2013. június 29., szombat

14. London!

Sziasztok! Úgy gondolom, ez most amolyan átvezető, vagy cselekménybe bevezető fejezet lett. Remélem, azért tetszeni fog! Köszönöm a 70 feliratkozót, édesek vagytok. Megjegyzéseket is köszönöm! Kövessetek bloglovinon' ! Tudom, nem lett valami hosszú rész, de ne haragudjatok rám ezért (is).
Megjegyzéseket, véleményeket kommentárban várom!:)
Jó olvasást!


ZAYN MALIK

 
 - Liam! – döntöttem felé fejemet. Egy röpke pillanatra felém nézett, majd újra mereven az utat kezdte bámulni. – Figyelj, én bocsánatkéréssel tartozom.  – Még mindig nem szólt semmit, így folytattam. – Sajnálom, hogy kiabáltam, és azt is, hogy baromságokat vágtam a fejedhez. Egy idióta voltam. Meg tudsz nekem bocsátani?   - Kínos csend. Miért nem tud megszólalni? - Ja, és nem utállak, hogy utálnálak? Tényleg… Tudod, napok óta mardos a bűntudat, amiért olyanokat mondtam…
- Jó, nem haragszom – küldött felém egy barátságos mosolyt. Ennyire könnyen megbocsájtana? Persze, hát Ő Liam, mit is várok tőle? Vajból van a szíve. 
Mosolyogva fordultam az ablak felé, s kezdtem tanulmányozni a házakat, majd a mellettünk elsuhanó iskolát. Hé, hát nekem suli van! Hova visz ez? 
- Ő, Liam – hebegtem. – Megkérdezhetem, hogy hova tartunk? Csak mert előbb hagytuk el a sulit…
- Suli? Nem mész ma be, sőt holnap sem, és azután sem – Tessék? Miért nem mehetek iskolába? Nem mintha legnagyobb vágyam volna oda bemenni, de akkor is! Ki ír igazolást? Mégsem szeretnék nyolcadik év végén megbukni. 
 Ez sem százas. A saját bátyám fog elrabolni? 
- De, akkor hova…? – Még be sem fejeztem kérdésem, Liam már a szavamba vágott.
- Ha jól emlékszem, én vagyok a bébi csőszöd, így azt csinálod, amit mondok, és úgy cselekedsz, ahogy fütyülök.
- Nem leszek a csicskád – fintorogtam. Biztos nem fogok úgy ugrálni, ahogy Ő kéri.
Liam felhúzott szemöldökkel pillantott felém, majd megrázta a fejét.
- Nem azt akarom, hogy a csicskám legyél, mellesleg csak vicceltem. Gondoltam kimentelek a mindennapok szenvedésétől, ugyanis a fülembe jutott a hír, miszerint a barátocskád, az a Martin, vagy Mike, gúnyt szeretne űzni belőled az egész iskola előtt, és ugyebár a szüleink rám bíztak, hogy lépten, nyomon kövesselek, hát itt vagyok – magyarázta a helyzetet. Igazán rendes tőle, nem hittem volna, hogy azok után, amit mondtam neki, még képes testvéreként tekinteni rám, ám szerencsére tévedtem. Liam egy családcentrikus alkat.
- Ó, hát köszönöm – motyogtam zavartan. Nem vagyok hozzászokva az e fajta kedvességhez, vagyis… Ezt talán nem is kedvesség, hanem… Szeretet? Igen, szeretet.
Ez a számomra meglehetősen idegen szó, olyan lágyan cseng az ember fülében. Szeretet… Rájöttem, hogy megtaláltam azt a lényt ezen az átkozott földön, aki szeret engem, és elfogad.
Vigyorogva bambultam kifelé az ablakon, s közben gondolataimban újra meg újra lejátszódott a jelenet, amikor Liam közölte, hogy miatta vagyok még otthon. Hálás vagyok neki, ha Ő nem lenne, most nem ebben a BMW-ben autókáznék, hanem egy „fogdában” csücsülnék. 
- Még mindig érdekel az úti cél? – szakított ki bátyám elkalandozott gondolatmenetemből.
- Ez nem kérdés.
- London! – vágta rá habozás nélkül. Hogy mi?  Őszintén remélem, hogy ez most csak egy rossz vicc. 
- Komoly?  - pásztáztam kidülledt szemekkel Liam arcát. 
Biztosan csak ugrat, London, több mint három órára van innen, lehetetlen, hogy odatartunk.
- Halál komoly! – ért valaki a vállamhoz hátulról, ezzel halálra rémisztve engem. Úgy fordultam meg, mint akinek tűt szúrtak a fenekébe. Mi a fene?  Louis? Louis hogy kerül ide? Te jó ég! Louis hozzám ért, és nem fájdult meg semmim. Ritka pillanatok egyike, silány kis életemben. 
- Ő meg mit keres itt? – mértem végig a hátsó ülésen terpeszkedő legidősebb testvéremet.
- Ezt én is kérdezhetném – kacsintott szenvtelenül, majd kényelmesen hátradőlt ülésén. Hú, ennek mekkora képe van, hogy fért be egyáltalán a kocsiba?
- Ne essetek egymásnak, mert akkor valószínűleg fának megyek, és mind megdöglünk – Liam nyers hangnemben csapott szét közöttünk. Igaza van, nem most kéne összekapni. Egy másodperc elejéig lehunytam a szememet, majd mély levegőt véve előre fordultam, s tekintetemet a mellettünk vészesen elrohanó fákra emeltem.
- Ő, én nem akarok beleszólni, de nem szeretné valaki pontosan körülírni mi fog történni az elkövetkezendő órákban?
- Nevezném inkább elkövetkezendő napoknak – szólalt fel ismét Louis.
- Micsoda? – Idegesítő, hogy egyedül én nézek értetlenül a dolgok elé. 
- A csoda az én vagyok - nevetett fel halkan Louis. Liam rá sem hederített, beszélni kezdett;
- Három teljes nap Londonban! – kezdte. – Vedd ezt egy nyaralásnak. Egy szállodába megyünk, és ott leszünk három napig, azaz két éjszakát. A második nap jönnek utánunk a többiek is, majd amikor megérkeztek elmegyünk kicsit körülnézni a városban. Feltérképezzük az x-factor stúdióját is, ugyanis a jelentkezést le kell még adnunk. 
- Akkor engem minek hoztatok?
- Mert Liam a felügyelőd, de ezt mintha már Leeyum elmondta volna, bár lehet, hogy az öregség miatt rosszul fog a memóriám.
- Értem – motyogtam, majd újra hátrapillantottam Louisra, aki nagyban pötyögött a telefonján.
- Harry azt írja, hogy lehet, még ma megérkeznek – olvasta fel a képernyőn írtakat. Úristen! Arról nem volt szó, hogy Harold is jön. 
Összehúztam szemöldökömet, s úgy meredtem kifelé az ablakon. Tanulmányoztam a fenyők égbe nyúló lombjait, ahogy a nap kecsesen megvilágítja őket, s beárnyékolják, a hozzájuk képest apró házak kertjeit.  

