően pislog felém. – Kétlem, hogy hozzánk jöttél volna, na meg amúgy is, a konyhából jöttél ki. Mit csináltatok Ti ott ketten? – jön közelebb hozzám, s összehúzott szemekkel szuggerál.
- Beszélgettünk, mi csak barátok vagyunk, vagyis azt hiszem, hogy azok.
- Akkor nem veszed el feleségül? – görbíti le ajkát bánatosan, mire megrázom a kobakom, és felkacagok.
- Nem valószínű, hogy ilyenre sor kerül.
- Kár, na, mindegy – húzza el a száját, és indul vissza az ágyához. Hogy juthat ilyen eszébe egyáltalán? Semmi félreérthetőt nem tettem még Tarával szemben, azt hiszem. Mondjuk nem is hagyná, hiszen Ő teljesen más, mint a többi lány. Másokat egyetlen cuki pillantásommal ágyba tudom csábítani, Őt viszont sehogy sem sikerült, így feladtam. Nekem nem célom többé Tara Wilson megdugása, egyszerűen csak a barátja akarok lenni. Amikor egy órája beléptem ide, már akkor tudtam, hogy ezt akarom. Életemben először normális, illedelmes leszek egy lánnyal bármiféle hátsó szándék nélkül. És tudom, hogy sikerülni fog, mert nagyon szeretném ezt az egészet.
- Figyelj, Zayn – szakítja meg gondolatmenetemet Ellie. – Énekelnél nekem?
- Mi? Miért?
- Ha már itt vagy, gondoltam… - harap bele ajkaiba, és elfordítja tekintetét. Zavarban van, ojaj. – Inkább hagyjuk – rázza meg buksiját végül.
- Hé, mit énekeljek? – foglalok helyet mellette, és veszem elő a „cukifiúvagyok” modoromat, mert szándékomban áll boldoggá tenni ezt a kiscsajt, ha már ilyen hívatlanul kikötöttem náluk. Mondjuk Tara adós volt nekem egy éjszakával, úgyhogy…
- Komolyan énekelni fogsz? Ú, a Kiss you-t, kérlek. Várj, kapcsolok zenét – és már újra kezei között van iPhone-ja, amit veszettül nyomkod, majd beindul a dallam.
- Miért szereti mindenki annyira ezt a számot? – tárom szét karjaim reménytelenül, majd vigyorodom el, és énekelni kezdek. 

TARA WILSON

- Sziasztok – lépek be Jeremy szobájába, hogy feltérképezzem, mit csinál másik két testvérem. 
- Csá – állítja le az Xbox-ot Jeremy, majd mindketten rám emelik kék szemüket.
 - Hol hagytad Ellie-t? – teszi fel első, számára legfontosabb kérdést Alexis. Amúgy nem értem, hogy miért kérdezi mindig. Az ikreknél nincs valami telepátia izé? Vagy éppen belőlük hagyták ki ezt a tulajdonságot? – Jaj, azt hiszem hallom, hogy mit csinál – teszi hozzá, mielőtt válaszolhatnék. 
Rendben, hát akkor nem fogsz találkozni Zayn Malikkal, nekem oly mindegy – nevetek magamban gúnyosan. És ugyanekkor meghallom.
Zayn teli torokból énekel a másik szobában olyan angyali hangon, amitől az embernek egyből jó kedve lesz, és táncra akar perdülni.
- Ez meg mi?  - fintorog Jeremy, majd talpra kászálódik és kicsörtet az ajtón.
- Tara, miért gondolom úgy, hogy Ellie nincs egyedül most?
- Talán mert tényleg nincs egyedül? – nevetek fel húgomon.
-  Ki a franc van itt?  - suttogja izgatottan.
- Átjött az egyik barátom, menj, nézd meg! – mutatok az ajtó felé, mire Alexis felpattan és kiszalad azon. Ajkaim felfelé görbülnek, úgy követem kistesóm, ki mikor belép Eliie-vel közös szobájukba halkan felsikkant, tenyereit pedig szájára szorítja.
- Te vagy Harry – néz rá Jeremy tátott szájjal, miközben mutatóujjával hevesen mutogat felé. Ó, de lefényképezném ilyenkor az arcát! Most persze nem azzal kezdi, hogy „mit keres ez a mocskos buzi a házunkban”, mint minden egyes képnél, és zenénél. Vicc, az öcsém.
- Nem, szerencsére nem vagyok Harry – felel Zayn felhúzott szemöldökkel.
- Akkor Louis!
- Nem, de minden bizonnyal, Te Jeremy vagy – áll fel, jön Jeremy elé, és nyújt kezet.
- Liam? – próbálkozik ismét félnótás kisöcsém, mire Zayn csak megrázza a fejét. – Akkor Niall.
- Na, még egyet találhatsz – szólok közbe már kuncogva. Olyan szerencsétlen egy öcsém van. Jeremy segélykérően pillant Ellie, Alexis, majd felém.
- Zayn Malik – bólint egyet Zayn, hogy minden oké, nincs harag. 
- Csak, hogy tudd, ez lett volna a következő tippem.
- Lényegtelen, haver, minden esetre tök jó volt, hogy valakinek bemutatkozhattam. Régen tettem már ehhez hasonlót, ugyanis a legtöbb ember tudja, hogy mi a nevem, úgyhogy, köszi – pacskolja meg a vállát, mintha ezer éve legjobb barátok lennének. Milyen közvetlen ez a srác!
- Akkor oké – csapja össze tenyereit Jeremy, majd int egyet és távozik. Hülye kocka, nem bír ki két percet az idióta játékai nélkül.
- Ugye énekelsz még egyet? – susogja megszeppenve Alexis. Nem értem, hogy miért kell úgy viselkedni, mintha szellemet látna. Igen Zayn Malik, és? Ő is ember, Ő is pontosan ugyan olyan, mint mi.  Vannak érzései, álmai – habár a legnagyobb talán már megvalósult -, testvérei, szülei, pont, ugyanúgy, mint a legtöbb embernek.

