2013. december 26., csütörtök

II.Prológus


Sziasztok!

 Itt vagyok, újra ebben a blogban! Wow, valami fantasztikus érzés, hogy újra belekezdhetek ebbe. Kellett egy "kis" idő, hogy átgondoljam, mi legyen a második évadban. Feltétlenül nem szükséges, hogy elolvasd az elsőt, hogy ezt is megértsd, de lesz, ahol majd jól jön, hogy ismered az első évad történetét. :) Minden kedves érdeklődőt szívesen látok! Jó olvasást, remélem, hogy örömötöket lelitek majd a blogban! Feliratkozni, olvasni lehet! :)
És akkor a prológus;



Az ember igazán meglepődik, amikor évek elteltével találkozik az új, felnőtt önmagával, és rádöbben, hogy valamit baromira elszúrt. Ekkor felteszi magának a kérdést; vajon a kisgyermek, mely voltam, büszke lenne most rám? A válaszon elgondolkodik, majd kételyek közé esve keresi a kiutat a gödörből, melybe rég beleesett. 
Vannak, kik megkapaszkodnak a szakadék szélén és minden erejüket beleadva kirántják magukat a sötétségből, azonban mindig ott lesz a színvonal alatti oldal, kik feladják, és inkább eldobják az életüket maguktól.
Nem hiába kántálják, hogy egyszer élsz, az egész szövegnek jelentősége van, méghozzá nem is kevés. Nem vesztegetheted el a létedet valamire, melynek értelme egy szál se! Használd ki, hogy élsz, mert ha nem teszed, hamar elszalad az a csöppnyi idő is a fejed fölött, mit neked szántak az égiek! Csak neked, hisz' ne feledd; Ez a Te életed, és Te irányítod! Hiába a sok hülye duma a sorsról, amiben az áll, hogy minden meg van írva előre, s ennek így kell lennie! Badarság! Vedd kezedbe az irányítást, és változtass rajta! Szállj vele szembe, mert TE megteheted!

9 megjegyzés:

  1. Máris Imádom! :) Boldogan várom a következő részt! ;)

    VálaszTörlés
  2. Wow. Alig várom a folytatását,kíváncsi vagyok Zany-re.:P Huh. Biztos hogy minden egyes percembe a blododat.fogom bámulni,pedig tudom,hogy nincs sok értelme. Nem lehet kibírni.:D :3

    VálaszTörlés
  3. Az első évadot már régebben elolvastam és......fantasztikus volt! Nagyon örültem, mikor bejelentetted, hogy lesz folytatás. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tartogatsz a számunkra a második évaddal kapcsolatban! ;) :)

    VálaszTörlés
  4. Wáááá, kíváncsi vagyok.. :) Imádom a blogjaidat!

    VálaszTörlés
  5. Hát ez érdekes..... nagyon kíváncsi vagyok mit hozol ki a második évadból, hogy mi lesz a régi Zaynnel és, hogy a többik meg változnak-e?! Örülök, hogy belekezdtél ebbe az évadba:)
    Sok sikert a továbbiakban és hozd hamar a kövit!
    xxMaya

    VálaszTörlés
  6. Jáááj de kíváncsi vagyok :)) Alig várom az első részt *o* <33

    VálaszTörlés
  7. Mar most imadom. Kivancsi vagyok az elso reszre, hozd minnel hamarabb* boci szemek*

    VálaszTörlés
  8. szia. lenne hozzád egy nagyon fontos kérdésem:) mivel,úgy vélem te már nagyon sok blogot írtál,így megszeretném kérdezni,hogy hogyan kell egy bloghoz fejlécet csinálni,ugyanis én most kezdem az első blogomat és fogalmam sincs hogyan kell,és nagyon megköszönném,ha segítenél:) ezt a blogodat is olvasom,és egyszerűen fantasztikus:) előre is köszönöm,ha segítesz:)

    VálaszTörlés