2013. június 25., kedd

13. Tudnod kell, hogy megvédtelek.

Sziasztok, gyöngyvirágaim! Tudom, hamar érkeztem, de csak azért, mert rettentően "írásos" kedvemben voltam. Már a 14.fejezet eleje is készen van! Remekül haladok. Ugye? Zene füleiteknek, ezt hallani, úgy értem olvasni. Remélem, tetszeni fog, amit összeszenvedtem nektek. Köszönöm az előző fejezethez érkezett megjegyzéseket. Remélem, elolvastátok a bloglovionos cuccot, KÖVESSETEK BE, KÉRLEK.  És szeretnék megkérni minden kedves olvasót, aki eddig nem iratkozott fel tegye meg, mert nem sokára megszűnnek a feliratkozók, és szeretnék egy pontos számot látni. Köszönöm. Mint láthattátok új design került a blogra. Minden egyes négyzetcentiméterét én csináltam! Szerintem most a legszebb a blog, legalábbis nekem nagyon bejön. Rendben, elég volt a dumából. Megjegyzést hagyni ér!
Jó olvasást bogyókáim!
[Ma kitettem a részt, de ezért következő csak szombaton lesz!!] 





ZAYN MALIK




       - Azon a videón tényleg Te vagy? – telepedett le mellém Niall, miközben orrom alá dugta telefonján, aminek képernyőjén a rólam készült felvétel játszódott.
- Igen én! – vágtam vissza a kelleténél gorombábban. Niall, most valóban semmi rosszat, illetve gúnyosat nem mondott, csak egy egyszerű, hétköznapi kérdést tett fel. – Ezen mi annyira hihetetlen?
- Az, hogy Te vagy. Te még gyerek vagy! – vágta a fejemhez. Miért, Ő micsoda? Talán valami kiskorú felnőtt?
Miért, Te mi vagy? – fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt. Ideges voltam, méghozzá rettentően ideges. Miért mentem el abba a buliba? Miért nem maradtam otthon? Ha itt maradok, akkor semmi nem lett volna. Semmi! De én mit csinálok? Elrohanok az egyik ellenségemmel, és bátyával az éjszakába! Mesés, Zayn, gratulálok! – Jobb lenne, ha elhúznál – mordultam az ágyamon terpeszkedő Niallre. Nem vagyunk annyira jóban, hogy a mocskos segge az ágyamon pihenjen. Egyáltalán, hogy jön Ő ahhoz, hogy leüljön mellém? Inkább utáljon csendesen Haroldkájával.
- Oké – mormolta festett szőke bátyám, majd elkullogott. 
Amikor azt hittem, hogy végre lesz három nyugodt percem, az ajtómban Liam jelent meg. Szemében gyilkos harag tombolt, arca feszes volt, bevallom, ebben a pillanatban megijedtem tőle. Liam sosem akadt még ki rám, sosem láttam ilyen bosszúsnak. Konkrétan bevágta maga mögött az ajtómat, s mellém vágtatott, mint egy dühös bika.
- Remélem, rosszul láttam azt a felvételt – esett nekem azonnal. Karba font kézzel állt előttem. Tekintete számon kérően fürkészte arcomat. Szuper! Ma már a harmadik ember, aki ezzel támad. El tudom képzelni, mennyien lesznek még. Ha jól emlékszem, apu említette, hogy anyu is szeretne velem beszélgetni. – Zayn, válaszolj a kérdésemre! – Hangja ostorként csapott le rám. Hogy mer engem számon kérni?
- Ugyan miért? Nem rád tartozik – feleltem hetykén, mint kit hidegen hagy esti cselekedete.
- Legalább védekeztetek? – emelte fel hangját. Komolyan, mi az Istenért akar ennyire mélyre ásni a témában? Egyszerűen nem az Ő problémája, akadjon le róla. – Tudod Te mit csináltál? el tudod képzelni, hogy egy balul sült éjszaka, hogy megsemmisítheti annak a kislánynak az életét? Hogy juthatott eszedbe ezt művelni? – Micsoda? Na, álljunk meg egy szóra! Liam azt hiszi, hogy én kezdeményeztem? Hogy én voltam az, aki „elcsábította” a csajt? Komolyan képes ezt kinézni belőlem? Még ittas állapotomban sem lennék képes ilyenre, az viszont már egy másik eset, amikor engem kerítenek csapdába.
- Mi lenne, ha leszállnál rólam? Hagyjatok már békén! – keltem ki magamból. Úgy üvöltöttem vele, mint aki menten nekiesik. – Nem vagy az apám! Ne is próbálj úgy viselkedni velem! Utállak, Liam!  Tűnj innen!  Érted? Gyűlöllek! Gyűlöllek azokkal együtt, ott lent, vagy kint, vagy faszom tudja, merre vannak.  Szállj le rólam! Nem szorulok rád, sem a segítségedre.
- Rendben, Zayn - közölte Liam ridegen. – Ahogy gondolod, de tudnod kell, hogy megvédtelek. Mind végig a Te pártodat fogtam. Tudod mit akartak? – emelte meg egy pillanatra a hangját. – El akartak küldeni innen, amikor meglátták a felvételt. Bentlakásos iskolába akartak küldeni, Zayn. Ha nem vagyok ott, apáék már érkezésed pillanatában rángattak volna ki innen, hogy elvigyenek, aztán otthagyjanak. De én nem engedtem. Hogy miért nem? Mert az öcsém vagy, és szeretlek. Bármilyen hülyeséget is csinálsz, a testvérem maradsz – hadarta, miközben hevesen a fejét rázta, majd kirohant a helységből. 
Az agyam valahogy fel sem akarta fogni a szavakat, amiket mondott. Bentlakásos iskolába akartak küldeni? Az én szüleim? Kétségtelen, már nekik sem kellek. Egyáltalán hogy fordulhatott meg a gondolat a fejükben? Tudtam, mindig is tudtam, hogy csak egy teher vagyok számukra. Az ötödik nem kívánt gyerek. Eléggé nyilvánvaló most már.
Lomhán álltam fel ágyamról, s léptem az ablak mellé. Azt hittem, most jött el a pillanat, hogy végleg összeroppanok. Bensőmben ezer érzelem vívott harcot egymással, én pedig nem bírtam velük. Erőtlenül a földre rogytam. Pontosan az ablak alá csúsztam, s hátamat a falnak támasztottam. Szemeimet csukva tartottam. Nem akartam látni, se hallani. Gyorsan vettem a levegőt, talán túl gyorsan, de légszomjam volt. 
Ajkaimat erősen összeszorítottam, hogy elfojtsam kitörni készülő zokogásomat. Nem sírhatok, nem vagyok én kislány. Az erőlködés hiábavaló volt, ugyanis pár másodpercen belül arcomon sós könnycseppek gurultak végig. Térdeimet felhúztam, és kezemmel átöleltem őket. Tudtam, úgy viselkedem, mint egy óvodás, akinek elvették kedvenc plüssmaciét, de nem érdekelt. Úgy éreztem elvesztettem mindent, és mindenkit. Megbántottam azt az embert, aki egész kerek e világon mellettem állt, és megvédett. Most már biztos vagyok benne, hogy életem legnyomorúságosabb napja. Egy gyomorszájon rúgást is könnyebben elviseltem volna, mint ezt. Nem akartam, hogy még jobban megutáljanak, hogy még jobban nevessenek rajtam, de sikerült elérnem egy rossz döntésemmel. 
Könnyeimet a pólóm ujjába töröltem, majd fejemet térdeimre hajtottam, s csendesen ringattam magamat előre, és hátra, aztán megint előre, majd hátra.