***

- Hol fogok aludni? – kérdezi Zayn, amikor megszabadul felspannolt húgaim társaságától, és kettesben maradunk a folyosón. 
- Hát, izé… - nagyokat pislogok, s közben töröm a fejem, mi tévő legyek. Nekünk nincsen vendégszobánk, viszont Jeremynél sincs hely, húgaimhoz, ha fizetnének, se fektetném be, azonban az én birodalmamban a földön kényelmesen elférne. Megforgatom a szemem, és ráemelem tekintetem. Nincs más választásom, hozzám kell jönnie.
- Kövess! – sóhajtok, ahogy elindulok saját kuckóm felé, majd benyitok az ajtón. – Gyere – hívom magam után. 
Zayn megáll a helység közepén és felméri a terepet.
- Ez a Te szobád, igaz? – mosolyog rám. – Nagyon tetszik – közelebb somfordál a falamhoz, és a képeket kezdi nézegetni. – Ezek itt a barátaid?
- Igen, még általánosból ismerem őket, rég találkoztam velük – hajtom le kobakomat. Tényleg hiányoznak, sokszor velük minden annyival könnyebb lenne. Bár nem panaszkodhatok, hisz’ itt van nekem Lana, Ő pedig egyszerűen szuper!
- És Ő kicsoda? – húzza végig ujját a képen, amint apukámmal szerepelek, talán hét éves lehetek a fotón.
- Ő az apám. Tizenkettő voltam, amikor meghalt egy autóbalesetben – tördelem kézfejem zavaromban. Nem szeretek róla beszélni, még mindig hatalmas seb tátong a mellkasomban miatta. El sem köszönhettem tőle, még csak meg sem ölelhettem, annyira hamar elment.
- Nagyon sajnálom. Őszinte részvétem, Tara.
- Ne beszéljünk róla inkább, jó? 
- Ahogy akarod – és valóban nem erőlteti tovább a témát. Őszintén szólva, tetszik nekem ez az illedelmes, kedves Zayn Malik. Mennyivel jobb, mint a bunkó, taj paraszt!

