2014. április 16., szerda

II. 15.És ha meghal?

Sziasztok! Meg is érkeztem a következő résszel. Köszönöm az előzőhöz érkezett pipákat, illetve kommentárokat. Nagyon jól estek, komolyan :) Elnézést, ha valahonnan hiányoznak "c", vagy "k" betű, csak rossz a billentyűzetem.
Várom ide is a véleményeket! :)

TARA WILSON


 
Csak állok a garázs előtt, s nem tudom eldönteni, mi tévő legyek. Üljek biciklire, és tekerjek a kórházig? Odamenjek egyáltalán? Mi a bánatos kecskeszarért nem tudok én még vezetni? Késztetést érzek, hogy hasra vágjam magamat, és a fejemet addig csapkodjam a földhöz, amíg eszembe nem jut valami értelmes.
Végül erőt veszek magamon, beviharzom a lakásba, ott rögtön a konyhába, és megállok anyukámmal szemben. Furcsán néz rám, majd értetlenül oldalra dönti a kobakját.
- Anya! - jelentem ki remegő hangon. - Be kell vinned a kórházba! - veszek mély levegőt, hátha némiképp megnyugszom tőle, de hasztalan, ugyanis percről percre egyre idegesebb leszek, mert a tudat hogy én itt állok tétlenül, míg Zayn egy kórteremben haldoklik, egyszerűen felbecsülhetetlen.
Talán kellő rémület ül arcomon, mert anyu hirtelen szája elé kapja kezeit, és sűrűn pislog rám.
- Rosszul érzed magad, drágám? - kezd azonnal aggodalmaskodni. - Kimaradt  havid? Ugye nem vagy terhes? Azonnal mondj el mindent! - utasít ellentmondást nem tűrően, ökölbe szorított tenyerét szigorúan csípőjére téve.
- Anya, nem vagyok állapotos - fintorgok.
 Anyák - mindig rögtön a legrosszabbra gondolnak. Amúgy meg, mégis kitől lennék terhes?
- Pedig a húgod mesélte, hogy az a Malik fiú nagyon sündörög körülötted - méreget vádló tekintettel, majd hozzáteszi. - Talán van köztetek valami?
- Történetesen ez a bizonyos Malik fiú, jelenleg a kórházban küzd az életéért. Mellesleg, igen, levegő az van köztünk, nem is kevés - Ha meg itt tartunk, elmondatnám azt a pici tényt is, hogy sikerült ismét beleszeretnem egy olyan emberbe, akibe nem igazán kellett volna, de ezt egyenlőre rajtam kívül nem szükséges tudnia senkinek sem.
Nagyot sóhajtok, majd felpillantok anyukámra, ki apró mosollyal az arcán lép mellém, s szorítja meg a vállamat.
- Induljunk - sétál ki a konyhából sietősen. Még hallom ahogy felkapja a kocsikulcsot és kitárja a bejárati ajtót. Nem habozok, azonnal utána rohanok még mielőtt meggondolná magát. Ő kiáll a gépjárművel, míg én zárom a garázst, s még gyorsan felkiáltok kistestvéreimnek, hogy elmentünk.
Alig csukom be az ajtó magam mögött, anya már a gázba is tapos, s megkezdődik a száguldás a megadott helyszín fel.
Az ajtó kapaszkodóját szorongatom feszülten, ujjaim teljesen elfehérednek a kifejtett erőtől, ha nem vigyázok, hamarosan letöröm.
A gyenge, de mégis fényes napsugarak apránként törnek elő az őket óvó felhő közül, hogy bevilágítsák az emberek szürke hétköznapjait. Általában észre sem venném ezt a jelenséget, de ezennel mégis úgy érzem, hogy az égiek reflektorfénnyel világítanak meg engem, csak, hogy jobban lássák borzasztó aggodalmam jeleit.
Én nem akarom elveszteni ezt a fiút főleg nem most, amikor végleg megnyílt előttem... ugyanis nem hinném, hogy minden első, szembejövő embernek elmeséli a siralmas gyermekkorát. Elképzelni sem merem, hogy mekkora erőfeszítésébe kerülhetett mindent felidézni, és részletesen kifejteni nekem.
Arra a két hatalmas, őszinte szempárra gondolok, és önkéntelenül is szomorú mosoly fut át arcomon. Vajon mihez kezdenék ha soha többé nem láthatnám többé?
Észre sem veszem, de valamikor lefejtem ujjaim előző helyükről, s a karfa szorongatása helyet tördelni kezdem kezemet.
- Drágám - simítja anyu puha tenyerét az én görcsös ujjaimra, és szétfeszíti kezeimet. - Minden rendben lesz oké?
- És ha meghal? - emelem fel a hangom és váltok nyávogós, kislányos, tőlem nem megszokott hangnemre. - Én abba egyenesen beleőrülök. Anya, én azt hiszem, hogy...
- Szereted őt, vágom - kacsint rám vigyorogva. - Utoljára John mellett láttalak ennyire izgatottnak.