***


Hétfő reggel a szokásosnál is nyugtalanabbul ébredtem. Tudatában voltam annak, hogy közszemlélet tárgya leszek az iskolában, hiszen mindenki látta már a „mesébe illő” videómat. 
A helyzet szombat óta semmit sem javult. Az egész hétvégémet a négy fal között töltöttem. Éjjel surrantam le még enni is. Nem bírtam volna elviselni a lenéző pillantásokat, főleg nem Liamét. Még mindig gyötör a bűntudat, hogy átgázoltam a lelkén. Ez nem az én műfajom, én sosem esek neki ok nélkül az embernek, ez inkább Harry szakterülete. Szégyellem magamat, amiért a fejéhez vágtam, hogy utálom, sőt gyűlölöm. Dehogy gyűlölöm, Ő az egyetlen ember az életemben, aki kedves velem. Mármint, Ő volt az egyetlen ember...
Kedvetlenül kikászálódtam az ágyamból, s szokásos reggeli teendőimet elvégezve lementem a földszintre. Magamban csöndesen imádkoztam, hogy senki ne legyen itthon, vagy ha mégis, akkor ne vegyenek észre. Nem vagyok kész még a szemükbe nézni.
Táskámmal a vállamon léptem ki a bejárati ajtón. Utoljára a zsebemhez kaptam a kezemet, hogy leellenőrizzem megvan-e még a mobilom. 
Egy száznyolcvan fokos fordulatot tettem, majd elhagytam a házunkat. Lassú léptekkel, lehajtott fejjel közeledtem az iskola felé.
Egyszer csak egy autó állt meg mellettem. Ismerős volt, nagyon is ismerős.
Hiszen ez apa kocsija! Mit keres Ő errefelé? Már rég munkában kéne lennie. Megálltam, s ránéztem a fekete BMW-re. A tőlem pár méternyire lévő sötétített üvegű ablak lehúzódott, s legnagyobb meglepetésemre Liam barna haja bukkant elő a volán mögül.
- Gyere! Szállj be! – utasított, ellenkezést nem tűrő hangon. Hezitáltam mielőtt megembereltem magamat, és beszálltam a járműbe. Liam felé fordultam, de mielőtt szólásra nyithattam volna a számat, Ő a gázra lépett, én pedig az ülésbe préselődtem.  Szememet forgatva az övért nyúltam, hogy beköthessem magamat. Nem vagyok hozzászokva az őrült vezetési stílusához, sőt semmilyen vezetési stílusához sem, mivel nem sűrűn autókázom vele.
Nagyot sóhajtva Liam felé fordultam, ugyanis tudtam; tartozom neki egy erős bocsánatkéréssel.

2013. június 22., szombat

FONTOS!

Sziasztok!

Most nem egy új fejezettel, hanem egy életbevágó hírrel jöttem. A helyzet a következő. A Google Reader meg fog szűnni, így a szokásos helyen nem fogod látni az olvasott blogjaid bejegyzéseit.  Sajnálatos módon, elvileg el fognak tűnni a rendszeres olvasók a blogról. Ez eléggé szomorú lenne számomra így, hogy mindenki megértse miről is hadoválok átmásolok mindent Diana Brunwin blogjáról. 
A feliratkozók pontosan július elsején eltűnnek. / Úgy érzem, ennek tragikus vége lesz../


"Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]--->


Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon. Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.


Mi az a "bloglovin"?
Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!
ITT LEHET REGISZTRÁLNI!

Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE! "

Szóval, szeretném megkérni a rendszeres olvasóimat, hogy továbbra is kövessék nyomon munkámat.  De beléphettek akár a facebook csoportba is, oda is kikerül általában, ha új rész van! 

ITT  részletesen le van jegyezve, hogy miként lehet regisztrálni, illetve blogokat követni! Regisztráljatok, és kövessetek!
KÖVESS!

Őszintén megmondom, engem ez eléggé szíven ütött. Remélem, hogy nem vesztelek el Titeket, mert abba beleőrülök. aki tud, és olvassa/olvasta ezt a bejegyzést, és a blogjaimat lépjen be a csoportomba!! 
CSOPORT ITT!

U.I.: Új fejezet, azaz 12. fent van!

12. Akkor igazándiból megtörtént.

Sziasztok! Újra itt! Köszönöm a megjegyzéseket, rettentően tündériek vagytok! Ide is várom a komikat, hideg, meleg jöhet! Fel is lehet iratkozni! Sajnálom, ha van benne helyesírási hiba, ha találtok, kérlek szóljatok!:)
Jó olvasást!