2014. március 1., szombat

II. 10. Nem is olyan rossz figura ez a Zayn Malik.

Sziasztooooooook! :) Hú, köszönöm szépen a 11 megjegyzést, nagyn jól estek, tényleg köszönöm! :) Remélem, hogy ide is szép számú komik gyűlnek majd! :) Akkor ha van kedvetek, nézzetek be az új blogomba: DON'T LET ME DOWN 


TARA WILSON
***

Elhelyezkedem a kanapén egy nagy tál pattogatott kukoricával, kezembe veszem a távirányítót, és kapcsolgatni kezdem a készüléket. Mindenkinek szüksége van néha egy kis esti kikapcsolódásra, főleg egy ilyen meglepő reggel után. A Malik rezidenciában ébredni, nem volt valami leányálom, helyesbítek, nekem nem volt az. Más lány a fél karját is odaadta volna, egy ilyen élményért, én viszont nem.  Minél előbb szeretném elfeledni a dolgot.
Sóhajtok, és hátradőlök, belesüppedek a puha szivacsba, miközben élvezem anyukám kedvenc szappanoperáját. 
Tíz perc sem telik el, mire valaki csönget. Összehúzom a szemöldököm, s az órára meredek. Este fél tízkor ki a franc jár erre? Mély levegőt veszek, és az ajtóhoz sietek, amit azonnal ki is rántok, azonban, amikor megpillantom esti látogatónkat késztetést érzek, hogy elájuljak. Kócos hajjal, pizsamában, és mezítláb állok maga Zayn Malik előtt. Ilyen a Te formád, Wilson, így van! 
- Te meg mit keresel itt? – nézek végig rajta döbbenten, mire Zayn felsóhajt, és tekintetét az ég felé vezetni.
- Nem maradhatnék itt estére? – Mi? Zayn Malik, a hatalmas popsztár, nálam, egy közönséges földlakónál akar megszállni az éjjel? Minő meglepetés!
- Kidobtak? – kuncogok fel halkan, de mikor leesik, hogy Malik nem nevet velem rögtön abbahagyom. Vajon mi történhetett, ami ennyire megviselte? Nem gúnyolódik, nem szól be, egyszerűen csak áll, és várakozik. – Gyere be, de ezzel kvittek vagyunk!
- Megbeszéltük – bólint, majd követ befelé. – És köszönöm. – Álmodok, minden bizonnyal ez valami rémálom, ahol Zayn kedves, illedelmes. Csak a képzeletem furcsa, abszurd játéka lehet. Egy olyan Zaynt mutat nekem, melyet valóban elviselnék.
- Izé, szabad megtudnom, hogy mi történt? Vagyis, úgy vélem, van valami a háttérben, amiért ide jöttél – puhatolózom, miközben beterelem a konyhába, és leültetem az asztalhoz. – Kérsz valamit? Inni, enni?
- Egy pohár vizet elfogadnék – húzza végig ujjait az asztallapon, végül felnéz rám átható, barna tekintetével. Nagyon nyelek, és elfordulok, hogy elővegyek egy poharat, és megtöltsem vízzel.
Elé helyezem, majd helyet foglalok vele szemben.
Megköszöni, s újra felsóhajt. Arcán szenvedéshez hasonló arckifejezés ül, szín tisztán látszik, hogy vívódik valamivel. Szinte megsajnálom, annyira hihetetlenül leolvasható arcáról a baj.
- Elmondod, hogy mi történt?
- Igazából ez egy nagyon hosszú történet...
- Időm, mint a tenger – dőlök hátra székemen.
- Tara, nem vagyok biztos benne, hogy bízhatok benned. Tudod, ezek olyan dolgok, amik elég személyesek, és nem szívesen beszélek róluk.
- Szerintem egyből a médiához fogok szaladni, hogy riportot adjak a nehéz gyerekkorodról, kis szívem?
- Honnan tudsz erről? – villan meg vádlón tekintete.
- Mármint miről? – rázom meg kobakom zavarodottan. Nem értem a dolgot, úgy gondolom nem mondtam még semmi rosszat.
- Nehéz gyerekkor, Te mondtad – húzza össze szemöldökét.
- Nehéz gyermekkorod volt? Izé, régen a töri tanárom mindig ezzel a szöveggel jött, ha valaki valami más házit írt órán, tudod, hogy ne most vesse papírra a nehéz gyerekkorát, bocsi. Én nem akartam semmi rosszat, hát honnan tudtam volna? – védekezem még mindig meghökkenve. Wow, egyszer ilyen ötösöm lenne a lottón...
