2013. június 29., szombat

14. London!

Sziasztok! Úgy gondolom, ez most amolyan átvezető, vagy cselekménybe bevezető fejezet lett. Remélem, azért tetszeni fog! Köszönöm a 70 feliratkozót, édesek vagytok. Megjegyzéseket is köszönöm! Kövessetek bloglovinon' ! Tudom, nem lett valami hosszú rész, de ne haragudjatok rám ezért (is).
Megjegyzéseket, véleményeket kommentárban várom!:)
Jó olvasást!


ZAYN MALIK

 
 - Liam! – döntöttem felé fejemet. Egy röpke pillanatra felém nézett, majd újra mereven az utat kezdte bámulni. – Figyelj, én bocsánatkéréssel tartozom.  – Még mindig nem szólt semmit, így folytattam. – Sajnálom, hogy kiabáltam, és azt is, hogy baromságokat vágtam a fejedhez. Egy idióta voltam. Meg tudsz nekem bocsátani?   - Kínos csend. Miért nem tud megszólalni? - Ja, és nem utállak, hogy utálnálak? Tényleg… Tudod, napok óta mardos a bűntudat, amiért olyanokat mondtam…
- Jó, nem haragszom – küldött felém egy barátságos mosolyt. Ennyire könnyen megbocsájtana? Persze, hát Ő Liam, mit is várok tőle? Vajból van a szíve. 
Mosolyogva fordultam az ablak felé, s kezdtem tanulmányozni a házakat, majd a mellettünk elsuhanó iskolát. Hé, hát nekem suli van! Hova visz ez? 
- Ő, Liam – hebegtem. – Megkérdezhetem, hogy hova tartunk? Csak mert előbb hagytuk el a sulit…
- Suli? Nem mész ma be, sőt holnap sem, és azután sem – Tessék? Miért nem mehetek iskolába? Nem mintha legnagyobb vágyam volna oda bemenni, de akkor is! Ki ír igazolást? Mégsem szeretnék nyolcadik év végén megbukni. 
 Ez sem százas. A saját bátyám fog elrabolni? 
- De, akkor hova…? – Még be sem fejeztem kérdésem, Liam már a szavamba vágott.
- Ha jól emlékszem, én vagyok a bébi csőszöd, így azt csinálod, amit mondok, és úgy cselekedsz, ahogy fütyülök.
- Nem leszek a csicskád – fintorogtam. Biztos nem fogok úgy ugrálni, ahogy Ő kéri.
Liam felhúzott szemöldökkel pillantott felém, majd megrázta a fejét.
- Nem azt akarom, hogy a csicskám legyél, mellesleg csak vicceltem. Gondoltam kimentelek a mindennapok szenvedésétől, ugyanis a fülembe jutott a hír, miszerint a barátocskád, az a Martin, vagy Mike, gúnyt szeretne űzni belőled az egész iskola előtt, és ugyebár a szüleink rám bíztak, hogy lépten, nyomon kövesselek, hát itt vagyok – magyarázta a helyzetet. Igazán rendes tőle, nem hittem volna, hogy azok után, amit mondtam neki, még képes testvéreként tekinteni rám, ám szerencsére tévedtem. Liam egy családcentrikus alkat.
- Ó, hát köszönöm – motyogtam zavartan. Nem vagyok hozzászokva az e fajta kedvességhez, vagyis… Ezt talán nem is kedvesség, hanem… Szeretet? Igen, szeretet.
Ez a számomra meglehetősen idegen szó, olyan lágyan cseng az ember fülében. Szeretet… Rájöttem, hogy megtaláltam azt a lényt ezen az átkozott földön, aki szeret engem, és elfogad.
Vigyorogva bambultam kifelé az ablakon, s közben gondolataimban újra meg újra lejátszódott a jelenet, amikor Liam közölte, hogy miatta vagyok még otthon. Hálás vagyok neki, ha Ő nem lenne, most nem ebben a BMW-ben autókáznék, hanem egy „fogdában” csücsülnék. 
- Még mindig érdekel az úti cél? – szakított ki bátyám elkalandozott gondolatmenetemből.
- Ez nem kérdés.
- London! – vágta rá habozás nélkül. Hogy mi?  Őszintén remélem, hogy ez most csak egy rossz vicc. 
- Komoly?  - pásztáztam kidülledt szemekkel Liam arcát. 
Biztosan csak ugrat, London, több mint három órára van innen, lehetetlen, hogy odatartunk.
- Halál komoly! – ért valaki a vállamhoz hátulról, ezzel halálra rémisztve engem. Úgy fordultam meg, mint akinek tűt szúrtak a fenekébe. Mi a fene?  Louis? Louis hogy kerül ide? Te jó ég! Louis hozzám ért, és nem fájdult meg semmim. Ritka pillanatok egyike, silány kis életemben. 
- Ő meg mit keres itt? – mértem végig a hátsó ülésen terpeszkedő legidősebb testvéremet.
- Ezt én is kérdezhetném – kacsintott szenvtelenül, majd kényelmesen hátradőlt ülésén. Hú, ennek mekkora képe van, hogy fért be egyáltalán a kocsiba?
- Ne essetek egymásnak, mert akkor valószínűleg fának megyek, és mind megdöglünk – Liam nyers hangnemben csapott szét közöttünk. Igaza van, nem most kéne összekapni. Egy másodperc elejéig lehunytam a szememet, majd mély levegőt véve előre fordultam, s tekintetemet a mellettünk vészesen elrohanó fákra emeltem.
- Ő, én nem akarok beleszólni, de nem szeretné valaki pontosan körülírni mi fog történni az elkövetkezendő órákban?
- Nevezném inkább elkövetkezendő napoknak – szólalt fel ismét Louis.
- Micsoda? – Idegesítő, hogy egyedül én nézek értetlenül a dolgok elé. 
- A csoda az én vagyok - nevetett fel halkan Louis. Liam rá sem hederített, beszélni kezdett;
- Három teljes nap Londonban! – kezdte. – Vedd ezt egy nyaralásnak. Egy szállodába megyünk, és ott leszünk három napig, azaz két éjszakát. A második nap jönnek utánunk a többiek is, majd amikor megérkeztek elmegyünk kicsit körülnézni a városban. Feltérképezzük az x-factor stúdióját is, ugyanis a jelentkezést le kell még adnunk. 
- Akkor engem minek hoztatok?
- Mert Liam a felügyelőd, de ezt mintha már Leeyum elmondta volna, bár lehet, hogy az öregség miatt rosszul fog a memóriám.
- Értem – motyogtam, majd újra hátrapillantottam Louisra, aki nagyban pötyögött a telefonján.
- Harry azt írja, hogy lehet, még ma megérkeznek – olvasta fel a képernyőn írtakat. Úristen! Arról nem volt szó, hogy Harold is jön. 
Összehúztam szemöldökömet, s úgy meredtem kifelé az ablakon. Tanulmányoztam a fenyők égbe nyúló lombjait, ahogy a nap kecsesen megvilágítja őket, s beárnyékolják, a hozzájuk képest apró házak kertjeit.  

