2013. augusztus 14., szerda

Gondolatok, illetve köszönetnyílvánítás

Sziasztok!

Hihetetlen számomra, hogy elérkeztünk ide... Egy újabb blogomat befejeztem, és szörnyű az üresség, amit érzek. Talán ez volt az a blog számomra, mely meghatározta ezt az évemet. Fogalmam sincs miért, de annyira belopta magát a szívembe, hogy az elmondhatatlan. Tegnap egy fél órán keresztül sirattam. Az epilógus második felét szinte zokogva írtam.
De ugorjunk csak a történet legelejére, oda, ahonnan minden elkezdődött.
Maga a sztori akkor pattant ki a fejemből, mikor ültem a konyhában, és vártam, hogy kivehessem a mikróból a vacsorámat. Úgy gondoltam, miért ne tehetném testvérekké kedvenc énekes pacsirtáimat?
Tudni illik nekem eléggé borús viszonyom van a húgaimmal. Nem, nem szadizom őket, ne értsétek félre, meg semmi utálat, csak rengeteget veszekszünk. Nos, innen jött az "utáljuk ki a legkisebbet" ötlet. Testemben a lelked blogom végeztével azonnal belekezdtem ebbe, hiszen annyira ütős, és kreatívnak hittem, hogy el voltam ájulva magamtól. Később rájöttem, hogy Testemben a lelked az igazán egyedi, és nem ez, de mégis pontosan az ALONE az a blog, mely örökre a kedvencem a sajátjaim közül. Miért? Mert egy velem egy korú fiúról szólt, ki egyedül van... Nekem örökre a szívem egyik kis csücskében lesz a saját magam által megformált kicsi Zaynee. Ezek után nekem már soha nem lesz a nagy felnőtt Zayn Malik, nekem örökre a kicsi Zayn marad.
Fú, annyira hatás alatt vagyok, még mindig, hogy szerintem elég értelmetlen lett az előző kis monológ, no de nem baj. Ilyen is kell...
Most ugranék a köszönetre, amivel leginkább NEKTEK olvasóknak tartozom! Annyira köszönök mindent! Végig mellettem álltatok, olvastatok, és nem hagytatok cserben. Ha kérdés volt válaszoltatok, ha valamire kértelek Titeket megcsináltátok. Nem is kívánhatnék nálatok jobb olvasókat <33
A blog befejeztével 122 olvasó gyűlt össze, és több, mint 36.000 oldalmegjelenítés, ami egy fantasztikus dolog. Túlszárnyaltuk Testemben a lelked nézettségét, emberek! 
Szeretnék mutatni egy kis statisztikát.

Képre kattintva meg lehet tekinteni nagyobba is.
Szerintem ez fantasztikus. Teljesen meg vagyok elégedve az oldalmegjelenítések számával, és a közönséggel is.  Csodálatosak vagytok!
Tartozom egy hatalmas köszönömmel Natalie-nak, amiért kihúzott a szarból tegnap, meg átnézte a részeket párszor. Tartozom egy köszönömmel Zitának, hogy mindig türelmesen végighallgatta a hisztijeimet, és szerencsétlenkedéseimet a fejezetekkel kapcsolatban. Meg ugye a csoportomnak is nagyon köszönöm mindent! Ha Ti nem lennétek, fogalmam sincs mi lenne velem!
És most...
Hivatalosan is kijelentem, az   ALONE   története véget ért.
○518 megjegyzés.
○+36000 oldalmegjelenítés.
○122 olvasó.
○25 fejezet + epilógus
Ennyi lettem volna!
Oh, majdnem elfelejtettem.
Új blogom: Perfect.[katt ide] Sokan kértétek.



Ölel titeket,
L.T.P.~

5 megjegyzés:

  1. Drága L.T.P.~!
    Nem nagyon tudok mit mondani, szerintem mindent leírtam az epilógushoz. De még egyszer szeretnék gratulálni. Kedvenceim közé tartozol. Biztos vagyok benne, hogy a Perfect-et is olvasni fogom. Irigy is lehetnék rád a sikereid miatt, de nem vagyok, mert te tehetséges vagy és megérdemled. Nem fogom soha megérteni, hogy tudsz röviden, kevés párbeszéddel eseménydús részt írni. Kívánok nekee rengeteg olvasót, szólj, ha megírtad az első könyvedet ;)
    Szeretettel: L*encii.~

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is nagyon jól írsz!:) Biztos vagyok benne hogy a Perfect-nek is ilyen sikere lesz;) És én is olvasom:DD És nekem is szólj majd hogy ha megirtad az első könyvedet :*♥

    VálaszTörlés
  3. Tudom ,hogy kicsit gyerekes vagy gáz..De ezzel a mondattal: "Hivatalosan is kijelentem ,hogy az ALONE történet véget ért." ,Annyira meghatottál ,hogy elkezdtem könnyezni..Nagyon jól írsz ez volt a kedvenc blogom és kár ,hogy vége..Köszönöm,hogy meg írtad ezt,hisz fantasztikus.Írj még sok ilyet<3 Puszi :)):*

    VálaszTörlés
  4. Ez most annyira sziven ütött a kedvenc blogom. miért? azt kérdeztem miért pont velem történik ez?Mostanában ha olvasok egy blogot mindig ehez hasonlítom és azok a blogok ehezképest olyan üresek...:'(

    VálaszTörlés
  5. ja és még annyi hogy örökké ez lesz a kedvenc blogom:) remélem a többi blogod is ilyen sikeres lessz:)

    VálaszTörlés