- Jó, mindegy, akkor elmesélem. Előre szólok, hogy hosszú lesz, és szerintem meg fogsz érteni a végére.
- Hallgatlak – bólintok mosolyogva. Zayn Malik őszinte lesz hozzám, és kiadja a kis titkait. Mekkora előrelépés! 
 - Tehát akkoriban én voltam a legkisebb a családban. Mindössze hat éves kis pisis voltam, viszont Harry nem bírt elviselni engem. Féltékeny volt, konkrétan a semmire, így elhatározta, hogy megkeseríti az életem. Első iskolában töltött napomon megalázott, onnantól pedig elindultam lefelé a lejtőn. Nyolc év úgy, hogy nincsenek barátaid, lenéznek, csúfolnak, utálnak. Életem legrosszabb időszaka volt. Nem elég, hogy a suliban kaptam a megalázó pillantásokat, s a szívatást, otthon is jött ezerrel. Úgy éreztem, hogy ellenem szövetkezett az egész világ. A testvéreim, az osztálytársaim, mindenki gyűlölt. Aztán egy nap pálfordulás történt. Liamnek megjött az esze, és mellém állt. Csak rá számíthattam. Ekkora persze már tizennégy voltam, végzős az általánosban. És persze nem mondom, hogy egy tipikus jófiú lettem volna, mert nem. Amit kaptam, azt vissza is adtam. Cigiztem, verekedtem, igen. De melyik gyerek nem csinált ilyesmiket? Aztán kezdtek alakulni a dolgok. A srácok kitalálták, hogy jelentkeznek az x-factorba. Négyen, plusz egy buzi gyerek, hozzáteszem, szerintem az volt, nem csak lekicsinylő jelzőként vedd. Mindegy, tehát jelentkeztek az x-factorba, és elkezdődtek a próbák. Ezalatt, engem az egyik srác, aki ki nem álhatott, és ez fordítva is igaz volt, elhívott egy buliba. Átvertek, megaláztak, mint általában.  – Egy pillanatra megáll, rám néz, hogyan reagálok az elhangzottakra, majd folytatja. – Ott vesztettem el a szüzességemet is. Nem vagyok rá büszke, de így alakult, hülye voltam. Persze ez a kis akció felvételre került, amit el is küldtek drága édesapámnak, ki leszidott érte Liammel együtt. Liamnek eléggé neki estem, összevesztünk, elküldtem a picsába, de aztán másnap bocsánatot kértem tőle, ugyanis végig kiállt mellettem. Sosem tudnék elképzelni nála jobb testvért. Ma is, összeverekedett Harryvel miattam. Érted? Csak miattam – rázza meg a fejét, mintha Ő maga sem hinné el. – Na de vissza a múltba. A videós esemény után suliban is még jobban kinéztek, a srác, aki feltette a videót csak jóízűen kiröhögött. Szörnyű volt, aztán Liam ismét bevetette magát, elmentünk Londonba, persze oda már öten, vagyis hatan, mert a meleg srác is jött velünk. Harry nem örült a jelenlétemnek, szar alaknak tartott, mondjuk még most is annak tart. Mindegy. London után, pedig csak úgy pörögtek az események. Jártam a fiúk próbáira, és próbáltam normálisan viselkedni. Inkább csöndesen meghúzódtam a balhékat elkerülve. Aztán jött a sorscsapás, buzika fogta magát, és elment, kijelentve, hogy Ő nem fog többet énekelni a bátyáimmal. Itt jöttem be a képbe én. Nincs más, jó a hülye kistesó is alapon. Természetesen nemet mondtam, aztán a suliban találkoztam Conor öccsével, igen a buzi gyereket hívják Conornak. Tehát Conor öccse beszólt, és engem elkapott valami „jóindulat” hullám, ezért hazaszaladtam, és beleegyeztem. Innen pedig próbáltunk, alakult a kapcsolatunk. Még Harry is bocsánatot kért tőlem. Egy ideig minden oké volt, aztán megint elindultunk lefelé a lejtőn. De végül minden jól sült el, nem csak testvérek, hanem egy banda lettünk, már több, mint hét éve helyre jöttek a dolgok – csak rázza a fejét, én pedig szóhoz sem jutok. Észre sem veszem egy ideig, de még a számat is eltátom meglepettségemben. – De ma elbasztam. Igazából miattad.
