2013. június 9., vasárnap

09.Ezt a csatát én nyertem!

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm a díjakat, és a sok kedves megjegyzést! 50 rendszeres 9 fejezet után?! WOW! Köszönöm szépen! Ide is kérek szépen megjegyzéseket! Pipálgatni ér! :) 
Jó olvasást!



ZAYN MALIK


    "- Veled meg mi történt? - tátotta Liam a száját, s közben arcomat szuggerálta."
   - Biztos akarod tudni? - igazítottam meg a mirelit borsót az arcomnál. Hideg volt, bántotta a bőrömet hőmérséklete. Elemeltem egy pillanatra fejemtől, majd kezemmel kezdtem tapogatni a fájó pontot, ezután visszahelyeztem rá a borsót.
- Persze.
- Hát, azaz igazság, hogy van egy srác, aki folyton, vagyis.. - dadogtam, mint egy fogyatékos. - Szóval egy srác, mondhatni piszkál, és ma összeverekedtem vele.
- De hülye vagy - forgatta meg a szemét, majd figyelmét újra a laptopjának szentelte. 
Sóhajtva álltam fel a székemről, s indultam kifelé a konyhából.  Jobban teszem, ha elvonulok, mielőtt még hazaérnek a többiek, és megtalálnak. Ma semmi kedvem a modorukhoz, illetve a nyers kritikájukhoz.
Kitártam szobám ajtaját, majd beléptem, hűsítőmet az éjjeliszekrényemre dobtam, de amikor leesett, hogy a polc nedves lesz tőle, akkor bevittem a fürdőmbe, és a mosdóba helyeztem.  
Visszabattyogtam a kuckómba, majd kihúztam a fiókomat, ahol a cigim volt, ezután kihúztam a dobozból egy szálat. Az ablakomhoz vánszorogtam, majd kitártam, s a párkányra ültem. Meggyújtottam a cigim végét, és  számhoz emelve beleszippantottam. A tájat kezdtem vizslatni,  az égig érő hegyeket, és a toronymagas fákat. 
Épp, hogy elvesztem gondolataimban egy hang szólított vissza a jelenbe, kis híján szívroham végzett velem. Lefordultam a párkányról, s a szobába estem.  Szaporán felpattantam, s kikukucskáltam a szabadba.
- Mi a fenét művelsz? Be foglak köpni. Amúgy meg honnan szedted? - hallottam Harry erélyes, utálkozó hangját.
- Nem tartozik rád.
- Kerülj csak a szemem elé. Úgy elverlek, hogy talpra nem állsz többet.
- Sok sikert! - kiabáltam vissza neki, majd megráztam a fejemet. Jézus! Miért nem tud ez a saját életével foglalkozni? Ennyire szar az övé, hogy az enyémmel kell ? Azt csinálok amit akarok! Ha dohányozni szeretnék, akkor azt fogok. Mély levegőt vettem, majd kezemben tartott cigit elnyomtam, s a csikket kidobtam az ablakon. Valószínűleg be fog köpni anyáéknak. De nem köphet be! Elkerülhetetlen beszélgetésnek nézek elébe Harolddal. Maximum megver. Egy lila folt ide vagy oda. Így van már rajtam elég Matthewtól, még pár mit számít?!
Nagyokat nyelve hagytam el a szobámat. A torkomban a gombóc hatalmasra nőtt. Féltem Harrytől, most talán a legjobban. Nem a fenyegetésétől, dehogy, hanem attól, hogy elárul anyának, és meghíúsul a Liammel kitalált terv. 
Harry keresésére indultam. Előbb még az udvaron volt, így most sem lehet messze. Hú, sosem gondoltam volna, hogy eljön az a perc, hogy én beszélni fogok Harryvel. Jobban mondva rohangálok utána, hogy beszélgethessek vele. 
Elmélyülten sétáltam lefelé a lépcsőn, amikor véletlenül neki ütköztem valakinek. Óvatosan hátráltam egy lépést. Harold felhúzott szemöldökkel vizslatott, s várt valamire.
- Ühm, ne haragudj - motyogtam el egy gyors bocsánatkérést. Harry csak mormolt valamit az orra alatt, majd kikerült. Furcsa, nem lökött le a lépcsőn, és nem is tett megjegyzést. Mi van vele? 
Csináltam egy száznyolcvan fokos fordulatot, s pillantásommal még pont elkaptam Harryt, ki éppen akkor lépett fel az utolsó lépcsőfokra.
- Harry! Várj - szóltam utána. Harold megállt, majd ráérősen a hangon irányába fordult. Arca meglepettséget tükrözött, szeme szikrákat szórt. 
- Mit akarsz?
- Beszélhetnénk? - érdeklődtem eléggé csendes hangon, ugyanis nem igazán voltam benne biztos, hogy hajlandó velem tárgyalni.
- Mi van? Te beszélni akarsz velem? Jaj, na hagyj békén! - fordított nekem hátat, majd elindult a szobája felé. Ó, Harry, azt hiszed ennyire könnyen lerázhatsz? Akkor eléggé rosszul hiszed! 
Felszaladtam a lépcsőn, s megragadtam Harry vállát.
- Azonnal vedd le a mocskos kezed rólam - morogta vészjóslóan.
- De, akkor hadd mondjam el, amit akarok - fontam keresztbe mellkasomon kezemet, s vártam, hogy rám nézzen. Harry idegesen pördült egyet, s tekintetünk találkozott. Szemében pokoli harag tombolt. Jó, utálj, de azért ne ilyen nyilvánosan - fortyogtam magamban. 
- Gyorsan, mert sietek - vetette oda nekem a szavakat.
- Ne mondd el anyuéknak, amit láttál az ablakban - próbáltam minél kedvesebben, és magabiztosabban ránézni.
 - Ugyan miért ne? Mi hasznom lenne belőle, ha nem mondanám el? Ha elmondom neked csak rossz lesz, büntetést kapsz. Én meg nevethetek rajtad - magyarázta könnyedén.
- Kérlek - vetettem be utolsó lehetőségemet. - Akkor csak testvériségből. 
- Testvériség? Legszívesebben letagadnám a nevemet miattad.
- Tudom, de jelenleg leszarom. Annyit kérek, hogy ne mondd, mert én akarom elmondani. 
- Szóval el fogod mondani?
- El hát.
- Jó, rendben, a hét végéig kapsz haladékot, hogy magadtól beszámolj róla, utána anyuci, és apuci mindent megtud rólad Zaynee - mosolygott rám gúnyosan, majd sarkon fordult, s berobogott a szobájába. Egy győztes vigyor jelent meg az arcomon, mert ezt a csatát én nyertem, és még a képemen lévő sérülésre sem szólt be. Talán mégis van benne egy kis emberség.
Somolyogva bújtam vissza barlangomba.Elfeküdtem az ágyamon, s kezemet a tarkóm alatt pihentettem. Levakarhatatlan vigyor ült a képemen. Már biztos vagyok benne, hogy határozottan várom a péntek estét!