- John egy utolsó undorító, visszataszító, köcsög, hányingert keltő szemérmetlen, a női nemet nem tisztelő paraszt, akit legszívesebben kilöknél egy szálloda legelső emeletéről - felelek komolyan. - Ne hasonlítsd hozzá Zaynt! Oké,  elsőre egy utolsó bunkó volt, de sikerült úgy igazán megismernem a kedves normális énjét - mormolom csalódottan, mert már tudatosult, hogy talán örökre elvesztettem.
 - Jaj, kincsem!
- Anyu, én nem is vagyok izgatott, inkább ideges. Egy kétségbeesett agyhalott, aki nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen ebben a szar helyzetben.
- Ugyan édesem, csak higgy benne, és minden jóra fog fordulni - pacskolja meg combom, miután leállítja az autó motorját már a kórház pakolójában. - Menj! - bök fejével az épület felé, mire én elmotyogok egy halk "köszönömöt", majd kiugrom a kosiból, és futólépésben igyekezem a bejárat felé.
Beérve azonnal a portára sietek, az ott helyet foglaló nő mogorván néz rám, szinte gyilkol tekintetével. Bár tudnám, hogy mivel érdemeltem ki ezt a nézést.
- Jó reggelt - próbálok barátságosan rámosolyogni a nőre, de az Ő ajkai ennek ellenére sem szeretnének fölfelé görbülni.
- Szia! - kapok unott választ, lenéző pillantással megspékelve. - Miben segíthetek?
- Zayn Malikot keresem - jelentem ki, mire a csaj csak szemet forgat, és felpattan.
- Én meg hamarosan egy új állást! Kifelé! Ez egy kórház, nem közönségtalálkozó, kislányom! Csatlakozz a többiekhez, akik kint állnak.
- Na, de, kérem! Én személyesen ismerem, és...
- Nem igazán hat meg az sem, ha vázolod az álomvilágod. Nem engedhetek be senkit, ez van előírva - csapja össze tenyereit, majd hosszan kifújja a levegőt, s a számítógépébe merül. Dühöngve rontok ki az épületből, közben már keresem a híváslistámban a számot, miről egy órával ezelőtt a testvére hívott. Mérgesen bökök a kis zöld telefon jelre a képernyőn, és várom, hogy valaki végre felvegye. Három másodperc sem telik el, mire Liam felveszi a mobilt, és beleszól.
- Izé, szia - nyögöm ki az első értelmes mondatot, ami eszembe jut hirtelen. Nem szokásom sztárocskákkal telefonálgatni, fogalmam sincs mit kell nekik mondani, hogy ne harapják le az ember fejét.
- Tara? - kérdez vissza azonnal. Nagyban bólogatni kezdek, de pár pillanaton belül eljut az agyamig, hogy ezt Ő nem látja, így megszólalok:
- Igen. - mondom. - Figyelj, nem engednek be, mert...
- Ó, tényleg, máris megyek! - sóhajtja, majd köszönés nélkül kinyomja. Zsebre vágom a készüléket, miközben újra becsoszogom a klinikára. A recepciós ismét felnéz, látszik rajta, hogy robbanni készül, ám ugyanekkor Liam megjelenik, belém karol, míg én gúnyos mosolyt villantok az ellenszenves nőre, ki jelenleg  tátott szájjal, illetve kidülledt pupillákkal mered az irányba, mely felé Liammel haladunk.
- Most már elmondod, hogy mi történt pontosan? - kezdek faggatózni, de Liam csak megrázza a kobakját, és szó nélkül húz tovább maga után. - Nem tudhatom, vagy mi? Mondanál valamit?
- Kérlek, maradj csöndben. Türelem, rózsát terem, szívem  - Ahogy az alma sem esik messze a fájától általában. Le sem tagadhatná a kisöcsét. Szarkazmus, nyers modor, gúny, idegesítő pillantás - érdemes sorolnom a többit? Nem, szerintem sem. Pedig azt hittem van normális srác is a családjukban, hát tévedtem.
Liammel beszállunk a liftbe, amivel a negyedik emeletig utazunk. Ott kiszállunk, majd sétálunk még két folyosónyit, végül megáll, és tesóira mutat.
- Sziasztok! - intek bátortalanul. A fiú rám néznek, egyszerre felugranak, ijesztő gyorsasággal sereglene körém, és megragadnak, ahol épp tudnak, majd Liam kitárja a kórterem ajtaján, engem meg belökne rajta. Furcsa érzésem támad, pont, mint amikor az ember érzi, hogy közeleg valami, de, hogy mi arról fogalma sincsen. Bizonytalanul lépe egyet előre, és ekkor meglátom Őt, ahogy ott fekszik mozdulatlanul az ágy közepén. Arcán apróbb karcolások, bal keze begipszelve, míg felsőtestét, nyaka aljától takaró rejti el a kíváncsi tekintetek elől. Nagyot nyelek, bólintok egyet, csak úgy magamnak és leülök az ágya szélére. Az aggodalom, a félelemmel karoltva súlyos teherként nehezedik vállamra, ahogy óvatosan tenyere alá csúsztatom ujjaim, és hüvelyujjammal végigsimítom kézfején. Édes Istenem!