ZAYN MALIK

***


   Ismeretlen illat csapta meg az orromat, sosem éreztem még ehhez foghatót. Ráérősen megmozdítottam a kezemet, s kiropogtattam elzsibbadt végtagjaimat. Valamihez hozzáértem.  Szent Isten!
Hirtelen ültem fel, s nyitottam tágasra szemeimet. Nagyokat pislogtam miközben körülnéztem a szobában. Mégis hol a francban vagyok? Tekintetemet végigfuttattam a helységen, végül magam mellé pillantottam. Ereimben meghűlt a vér, amikor megláttam a mellettem békésen szunyókáló lányt. Fejembe éles fejfájás hasított. Sűrűn pislogva néztem be a takaró alá. Te jó ég! Miért vagyok meztelen? És Ő miért az? 
Rémülten pattantam ki az agyból, és kapkodtam magamra a földön szétdobált ruháimat. Alig bírom felfogni, amit csináltam. Az egész éjjelből, csak homályos foltok derengenek, semmi konkrét. Mintha mindent elvágtak volna onnan, hogy kiszöktem otthonról, s eljöttem Matthew-val, és Aaronnal partizni, miután ideértünk Matthew-val ittunk, ha jól emlékszem pálinkát. Azonban a tudomány itt megáll. Ha ép ésszel belegondolok, - ami per pillanat nem ép teljesen -, akkor.. 
Nem, még magamban sem merem kimondani. Biztos, hogy nem.. De, ha mégis? Egyáltalán.. akkor? 
Igen, most már biztos, bolond vagyok, és begolyóztam. 
Kezeimet a zsebemhez kaptam. Nincs meg a telefonom, se a cigim. Összehúztam a szemöldökömet, az egész szobát végigjártam, de sehol sem találtam egyik létfontosságú tárgyat sem. Végül felsóhajtottam, s szememet eltakarva óvatosan megemeltem a takarót, ami alatt Jane, vagy Julia aludt. Bár lehet, hogy Jessica? Legszívesebben fejbe kólintottam volna magamat ebben a pillanatban. Hogy lehetek ekkora barom? 
Kikukucskáltam kezem alól, amivel a szemeimet takartam, hogy ne lássak semmit a csajból. Elmosolyodtam, amikor megtaláltam  elveszettnek hitt kellékeimet a takaró rejtekében. Zsebre vágtam őket, majd fejvesztve rohantam ki a szobából. Minél előbb el kell tűnnöm ebből az idegen környezetből. 
Lerobogtam a lépcsőn. A ház minden sarkában sörös üvegek, illetve undorító szemét fekszik. Szörnyű bűz terjeng. Emberek a saját hányásukban dagonyáznak. Fúj!  Soha többé nem jövök el ilyen helyre, bárki kéri. 
Szégyenkezve megráztam a fejemet, majd minél gyorsabban távoztam a házból. Az igazat megvallva, azt sem tudom kinél ittam le magamat a sárga földig. 
Miközben szapora léptekkel haladtam hazafelé gondolataim a "J" kezdőbetűs nevű lányon kavarogtak.  
Még  a nevét sem tudod te seggfej - súgta egy belső hang. Nem tudom miért, de egyet értettem vele, ugyanis egy ökör vagyok, amiért ott hagytam. Szó szerint lepattintottam, kihasználtam, és még sorolhatnám. 
Halkan nyitottam be a lakásunkba, miközben magamban vagy hat imádságot elmondtam, hogy ne vegyenek észre, azonban tervem kudarcba fulladt, amikor meghallottam Louis sipító, éles hangját.
- Hol voltál? 
- Öhm.. - nyögtem fel. - Nem rád tartozik! - vágtam rá végül nyersen, majd magabiztosan folytattam utamat a szobám felé.
- Hello-bello - mosolygott rám édesen apu. Megrökönyödtem, s szó szerint lefagytam. Csak álltam az ajtómban, mint egy fadarab. Ő meg mit keres itt?
- Hol voltál, kisfiam?
- Csak sétálni - próbáltam hazudni, bár hangom kicsit remegett.
- Igen? És akkor mi ez a videó, amit ma reggel találtam az interneten?
- Mi.. milyen videó? - Komolyan megőrülök, ha valaki felvett bármit a tegnap estéből. De nézzük a dolgok jó oldalát, legalább megtudom, hogy mit csináltam, vagy éppen mit nem. 
- Itt most én kérdezem! - csattant fel. Borús ábrázata láttán nyeltem egyet, s ajtómat halkan becsuktam magam mögött. Jobb lesz, ha ezt csak én hallom. Valóban mérges rám, és komoly oka, és bizonyítéka is van. Feketén fehére a képembe vághatja az este minden egyes apró mozzanatát. 
- Hát kérdezz - feleltem rezzéstelen arccal. 
- Parancsolj fiam, nézd meg - nyomta az orrom alá telefonját. Felhúzott szemöldökkel meredtem a képernyőre, míg elindítottam a videót. Arcvonásaim rendeződtek, amikor megjelentek az első képkockák, velük együtt én is. Megaláztatásomban legszívesebben bebújtam volna az ágyam alá, mint egy gyámoltalan kisfiú. Egy asztalon táncoltam, miközben egy ősrégi dalt énekeltem. Körülöttem tapsoló, és kurjongató emberek.
- Jó, nem akarom a többit látni - adtam vissza apunak a mobilját, de Ő csak megrázta a fejét, s újra a kezembe helyezte.
- Nézd csak végig. A vége a legjobb - villantott egy gúnyos mosolyt, majd tekintetét újra a képernyőre irányította. Nagyokat nyelve figyeltem újra a videóra. A kép egy pillanatra megszakadt, ezután egy sötét helyen "kelt újra életre". Meglehetősen zavarba ejtő hangok hallatszottak, ezután pedig megjelentem én, és a "J" kezdő betűs lány. Szent szűz lelkem! Mármint, már nem is szűz.. Akkor igazándiból megtörtént.
- Ho..hol találtad ezt? - dadogtam csöndesen. 
- Komolyan kezdem megkérdőjelezni, hogy megvan-e ind a négy kereked, édes bogaram!  - kezdett bele szidásomba  - Ez az internet! Itt minden terjed! Mit fognak ehhez szólni a barátaid?
- A milyeim? - nevettem fel apám gúnyolódásán. 
- Nekem ne próbáld beadni, hogy nincsenek barátaid! Valakivel mégis elmentél tegnap! Kiszöktél, te szentségtelen! - emelte meg erőteljes hangját. - Esküszöm még egy hasonló dolog, és kiváglak a házamból. Undorító dolgot csináltál, ráadásul még fel is került az internetre! Ki tette ezt fel? Zayn! Válaszolj!
- Valószínűleg Matthew - motyogtam letörten. Már beletörődtem, hogy egy ostoba, töketlen nyomorék vagyok, inkább ne tetézzük. 
- Gondolhattam volna, hogy megint ki akar baszni velem. Sőt, tudtam is - ordítottam, mint egy eszement gyogyós, s hogy szavaimat megerősítsem még fel is ugrottam, de egy percen belül visszarogytam eredeti helyemre. - Sajnálom!
Arcomat kezembe temettem. Elegem volt, mindenből. Eddig még csak meg sem fordult az öngyilkosság gondolata a fejemben, de ha az életem továbbra is ilyen elveszett irányba halad, komolyan fontolóra veszem, hogy véget vetek az életemnek. 
- Most lemegyek. Anyád még beszélni fog veled a nap folyamán - közölte szolidan, ezt követően elhagyta a szobámat. Egyedül maradtam kusza, érthetetlen gondolataimmal. Össze vagyok zavarodva, szét vagyok esve.. Ötletem nincs, mit tegyek, vagy mit ne. Félek, de mégis van bennem egy kicsiny magabiztosság. Teljes a káosz a fejemben. Úgy érzem magamat, mint egy partra vetett hal, mint kit kimostak, és összegyűrve kidobtak. Életkedvem tengere, épp, hogy a partot nyaldossa. 
- Ez most komoly? - csapódott ki az ajtóm, gondolataimat megszakítva ezzel. 
- Mégis mi? - kérdeztem vissza, mintha mi sem történt volna.

2013. június 18., kedd

11.Gyere velünk!

Hola querida! Már itt is vagyok, minő meglepetés. Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket a mai fejezet is. Köszönöm az előzőhöz érkezett komikat, nagyon aranyosak vagytok. Megkérhetem az új olvasókat, hogy iratkozzanak fel? :) Köszi.
Jó olvasást! 

ZAYN MALIK


    - Te mi a francot keresel itt? - suttogtam éjszakai látogatómnak. 
- Téged! - jött a meglehetősen hangos válasz. Ha így folytatja anyáék fel fognak ébredni, és kihívják a rendőrséget csendháborításért. 
- Mit akarsz tőlem Matthew? Tudtommal utáljuk egymást.
- Gyere velünk bulizni - rántott maga mellé egy alakot a fiú, mire a másik ember arrébb lökte Matthewt.
- Te vagy az a  Zayn, aki elpáholta az öcsit?  Máskor nagyobbat üss, anyuci pici fia még nem kapott eleget. Amúgy Matthew bátyja vagyok - közölte egy mélyebb férfi hang. 
Matthewnak van testvére?! Látszik, hogy nem ismerem, hiszen eddig abban a tudatban éltem, hogy  egyke, és ezért ennyire elkényeztetett, de mint észlelem van testvére, és mégis anyuci, és apuci pici fia. 
- Na, most jössz vagy sem? Mert, ha nem akkor megyünk tovább - türelmetlenkedett Matthew.
- Mégis milyen buliról van szó? - kérdeztem vissza.
- Egy házi buli. Sok jó csaj, pia.. Minden ami kell - sorolta Matthew. 
- Ő - húztam el hosszasan az "ő" betűt, miközben a szám egy kis "o" alakot formált.
- Gyere velünk, ha már felkeltél - bíztattak.
Fejemet kicsit oldalra döntöttem, s mérlegeltem a helyzetet. Az egyik vállamon a kisördög hevesen bólogatott, miszerint rohanjak, ha már hívtak, azonban másik vállamon az angyalka bosszúsan rázta mutatóujját, s feldúltan ellenkezett. Ó, mamám! Kezdek begolyózni. 
Megráztam kobakomat, majd egy hosszú sóhaj kíséretében ellöktem magamat az ablaktól, s öltözködni kezdtem. Egyszer élünk! 
Felkaptam magamra egy könnyű csőfarmert, és egy laza mintás pólót, zsebembe rejtettem a telefonomat, a cigimmel együtt, majd szokásomhoz híven az ablakomhoz léptem, s megragadtam a faágamat. 
- Ez azt jelenti, hogy jössz. Helyes - bólogatott Matthew testvére, amikor leugrottam melléjük. - Mellesleg Aaron vagyok - nyújtotta felém a kezét.
- Zayn, de úgy is tudod a nevemet - viszonoztam gesztusát. Aaron csak biccentett egyet, majd intett, hogy kövessük.