31 megjegyzés:

  1. Drága Lizi!

    Megint remek részt írtál és megint csak elvesztem olvasás közben s csak arra eszméltem fel, hogy "már vége is? :(" Szóval én már izgatottan várom, hogy mi fog ebből kisülni.

    Ölel:Betti xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Betti!
      Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :)
      xx
      Lizi

      Törlés
  2. Elképesztő, hogy mennyire jó -ez már több mint "jó"- részeket írsz. Nagyon várom a következő részt, kíváncsi vagyok a folytatásra! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edi!
      Aranyos vagy, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  3. Nagyon imádoooom.
    És nem tudok újat mondani, csak azt, hogy ez a rész is nagyoo jóó lett! <3
    Kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban. Halvány elképzelésem van, hogy esetleg majd Zayn is velük énekel, de hogy előtte hogy lesz passz. Rád bízom.
    Ügyess vagy ;)
    Vároom a köviit ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Folytatásról nem mondok semmit, ugyanis az a jövő zenéje;) :D
      Ölel,
      Lizi

      Törlés
  4. nagyon jó várom a folytatást!!!!
    ügyi vagy!:)

    VálaszTörlés
  5. Iszonyat jó!:') Amikor elkezdtem olvasni ezt a blogot azzal a szándékkal h unalom űzőnek pont jó lesz nem is tudom hogy azt hogy gondolhattam... Hisz egyszerüen fenomenálisan írsz élvezet olvasni! A kedvenc blogjaim közé tartozik :)

    Ölel és Puszil:Hajni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Rettentően aranyos vagy, örülök, hogy a kedvenc blogjaid közé sorolod.
      Ölel,
      Lizi

      Törlés
  6. Nagyon jó :) Sok sikert továbbra is :)

    VálaszTörlés
  7. Ha az ember ilyen blogot olvas, nem tudja abbahagyni. Miért? Mert az író zseniálisan kitalálta a történetet.:) Csak így tovább Lizi! Nagyon ügyes vagy!:) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nao!
      Köszönöm szépen, nagyon nagyon aranyos vagy! :)

      Törlés
  8. *o* OMFG :$ Ez hihetetlen, nagyon siess, már tűkön ülve várom <3

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Üdv L.T.P.~!
    Megagigahiperszuperüberkirályságos rész lett! ; )) Csak így tovább! :)
    Olvastam a Little Horan-t és a Little Diamond-od is és a többi blogodat is.:) Mind csodálatosan van megírva ahogyan ez is. : ))Nagyon egyedi a történet,ilyennel még soha nem találkoztam.Szegény Zayn! Úgy sajnálom! :"((

    Kriszti xx

    Ui.: christywith1d.blogspot.hu Bekukkantanál?? :DD Esetleg csere? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, aranyos vagy:) Örülök, hogy olvastad a régebbi blogjaimat is!:) ÉS még egyszer köszönöm!:)
      Ölel,
      Lizi

      Törlés
  11. Helló:) Nagyon jó lett,siess a kövivel *-* várom az x-faktoros szereplést ;D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Köszönöm szépen:) Azt még várhatod egy ideig;) :D
      Puszi,
      LTP

      Törlés
  12. Szia :)
    Nagyon jó rész lett. :P
    Remélem most már kibékülnek Harryvel. :D
    puszi: Petra♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen:) Majd meglátjuk;) :D
      Ölel,
      Lizi

      Törlés
  13. Meglepiii:)
    Itt: http://shesnotafraidyeah.blogspot.hu/2013/07/harmadik-dijam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, édes vagy, hogy rám is gondoltál:)

      Törlés
  14. Hát ez nagyon jó lett!:DD Imádom a blogod első perctől kezdve!:D Nagyon jól írsz. Minnél hamarabb hozd az új részt :*

    VálaszTörlés
  15. Ez valami eszméletlen jó volt,mikor jön a kövi? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett, és már dolgozom rajta, még a héten fent lesz! :)

      Törlés
  16. Wáoooo nagyon jól írsz
    Ó szegény Zayn!Sajnálom szegényt.
    Mikor lesz kövii ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Köszönöm szépen:)
      Szerintem ma felteszem:)

      Törlés