8 megjegyzés:

  1. Úristen!! Meg érte várni erre a részre csak van egy kis baj.. következő részt szeretném már olvasni :( Tara szerelmes!! Jippppiiiuuu <3

    VálaszTörlés
  2. Én is csak annyit tudok mondani, hogy Édes Istenem! Nagyon jó lett, mit csinált szegény Zaynee?:(( Nagyon várom a következő részt, remélem felépül és végre összejönnek *.*
    xx <3

    VálaszTörlés
  3. Huh nagyon jó lett mint az össze többi rész. Siess a kövivel!!!

    VálaszTörlés
  4. Díj nálam : http://ellaandzayn.blogspot.hu/2014/04/2-dij.html

    VálaszTörlés
  5. Ne! Mi történt Zayn-vel? Remélem semmi komoly. Annyira örülök, hogy Tara végre beismerte, hogy szerelmes, éghozzá Zaynbe. Happy lettem tőle, de ezt beárnyékolja Zayn állapota. Hozd minél hamarabb a folytatást! xx

    VálaszTörlés
  6. Te jó ég!! OMG! A pulzusom valahol a 200 környékén van... De ez mellékes. Annyira várom a következő részt! Tara szerelmes!! :3 jöjjenek össze! :) xxx Alcsi

    VálaszTörlés
  7. Szia! Eddig azert nem irtam, mert potoltam az elso evadot (ropke 2 nap alatt), de most vegre itt vagyok. :) csak gratulalni szeretnek, fantasztikusan irsz, ilyen tortenetet meg sehol sem olvastam! Sok sikert a tovabbi munkahoz! Mar nagyon varom az uj reszt ;)

    VálaszTörlés