***
 
 A házból hangos zene szűrődött ki, feltételezem ez az a hely, ahova jöttünk. Matthew és Aaron magabiztosan haladtak a kitűzött cél felé. Amikor odaértünk Aaron kitárta az ajtót, s eltűnt a tömegben, Matthew mellém lépett, s megveregette a vállamat. 
- Gyere igyunk valamit - vigyorgott rám ártatlanul, majd maga után kezdett ráncigálni. Egy gyors mozdulattal kirántottam kezemet szorításából, mire Matthew megfordult, s szemöldöke az égbe szökött.
- Most mi van?
- Utálom, ha fogdosnak! - közöltem hidegen.
- Jó, rendben. Akkor kövess - sóhajtott fel lemondóan,s újra megiramodott. Átvergődtünk a sok izzadt test között. Majdnem minden sarkon egy csókolózó pár állt. A fiatalok kezükben sörrel, és egyéb szeszes italokkal rohangáltak, hát igen, aki megteheti. Több ismerős arcot is felfedeztem a tömegben. Talán még hetedikeseket is láttam a suliból, s az osztálytársaim közül is párat. Tudnak ezek élni. 
- Tessék! Ezt húzd le. Fenékig ! - nyomott a kezembe állítólagos ellenségem egy pohár, hát... italt. Beleszagoltam mielőtt belekóstoltam. Ez pálinka - állapítottam meg magamban. Elismerően bólintottam, mielőtt magamba döntöttem az egészet. Hú, ez erős volt! Megráztam a fejemet, majd Matthewre néztem. 
- Na? Kérsz még? - villantott egy ezer wattos mosolyt, ezután pedig a kezembe nyomott egy újabb adag italt. 
Nem tudom miért, és hogy mehettem ebbe bele, de valami érthetetlen okból nem bántam meg. Az életben először rendesen szólunk egymáshoz Matthew-val, és nem verekszünk. Ugyan gyanakvó vagyok vele szemben, mivel biztos vagyok benne, hogy van valami hátsó szándéka, és nem puszta "barátságból"  hívott ide, de ezen az estén félre teszem az előítéleteimet mindenkivel szemben, és jól fogom érezni magamat.

***

A fejem kavarog. Nem tudom hányadik pohár sörön, és pálinkán vagyok túl, de eléggé borzasztóan festhetek. Valakinek a kanapéján ülök, de nem tudom kién. Keveredik a múlt, jelen, s jövő is. Körülöttem táncoló emberek, Matthew viszont felszívódott. Utoljára talán  egy órája láthattam, de ebben sem vagyok biztos.
- Szia - hallottam meg magam mellett egy lányos hangot. Óvatosan felé billentettem a fejemet, hogy megbizonyosodjak róla, hogy hozzám beszél-e egyáltalán. Amikor körülnéztem, észleltem, hogy köreinkben nincs más, így több, mint valószínű hozzám beszél a lány. Várjunk csak.. Jól fogom fel a helyzetet? Hozzám szólt egy lány? De mégis mit akar tőlem?
- Öhm, hello - üdvözöltem. Habár teljesen össze vagyok zavarodva, és forog velem a világ, megöl a kíváncsiság, hogy mit akarhat tőlem egy nő nemű lény.
- Jessie vagyok - nyújtotta felém kezét. - És te?
- Ő, én Jawadd vagyok - nyögtem ki második nevemet, mert nem igazán volt ínyemre, hogy közöljem ezzel a csajjal a rendeset.
- Szóval Jawadd, hány éves vagy?
- Őő, tizenöt - hazudtam. Nem, nem fogom kiadni magamat neki. Bármennyire is részeg vagyok, egy cseppnyi józanság mégis van bennem. 
- Az jó, én tizennégy - felelte csicseregve. - Mondd csak édes, nem szeretnél feljönni velem az emeletre? Felfedezhetnénk pár új dolgot.. - rámenős csaj az tuti.
Hm, nem is rossz ötlet. Kicsit oldalra döntöttem a fejemet, s úgy vigyorogtam, mint egy fogyatékos.
- Felőlem - válaszoltam váll rántva. 
- Remek - csillantak fel Jessie szemei, majd megragadta a kezemet, s húzni kezdett az emelet felé. 

2013. június 16., vasárnap

10. Itt az idő !

Sziasztok! Végre eljutottam odáig, hogy hozzam az új részt. Igazából már régebben akartam hozni, de pénteken ballagás volt, szombaton ünnepi ebéd. Hú, összecsaptam a felhők a fejem felett, de most it vagyok üdén, és frissen. Köszönöm szépen az előző fejezethez érkezett komikat, és a díjakat is!  Sok szeretettel küldöm nektek ezt a fejezetet. Ó, ígérem a következő izgalmas lesz. Remélem szerettitek a rossz fiús Zaynee-t is.:) ~ Többet nem árulok el, hahahahahaha..
Jó olvasást! Komizni!