16 megjegyzés:

  1. ,,- Testvériség? Legszívesebben letagadnám a nevemet miattad.''

    Ez olyan szemét volt Harry -től. Komolyan nem értem a fiú logikáját.! o.o

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó,de amit most mondok ne vedd sértésnek,de vn egy rész ahol nagyon sok a majd.Idézem azt a részt:,,Visszabattyogtam a kuckómba, majd kihúztam a fiókomat, ahol a cigim volt, majd kihúztam a dobozból egy szálat. Az ablakomhoz vánszorogtam, majd kitártam, s a párkányra ültem. Meggyújtottam a cigim végét, majd számhoz emelve beleszippantottam. "és én ezt tényleg nem sértésnek vag szúrkálódásnak szánom.
    Yvett

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsi vagyok sikerülni fog-e Zayn terve. :) már nagyon várom a következőt! ;)

    VálaszTörlés
  4. óóó, kíváncsi vagyok mi lesz :D:D

    VálaszTörlés
  5. jaj, Lizi én úgy imádlak.:'333 legjobb sztorik egyike.^^ fantasztikus.:D

    VálaszTörlés
  6. Imádom ahogyan írsz *-* Várom a következőt ;3

    VálaszTörlés
  7. Szia :)
    Már nagyon kíváncsi vagyok a következő fejezetre. :P
    puszi: Petra ♥

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Na, Zayn kezd bátorodni, ez tetszik :D Kíváncsi vagyok mi történik a következő részben, remélem hamar kiderül :) xx

    VálaszTörlés
  9. Ááá! Tetszik! *-* :'D És az a legjobb benne, hogy még csak most fog beindulni isten igazából a történet (szerintem)! :') Várom a kövit!:')

    VálaszTörlés
  10. Szia..nagyon tetszik a blogod,csak így tovább.!! :) Lenne egy kérdésem....én nagyon sok blogot olvasok. Láttam egy videót amiben szinte minden ugyan ilyen volt...DE! Abba volt egy lány akivel összejöttek....ez ilyen blog lesz.???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem, nem lesz lány..:O Kérlek szépen a lehető leggyorsabban linkeld azt a blogot, vagy a videót!

      Törlés
  11. Szia benne lennél egy linkcserében? :)
    itt a blogom ha igen! http://shesnotafraidyeah.blogspot.hu/ kérlek jelezz vissza!:)

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Most találtam a blogodra és NAGYON TETSZIK! :)Imádom ahogyan írsz! Egyik kedvenc blogom mostantól! ^^ :D Már kíváncsi vagyok folytatásra remélem hamar lesz kövi! :D

    VálaszTörlés
  13. Drága L.T.P.!
    Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy irigyeljelek, amiért ilyen fantáziád van vagy felnézzek rád. Szerintem marad az utóbbi, azért az mégis pozitívabb...
    Kb. 1-2 hónapja ismertem meg a neved, azóta csak kísért a 'Testemben a lelked' c. blogod. Bár még nem olvastam, de feliratkoztam rá - pontosan 100. rendszeres olvasó vagyok - , hogy a nyár folyamán tudjam elolvasni, ahogy a Brothers Life c. blogodat is.
    Ezt a szerzeményedet kezdetektől követem, már akkor a szívembe zártam.
    Zayn személyisége jól fel van építve és végre egy olyan blog, ahol Harry tényleg rossz! Itt utalok a Dark-ra, hisz abban is Harold először a rossz fiús alakját mutatta meg, később a lírai, szerelmes énjét.
    Remélem azért ebben a sztoriban még húzod a macsó, gonoszkodó időszakát és a felmerülő 2. évadban is.
    Kíváncsian várom a további fejleményeket!
    xoxo

    VálaszTörlés
  14. egyszerűen imádom a blogod :) nem olyan régen találtam rá, és valami iszonyat jól írsz! :)
    ha benézel hozzám, akkor találsz is egy kis meglepit :) http://szandi1dblog.blogspot.hu/

    VálaszTörlés