18. Kész, vége!

Sziasztok! Hajajaj, igen, hoztam egy új részt, ugyanis teljes mértékben átszellemültem, és belelendültem az írásba! Nem lett annyira hosszú, de annál eseménydúsabb, szerintem.:) Köszönöm az előző fejezethez érkezett megjegyzéseket, lehet feliratkozni!:)

Jó olvasást!

ZAYN MALIK

  Magam sem hiszem el, hogy tényleg megtörtént a mai nap. Én, Zayn Malik ötöst kaptam, ötöst!  

Megráztam a fejemet, hogy túljussak a sokkhatást kiváltó történéseken, s benyitottam a szobámba, ott mosolyogva ültem le az ágyam szélére és pakolászni kezdtem. Magam sem tudom, hogy miért, egyszerűen csak pörgött az agyam, és nem tudtam jobb elfoglaltságot találni.
Konkrétan rendet tettem az egész szobámban, teljesen fel voltam spanolva, mint valami hiperaktív tigriskölyök. Csak akkor hagytam el személyes zugomat, amikor valaki belecsapott az ajtómba, szinte az egész ház beleremegett.
- Finomabban, ha lehetne – tártam ki egy heves rántással.
Niall mellkasán összefont karokkal, s felhúzott szemöldökkel meredt rám, mintha valami űrlény lennék, majd száját szólásra nyitotta, de be is csukta, amikor Harry elkapta a karját, s elrántotta.
- Liam az üzeni, hogy kezdődik a próba! – kiáltott még egyet, ha jól értelmeztem nekem, s végleg eltűntek Niallel.
Oké, ezek szerint ez azt jelenti, hogy menjek le én is. Mély sóhajt hallatva mentem a lépcsőig, majd kocogtam le rajta, onnan pedig egyenesen a „próbaterembe”
igyekeztem.
Mihelyt leértem, beléptem, az ajtót pedig gondosan becsuktam magam után.
Louis Niallel karöltve az asztallal szemben állt, és állítgattak valamit azon a kütyün, melyhez én nem értek. Liam egy mikrofont forgatott a kezében, Harry éppen a hangfalakat dugta össze, Conor viszont csak ült egy széken, és egy papírt olvasgatott.
Ez a Conor annyira sunyinak tűnik, még a szeme sem áll jól, párszor már átfutott a gondolataim között, hogy valami rosszban sántikál, de mindig elhessegettem a hülyeséget a fejemből, ha Liamék bíznak benne, akkor nekem sincs okom ellenségeskedni.
- Megvagyunk? – csapta össze kezeit Harry, miután felegyenesedett, jobban mondva elkészült a hangfalakkal.
- Aha! – jött az egységes válasz.
Conorral helyet cseréltem, Ő felállt, én leültem eddigi helyére.
Fiúk hozzáfogtak próbájukhoz, így Louis indította a zenét. Hegyeztem a fülemet miként húzzák, csavarják a hangjukat, miként emelik meg néha, majd ejtik vissza az eredeti hangszínükre, azonban, mikor Conor része következett csak üres ütem járta be a helységet. Conor nem énekelt, csak állt, s szemével a kezében tartott papírt kémlelte. Hogy lehet valaki ennyire béna, hogy nem tudja megjegyezni azt a pár sort? Ezerszer próbálták már el, de Conor még egyszer sem vezette szépen, ügyesen végig sorait.
- Oké, elegem van! – állította le Louis a dalt. Most robban a bomba!
- Bocs srácok – húzta száját Conor.
- Conor, jövő pénteken a zsűri előtt fogunk állni! Ezen nagyon sok múlik! – osztotta ki Harry is, s igaza volt. Ritka eset, de egyetértek bátyámmal.
- Mi az, hogy bocs srácok? – tört ki Niall. – Hetek óta próbálunk, hetek óta! – ismételte önmagát. – Te pedig nem tudod megjegyezni, azt a pár sort? Tényleg ennyire hülye vagy?
- Ne haragudjatok – rántott vállat egyszerűen Conor. Hogy mekkora egy abnormális állat ez a srác.
- Sajnálom, de igazuk van! – bólogatott Liam egyetértően.
- Igen? – villantott egy gúnyos mosolyt, majd mikrofonját a földre helyezte. – Befejeztem! Kész, vége! Elviselhetetlenek vagytok! Mind ahányan vagytok! Életem legszánalmasabb döntése volt, hogy belementem ebbe, de most telt be a pohár, elszakadt az a bizonyos képzeletbeli húr, sziasztok! – csettintett egyet kezével, majd egy „menő vagyok” pofa után elrohant.
Bátyáim tátott szájjal vizslatták az imént elszaladó Conor hűlt helyét.  Látszott rajtuk, agyukban pörögnek az információk, vegyes érzelmeket lehetett leolvasni különböző arcukról.
- Hát ez remek! – csapott a combjára Niall, s levágódott a földre.
- Vicces volt – tört ki Harryből egy kisebb röhögő görcs.
- Rohadt vicces, ja, vége az egésznek, hiába volt minden. Veszett ügy – morgolódott Louis, mint egy öreg bácsi, kinek a postás elfelejtette bedobni az aznapi újságát.
- Szerintem még nincs veszve minden – sóhajtott fel Liam, mire minden szem rászegeződött. – Emlékeztem mit mondtam tegnapelőtt este?
- Liam ne már, nem fog sikerülni. Azt sem tudjuk, hogy van-e hangja – tiltakozott hevesen Harry, majd hirtelenjében szemüket rám szegezték. Hátrahőköltem ijedtemben, miért néznek rám így?
Kezemmel a szék oldalát markolásztam, nem tudtam mi következik most, végül felálltam, s óvatos léptekkel indultam meg az ajtó felé.
- Zayn! – szólított meg Liam mielőtt megfoghattam volna a kilincset, így kénytelen voltam egy száznyolcvan fokos fordulatot tenni, majd feléjük nézni.
- Azt hiszem, én megyek, dolgom van – mutogattam hüvelyujjammal az ajtó felé, mire a négy fiú egyszerre kezdte el rázni a fejét jobbra, balra, jobbra, balra, szinte beleszédültem.
- Nem mész Te sehova – iramodtak meg felém. Megrémültem. Sikerült megfordulni, de kijutni már lehetetlennek bizonyult. Harry a jobb karomat, Niall a balt kapta el, míg másik kettő a lábamnál fogott meg.
- Ugye nem akartok egy székhez kötözni? – érdeklődtem félénk hangon.
- Ha megígéred, hogy jó leszel, akkor nem – jött a válasz Harold felől. Ez most csak egy rossz vicc, vagy egy rémálom, ugye?
- Mit akartok tőlem? – kérdeztem, amikor leültettek egy székre, s körém álltak mintha valami fogoly lennék.

U.I.: Kíváncsi vagyok, hogy hányan írtok, és iratkoztok fel, ha nem teszem ki facebookra a blogot;)