ZAYN MALIK
/2010.05.24. péntek/

*~*~*


  Szobám ajtaját résnyire nyitottam, s kikukucskáltam a résen. Liam még sehol. Miért nincs még itt? Már elmúlt este fél tíz, itt kéne lennie. A próbának már rég vége van, szóval nem értem Liam merre kószál, hiszen Ő sosem késik. 
Alig pislogtam kettőt az ajtómat belökték, s Liam alakja jelent meg előttem. Felnéztem rá a földről, ahova egy pillanat leforgása alatt kerültem Liam által.
- Te mit csinálsz ott lent? - húzta fel a szemöldökét, s úgy vizslatta arcomat.
- Hát.. - kezdtem bele - Tudod elsodortál az ajtómmal - közöltem, majd elhúztam a számat.
- Jaj, ne haragudj - nyújtotta felém a kezét. Kétszer meggondoltam, hogy elfogadjam-e segítségét, vagy sem, de végül arra jutottam, hogy miért ne?! Maximum visszalök, bár Liam nem olyan, hogy ok nélkül bántson. Egy mély sóhaj kíséretében felé nyújtottam kezemet, Ő pedig felsegített a földről.
- A terv a következő.. - Liam meg sem várta, míg megköszönöm segítségét, rögtön a lényegre tért.- Anya, és apa is a nappaliban vannak, szóval én most lemegyek, és leülök...
- De Liam ... - vágtam szavába, mire nagy levegőt vett, s sürgető pillantásokkal illetett. - Hát, hogy ugye a többiek nincsenek lent? Mert akkor..
- A többiek nincsenek is itthon, elmentek bulizni Conorral valahova. Nekem sikerült kihúznom magamat a buli alól, úgyhogy szedd a lábadat.
- De nem is mondtad végig a tervet.
- Fú, Zayn - mérgelődött, majd ismét hadarni kezdett, rettentően figyelnem kellett, hogy megértsem minden szavát. - Ugyebár lemegyek, odaülök hozzájuk, te jössz, és közlöd, hogy el kell mondanod valamit. Elmondod, én felajánlom, és innentől tudod. Lent várlak! - intett, s el is robogott. Ó, ez a gyorsaság.. Követni alig bírom. 
Összeszedtem minden bátorságomat, s kiléptem az ajtómon. Megfontolt léptekkel haladtam le a nappali felé. Amikor lábam a lépcsőre ért, az recsegéssel jelezte, hogy valaki közeledik. Próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot, de az csak egyre nagyobb lett. Tenyereimet összedörzsöltem. Úgy érzem magam, mint aki éppen a kivégzésére igyekszik. 
Ugyan Zayn! - dorgált egy hang belülről. - Legyél már férfi!
De mégis, hogy legyek férfi? Még gyerek vagyok.. 
Rendben, itt az idő - gondoltam, amikor leléptem az utolsó lépcsőfokról, és beléptem a nappaliba. Anya, és apa egymás mellett ültek a kanapén, s valami kaland filmet néztek a tévében. Ja, szokásos esti program a sok munka után. Ahelyett, hogy velünk foglalkoznának, Ők itt ülnek. Fogadok, azt sem tudják merre vannak a többiek. 
Megráztam a fejemet, hogy kicsit kitisztuljon a sok bugyuta gondolattól, majd leültem az egyik szabad fotelba. Liam fél szemmel rám nézett, s egy kósza pillanatban rám kacsintott, utána apuékra nézett.
- Zayn? Rég láttunk errefelé - szólított meg anyu. Minő meglepetés, észrevett.
- Azaz igazság, hogy valamit el kéne mondanom - motyogtam az orrom alatt, majd Liamre pillantottam, aztán vissza apáékra.
- Hallgatunk - fordultak felém mind a ketten, apu még a hangot is levette a tévéről. Liam szeme rám villant, s bíztatóan bólintott egy aprót. Anyu szemöldöke az égbe szökkent, s úgy figyelt tovább. Apun is látszott, hogy várja a mondandómat, de nem volt annyira lelkes, mint anyu. Anyut sokkal jobban érdekelte mindig is mi van velem, mint aput.
- Hát, öhm  - dadogtam izgalmamban. Nem könnyű előre megítélni mit fognak szólni a dohányzáshoz.
- Mondjad már kisfiam, lemaradok a filmről -  siettetett apa. Hogyne, nem ennyire könnyű ezt kimondani, neki sem lenne könnyebb hasonló helyzetben, azonban Ő nem kerülhet hasonló helyzetbe már, hiszen felnőtt ember.
- Az van, hogy az utóbbi évben elkezdtem cigizni - dőltem hátra a fotelben a tüdőmben tartott levegőt kifújva.
- Micsoda? - pattant fel anyu. - Normális vagy kicsikém? - Jól hallottam? Kicsikémet mondott? - Jézus Isten! Magasságos!  - kezdett fel, s alá járkálni a helyiségben. Amikor rám emelte tekintetét szín tiszta aggodalmat véltem felfedezni benne.  Egy percre megtorpant, majd rám nézett, ezt követően újra ment pár kört, majd ismét rám nézett. Ezer, meg ezer érzelem futott át az arcán, a megbánástól, és a szomorúságtól az idegességig, s a nyugtalanságig.
- Van nálad? - tett fel egy egyszerű kérdést apu. Fejemet felé döntöttem, majd bólintottam.
- Van, de nem fogom odaadni - rántottam vállat.
- És mégis honnan szerezted? Kiskorúaknak nem adják ki egy boltban sem. Csak nem loptad? - vádaskodott apa. Anyu csendben leült a kanapé karfájára, s engem kezdett figyelni. 
- Dehogy loptam.
- Akkor honnan van? - emelte meg hangját apa, majd hirtelen Liam felé fordult. Liam megszeppenve hőkölt hátra. - Liam! - rivallt rá.
- Én? - mutatott maga felé bátyám, majd megrázta a fejét.
- Igen te. Vagy Harry? Biztos Harry volt!
- Valószínű - nevettem el magamat. Azért nem gondoltam volna, hogy pont Haroldra fognak tippelni, amikor szemmel láthatóan utál engem.
 - Liam te voltál. Ha nem te lettél volna, akkor most nem lennél itt.
- Hagyjad, drágám! - tette anyu apa vállára a kezét. - Ne fordulj Liam ellen, korán sem biztos, hogy Ő volt. Alaptalanul ne vádoljunk senkit. Nincs bizonyítékod, így ennek nincs értelme, s mint látom Zayn nem igazán fog többet mondani.  - Csak szeretné, hogy többet mondjak ennél. Liamet biztosan nem fogom bajba keverni.
Egy huncut mosolyra húztam a számat, s Liamre vándorolt tekintetem, azután vissza apuékra.
- Mondd, édesem. Most mit csináljak veled? - Édesem? Mióta becézget engem, édesemnek? Kezdem félteni,
- Nem tudom.
- Hmm, én szobafogságra ítélném, és elvenném mindenét.
- Nem! - rázta meg a fejét anyu. - Magától vallotta be, ezt vedd figyelembe.
- Nekem lenne egy ötletem - emelte a magasba a kezét Liam. Anyu, és apu felé fordultak.
- Hallgatunk, kincsem.
Liam megforgatta barna szemeit, majd beszélni kezdett:
- Majd én vigyázok rá. Ha szükséges, elviszem iskolába, ő, minden hová magammal hurcolom, és felügyelem, hogy ne nyúljon többé cigihez. 
- Megtennéd? - tátotta el anyu a száját.
- Meg - nyögte ki Liam, majd kényelmesen hátradőlt a fotelben.
- Megpróbálhatjuk, de van egy sanda gyanúm, hogy ti együtt mesterkedtek valamiben. Figyelve vagytok - mutatott ránk apu. - És most Te - pillant rám . - Tűnés a szobádba, és ne is lássalak holnapig. 
Somolyogva álltam fel eddigi helyemről, és indultam vissza az emeletre. 
Eszembe ötlött a gondolat, miszerint Harold meg fog őrülni, amikor megtudja, hogy ott leszek a próbáikon. Még jobban fog utálni, és olyan csúnyán fog rám ránézni, mintha egy fertőző vírus lennék. De élvezni fogom minden egyes pillanatát, ugyanis tudom, hogy semmit sem tehet ez ellen.  
 Beléptem a szobámba, majd beletúrtam hajamba, s megrántottam a vállamat. Elmentem zuhanyozni, illetve elvégeztem szokásos esti teendőimet. Felvettem egyik pólómat, és egy bokszert, ezt követően pedig bebújtam a kényelmes, puha ágyamba. Szemeimet lecsuktam, s vártam, hogy elnyomjon az álom.

***

Kopogtatnak. Valami koccan újra, és újra. Valaki suttogja a nevemet. Mi történik?  Ki mer felriasztani édes álmomból? Kómás hangon, valami érthetetlent morogtam, majd kikeltem az ágyból, s a bántó zaj irányába indultam. Az ablakomnál kötöttem ki. Valaki újra a nevemet ismételgette, mint valami árny a sötétben. Kitártam az ablakot, és kihajoltam rajta, ám amikor megláttam az ablakom alatt álló személyt, szinte kibukfenceztem az ablakon. Ő meg mit keres itt az éjszaka közepén?

2013. június 9., vasárnap

09.Ezt a csatát én nyertem!

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm a díjakat, és a sok kedves megjegyzést! 50 rendszeres 9 fejezet után?! WOW! Köszönöm szépen! Ide is kérek szépen megjegyzéseket! Pipálgatni ér! :) 
Jó olvasást!