- Mi? – düllednek ki pupilláim.
- Én nem értettem, hogy hogy kerültél hozzánk. Egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy Harryvel jöttél. Megvádoltam Őt pár dologgal, aztán kisült belőle, hogy utál, és kijelentette, hogy örökbe fogadott gyerek vagyok – vigyorodik el a végére. Felhúzom a szemöldököm, és úgy szuggerálom tovább már mosolygó arcát.
- Nem értem, ez rémisztő, komolyan örökbe vagy fogadva? – szörnyülködöm.
- Dehogy, Harry csak hozta a formáját. Tehát, most a család újra romokban hever – csapja össze tenyereit és végre kiissza a vizet, a poharat pedig felém löki. – Köszi.
- És mi volt ez a verekedés? Azt mondtad, hogy Liam és Harry?
- Igen, aztán szétszedtük őket, és Harry a fejemhez vágta, hogyha nem lennék, akkor a családunk nem enne ennyire elbaszva. Erre kurva ideges lettem, és megmondtam neki, hogy állok elébe a kihívásnak. Ha rosszban akar lenni, akkor legyünk  csak, de nem fogom hagyni, hogy újra megkeserítse az életem – fejezi be szónoklatát. Hangjában az eltökéltség lány hullámai fedezhetők fel.
- Értem, hát ez, durva… - harapdálom ajkaim. – És csak úgy eljöttél? Várj, most nem mersz hazamenni?
- Nem, hogy nem merek, nem akarok visszamenni még – helyezi összekulcsolt kezeit az asztalra. – Ismernek már eléggé ahhoz, hogy tudják, egy ideig nem fognak látni még.
- Tudod, én nem akarlak elküldeni, de holnap anyu hazajön, és kérdezősködni fog, hogy mit keresel itt – húzom el a szám, s emelem rá tekintetem.
- Esküszöm eltűnök, mire megjön, és még egyszer köszönöm, hogy itt maradhatok.
- Semmiség… habár eléggé meglepődtem, hogy itt talállak.
- Tara! Hol vagy? – hallom meg húgom hangját a nappaliból, és megrémülök. Amint meglátja Zaynt, fan girl rohamot kap, és lehetetlen lesz megállítani. Segélykérő pillantást küldök Zayn felé, mire Ő csak elvigyorodik.
- Mond neki, hogy vár rá egy kis meglepetés, aztán onnantól átveszem a helyzetet. 
- Kemény lesz – figyelmeztetem, majd felpattanok és szaladok a húgomért. Ellie csípőre tett kézzel áll a nappaliban, s engem figyel, ahogy bebotladozom oda. – Gyere, van itt neked valaki.
- Valaki? Tara, mégis..? - De mire befejezhetné mondandóját Zayn kilép a konyhából és apró mosollyal közelít Ellie felé. A húgom szívére kapja kezeit, s lélegzete felgyorsul.
- Álmodom – súgja megrökönyödve.
- Szia, mi már találkoztunk, azt hiszem – megy hozzá oda Zayn, és puhán húgom vállára fekteti kezét. – Fogalmam sincs, hogy melyik vagy, de tippelek... hmm, Ellie – csettint egyet, s mutat Ellire-re. A kiscsaj majdhogynem sír örömében. Reakciója láttán csak megrázom a buksim, s karom összefonom melleim alatt.
- Csinálunk valamit? – érdeklődik Zayn.  
- Mármint mi? – Ellie még mindig rémülten, lefagyva áll Malik előtt.
- Aha, ha már itt vagyok… - mosolyodik el, majd kettesben eltűnnek az emeleten. 
Hm, nem is olyan rossz figura ez a Zayn Malik, egyszerűen csak a múltja hat ki a mostani életére.
Ahogy elmesélte a történetét, s láttam a végtelen sok fájdalmat az arcán, úgy kezdett olvadni a szívemet borító jég a fiú felé. Hihetetlen, amin keresztülment. Annyira sajnálom…
Így, talán már világossá vált számorma a viselkedésének bunkó része, és adhatok egy esélyt neki mégis, mert mindenki meg tud változni, vagy előhozni magából a legjobbat, ha van kiért.