ZAYN MALIK


    "- Veled meg mi történt? - tátotta Liam a száját, s közben arcomat szuggerálta."
   - Biztos akarod tudni? - igazítottam meg a mirelit borsót az arcomnál. Hideg volt, bántotta a bőrömet hőmérséklete. Elemeltem egy pillanatra fejemtől, majd kezemmel kezdtem tapogatni a fájó pontot, ezután visszahelyeztem rá a borsót.
- Persze.
- Hát, azaz igazság, hogy van egy srác, aki folyton, vagyis.. - dadogtam, mint egy fogyatékos. - Szóval egy srác, mondhatni piszkál, és ma összeverekedtem vele.
- De hülye vagy - forgatta meg a szemét, majd figyelmét újra a laptopjának szentelte. 
Sóhajtva álltam fel a székemről, s indultam kifelé a konyhából.  Jobban teszem, ha elvonulok, mielőtt még hazaérnek a többiek, és megtalálnak. Ma semmi kedvem a modorukhoz, illetve a nyers kritikájukhoz.
Kitártam szobám ajtaját, majd beléptem, hűsítőmet az éjjeliszekrényemre dobtam, de amikor leesett, hogy a polc nedves lesz tőle, akkor bevittem a fürdőmbe, és a mosdóba helyeztem.  
Visszabattyogtam a kuckómba, majd kihúztam a fiókomat, ahol a cigim volt, ezután kihúztam a dobozból egy szálat. Az ablakomhoz vánszorogtam, majd kitártam, s a párkányra ültem. Meggyújtottam a cigim végét, és  számhoz emelve beleszippantottam. A tájat kezdtem vizslatni,  az égig érő hegyeket, és a toronymagas fákat. 
Épp, hogy elvesztem gondolataimban egy hang szólított vissza a jelenbe, kis híján szívroham végzett velem. Lefordultam a párkányról, s a szobába estem.  Szaporán felpattantam, s kikukucskáltam a szabadba.
- Mi a fenét művelsz? Be foglak köpni. Amúgy meg honnan szedted? - hallottam Harry erélyes, utálkozó hangját.
- Nem tartozik rád.
- Kerülj csak a szemem elé. Úgy elverlek, hogy talpra nem állsz többet.
- Sok sikert! - kiabáltam vissza neki, majd megráztam a fejemet. Jézus! Miért nem tud ez a saját életével foglalkozni? Ennyire szar az övé, hogy az enyémmel kell ? Azt csinálok amit akarok! Ha dohányozni szeretnék, akkor azt fogok. Mély levegőt vettem, majd kezemben tartott cigit elnyomtam, s a csikket kidobtam az ablakon. Valószínűleg be fog köpni anyáéknak. De nem köphet be! Elkerülhetetlen beszélgetésnek nézek elébe Harolddal. Maximum megver. Egy lila folt ide vagy oda. Így van már rajtam elég Matthewtól, még pár mit számít?!
Nagyokat nyelve hagytam el a szobámat. A torkomban a gombóc hatalmasra nőtt. Féltem Harrytől, most talán a legjobban. Nem a fenyegetésétől, dehogy, hanem attól, hogy elárul anyának, és meghíúsul a Liammel kitalált terv. 
Harry keresésére indultam. Előbb még az udvaron volt, így most sem lehet messze. Hú, sosem gondoltam volna, hogy eljön az a perc, hogy én beszélni fogok Harryvel. Jobban mondva rohangálok utána, hogy beszélgethessek vele. 
Elmélyülten sétáltam lefelé a lépcsőn, amikor véletlenül neki ütköztem valakinek. Óvatosan hátráltam egy lépést. Harold felhúzott szemöldökkel vizslatott, s várt valamire.
- Ühm, ne haragudj - motyogtam el egy gyors bocsánatkérést. Harry csak mormolt valamit az orra alatt, majd kikerült. Furcsa, nem lökött le a lépcsőn, és nem is tett megjegyzést. Mi van vele? 
Csináltam egy száznyolcvan fokos fordulatot, s pillantásommal még pont elkaptam Harryt, ki éppen akkor lépett fel az utolsó lépcsőfokra.
- Harry! Várj - szóltam utána. Harold megállt, majd ráérősen a hangon irányába fordult. Arca meglepettséget tükrözött, szeme szikrákat szórt. 
- Mit akarsz?
- Beszélhetnénk? - érdeklődtem eléggé csendes hangon, ugyanis nem igazán voltam benne biztos, hogy hajlandó velem tárgyalni.
- Mi van? Te beszélni akarsz velem? Jaj, na hagyj békén! - fordított nekem hátat, majd elindult a szobája felé. Ó, Harry, azt hiszed ennyire könnyen lerázhatsz? Akkor eléggé rosszul hiszed! 
Felszaladtam a lépcsőn, s megragadtam Harry vállát.
- Azonnal vedd le a mocskos kezed rólam - morogta vészjóslóan.
- De, akkor hadd mondjam el, amit akarok - fontam keresztbe mellkasomon kezemet, s vártam, hogy rám nézzen. Harry idegesen pördült egyet, s tekintetünk találkozott. Szemében pokoli harag tombolt. Jó, utálj, de azért ne ilyen nyilvánosan - fortyogtam magamban. 
- Gyorsan, mert sietek - vetette oda nekem a szavakat.
- Ne mondd el anyuéknak, amit láttál az ablakban - próbáltam minél kedvesebben, és magabiztosabban ránézni.
 - Ugyan miért ne? Mi hasznom lenne belőle, ha nem mondanám el? Ha elmondom neked csak rossz lesz, büntetést kapsz. Én meg nevethetek rajtad - magyarázta könnyedén.
- Kérlek - vetettem be utolsó lehetőségemet. - Akkor csak testvériségből. 
- Testvériség? Legszívesebben letagadnám a nevemet miattad.
- Tudom, de jelenleg leszarom. Annyit kérek, hogy ne mondd, mert én akarom elmondani. 
- Szóval el fogod mondani?
- El hát.
- Jó, rendben, a hét végéig kapsz haladékot, hogy magadtól beszámolj róla, utána anyuci, és apuci mindent megtud rólad Zaynee - mosolygott rám gúnyosan, majd sarkon fordult, s berobogott a szobájába. Egy győztes vigyor jelent meg az arcomon, mert ezt a csatát én nyertem, és még a képemen lévő sérülésre sem szólt be. Talán mégis van benne egy kis emberség.
Somolyogva bújtam vissza barlangomba.Elfeküdtem az ágyamon, s kezemet a tarkóm alatt pihentettem. Levakarhatatlan vigyor ült a képemen. Már biztos vagyok benne, hogy határozottan várom a péntek estét!

2013. június 8., szombat

Blogverseny!

Sziasztok!
Húúú, a blog első blogversenyes nyereménye ez. Rettentően boldog vagyok!

Amúgy imádom az olvasóimat<333!!

2013. június 5., szerda

08. Miért jó ez neked, Zayn?

Sziasztok! Ismét itt a friss fejezet, ami remélem, hogy nagyon fog tetszeni mindenkinek! Köszönöm a 10 megjegyzést, nagyon aranyosak vagytok! Köszönöm a díjakat is, amiket kapok! Ide is várok komikat, mert mindenki véleménye számít! Köszönöm a figyelmet!
Jó olvasást!

ZAYN MALIK

/2010.05.21.kedd/
   A tanár úr vészjóslóan méregetett, miközben apámmal társalgott. Érzem, hogy ennek nem lesz jó a végkimenetele. Szokásomhoz híven én húzom a rövidebbet. Mr. Brush még egyszer rám pillantott, majd letette a telefont, s megköszörülte a torkát.
- Uraim, amint megérkeznek a szüleik, lesz egy kisebb beszélgetésünk. Utána távozhatnak - közölte nyugodt hangon.
Remek! Büntetést fogok kapni, pusztán azért, mert egyszer az életben visszavágtam egy utálómnak. Ez az én formám. Ügyes vagy Zayn. Így is "fel fogom adni magamat" pénteken, Liam ötletéhez híven, s ha anyáék ezért is kibuknak, nekem annyi. Nem mintha, alap esetben nem szarnának le, de ha az iskolában van valami, azért mindig kapok. Ez egy hónap híján, nyolc év tapasztalata.
Egy mély sóhaj kíséretében ránéztem a falon lévő órára, majd kezeimet összekulcsoltam, s az ölembe ejtettem őket. Lejjebb csúsztam a fotelben, s vártam, hogy bekövetkezzen a szülői igazságszolgáltatás. Talán egy negyed óra telhetett el, amikor valaki kopogtatott az ajtón, majd kitárta. Feltételezem Matthew édesanyja léphetett be rajta, ugyanis az én apám, nem a pontosságáról híres, s nincs szőke derékig érő haja. 
Mikor ránézett fiára kezeit szájához kapta, s Matthewhoz sietett. Megragadta állát, s felemelte a fejét. Arca minden egyes centiméterét végigpásztázta, majd végigsimított rajta. 
- Kisfiam, hát mi történt az arcoddal ! - aggodalmaskodott, majd fél szemmel rám sandított, s lenézően végigmért. Kösz, nagyon kösz - morogtam magamban. - Nézz rám te is úgy, mintha tetves lennék. 
- Khm.. - hívta fel magára a figyelmet Mr. Brush, mire Matthew anyja felé fordult, majd közelebb lépett az asztalhoz. 
- Jó napot igazgató úr! Matthew anyukája vagyok. Mi történt?
- Nos, véleményem szerint várjuk meg Mr. Malik édesapját is ezzel a beszélgetéssel - jelentette ki, majd hátradőlt karosszékében. Megint ez a "Mr.Malikozás", szétcincálja az idegeimet eme megszólítással. Van nekem rendes nevem is, miért nem képes azon szólítani?! - Addig is Mrs. Cook foglaljon helyet.
Mrs. Cook egyenesen Matthew mellé ült a kanapéra, s megfogta a kezét. Szereti a fiát, minden egyes mozdulata ezt sugallja. Bármit megtenne érte, még ölni is képes lenne, ha a gyerekéről van szó. Amolyan minta anyának látszik. Pont olyannak, ki elkényezteti a gyerekét, s mindent meg ad neki, még azt is, amire életében nem lesz szüksége. Felsóhajtottam, amikor eszembe jutott, hogy engem sosem szeretett senki ennyire, s valószínűleg nem is fog már. Életem végéig egy kiközösített, lenézett ember maradok.
Gondolatmenetemet egy hangos kopogtatás zavarta meg, majd belépett édesapám a terembe. Feszült csönd következett. Még rá nézni is alig mertem. Apa idegesen rám pillantott, mire szemeimet lesütöttem.
- Jó napot! - üdvözölte a jelen lévőket.
- Szép napot uram! Kérem foglaljanak helyet itt - mutatott Mr. Brush az asztalával szemben elhelyezkedő két székre. Apa, s Mrs. Cook leültek. Mr Brush felvázolta számukra a történteket újra. Természetesen - számomra -  eléggé fontos részleteket kihagyott a meséből. Mihelyt az igazgató befejezte beszédét apám hátranézett, s megrázta a fejét. Láttam a szemében, hogy mérges, rettentően mérges, és ideges rám. Legszívesebben agyon ütne, ha tehetné. Megforgattam a szememet, s vártam, hogy valaki megszólaljon.
- Zayn majdnem megölte a kisfiamat, ez súlyos következményeket von maga után - csattant fel Mrs.Cook, mire szemeim kikerekedtek, s úgy pislogtam, mint akinek a szemébe ment valami. 
- Azért az ön fia sem volt rest, hölgyem. Legalábbis a kisfiam arcán lévő sérülés azt mutatja - szállt vele vitába apa, s külön kihangsúlyozta a "kisfiam" szót. 
- Ugyan már! Matthew csak védekezett! 
- Micsoda?! - pattantam fel, mint kinek fenekébe tűt szúrtak. - Külön kikérem magamnak! Matthew ütött először! 
- Azt is mondd el te, mit csináltál - dörmögte Matthew az orra alatt.
- Pf, ahhoz képest, amit te műveltél velem az elmúlt nyolc évben, ez a kis esés semmi volt. Megaláztál, kivetettél - ordítottam a képébe. Matthew tátott szájjal figyelte düh kitörésemet. Szólásra nyitotta a száját, azonban hang nem jött ki a torkán. 
- Zayn, kérlek ülj vissza a helyedre. Majd a szüleitekkel megbeszéljük! Még egy szót meghallok, mind a ketten igazgatóiban részesültök! - csitította kitörő konfliktusunkat Mr.Brush. Beszívtam a levegőt, majd hangosan kifújtam, s levágtam magamat a fotelbe. Hú, hát rendesen felment a pumpa bennem! Menten megörülök.
- Akkor mi lesz a fiúkkal? - kérdezett rá a lényegre apa, mire fejemet felkaptam, Mr.Brush mondandójára vártam.
- Rendes esetben, egy komoly verekedést azzal szoktam jutalmazni, hogy az illetőt, jelen esetben illetőket felfüggesztem, de tekintettel arra, hogy senki nem került kórházba, s mindjárt itt az év vége, nem dobok ki senkit, azonban még egy hasonló eset, és a gyerekek repülnek - fejtette ki Mr.Brush a dolgokat. Hála a jó égnek! Így talán apa nem is lesz annyira mérges, s nem belez ki.
- Rendben, nagyon köszönjük - bólogatott Mrs. Cook, majd kezet rázott az igazgatóval, s felállt. - Akkor mi távoznánk is. Matthew gyere - ragadta meg fia kezét, s szinte kirángatta a teremből.
- Úgy vélem, ideje nekünk is menni - állt fel apu a székből, majd kezet rázott Mr.Brush-val, s kezével intett, hogy menjek ki. Futólépésben hagytam el a termet, még köszönni sem maradt időm.
Apám követett ki az irodából, de amikor kiértünk az udvarra megálltam, , s kérdően ránéztem.
- Most mit csinálsz? Indulj a kocsiba! Hazamegyünk! - lökte meg karomat, mire csak megráztam a fejemet, s beültem a gépjárműbe, miután kinyitotta az autót. Elkaptam a biztonsági övet, s becsatoltam magamat. Apa is beült, majd indított.
- Miért jó ez neked, Zayn? - szólalt meg pár perc csend után.
 -Mégis micsoda? Én semmit nem csináltam. Ha nem tudnád Matthew piszkál mindig. Egy ideig tűrtem, de ma betelt a pohár.
- Elmesélnéd részletesen mi is történt?
- Persze - sóhajtottam. - Reggel későn keltem fel, így késve értem be a suliba, az irodalom tanárom nem szólt semmit, csak egy velős megjegyzést tett arra, hogy elkéstem. Nem foglalkoztam vele, leültem a helyemre, s csöndben voltam egész órán. Eljött a szünet. Matthew odajött hozzám, s felült a padomra.  A cuccaimat ismét lelökte mint minden nap, persze ezt kísérte pár megjegyzés is. Ugyebár a padomon ült, én pedig gondoltam egyet, s lelöktem. Lerepült a padról, s székek közé esett amik a padom előtt voltak. Megnéztem, hogy jól van-e, de Ő nekem támadt, s így lett verekedés. De nem hagytam magamat, mert ha megütnek automatikusan visszaütök. 
- Soha többé nem akarok ilyet! - küldött felém apa egy gyilkos pillantást, mire csak vállat rántottam, s az ablak felé fordultam. - Ha hazaértünk bemész a házba, és beborogatod az arcodat. Rettentően csúnya, fel van dagadva.
- Jó - feleltem szinte suttogva. Az út további része csöndben telt. Apu kitett otthon, Ő pedig ment vissza a munka helyére. 
Becsoszogtam a házba, s egyenesen a konyhába vettem az irányt. Legnagyobb meglepetésemre a konyhában Liammel találtam szembe magamat, ki az asztalnál nyomkodta a laptopját. A mélyhűtőből kivettem egy zacskó borsót, s az arcomhoz szorítottam. Ezután leroskadtam egy székre, mint kiben már nincs élet, s egy hosszú sóhaj hagyta el a számat.
- Veled meg mi történt? - tátotta Liam a száját, s közben arcomat szuggerálta.